Pro… Kedden Salgótarján sportélete egyik siker ágát veszítette el. A Lendület TE teniszezői idehaza szenvedtek vereséget a III. kerületiektől, és vettek búcsút az OB I felső házától. Ráadásul az egyesület elnöke, dr. Gótai László hetek óta a levegőben lógó lemondását megerősítette, így fej nélkül maradt a megyeszékhely fehér sportja. A Doki 16 évet húzott le, mint sportvezető, és a tőle megszokott precizitással, tenni akarással terelgette fiait följebb és följebb. A több mint másfél évtized alatt természetesen akadt segítője is bőven, így szépen haladt a szekér. A csúcs a 94-95-ös esztendők voltak, mikor a lendületesek megnyerték az OB I alsó osztályát, és megállták a helyüket a felsőházban is. A sportágak helyi abszolút sorrendjében, amit nyilván erősen lehet vitatni, a teniszezők jutottak a legföljebb a labdás csapatok közül. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tenisz egyik jegyzett székhelye lett Salgótarján. Aztán… Ennyi?
… és kontra… A valóban országos sikerek, eredmények azonban nem hozták meg a kellő támogatást. A Lendület arany éveiben a szidott-dicsért adópántlikázás jelentette a biztos hátteret. Ennek megszűntével, továbbra is (!), hiszen a helyi adó 10 százalékát nem a vállalkozók adták, hanem az önkormányzat mondott le róla, bár néhány cég a gáláns szponzor szerepében tetszelgett, a helyi önkormányzat lett a sportág, a csapat fő segítője. Gótaiék, minden igyekezetük ellenére sem tudtak meghatározó, tőkeerős szponzort maguk mellé állítani, így maradt az egyetlen lehetőség, minél több pénzt kisajtolni abból, aki egyáltalában hajlandóságot mutat a segítésre. A néhány héttel ezelőtt lezajlott csatározások eredményre vezettek, bár gyanítom, hogy a miniütközetek nélkül is csorgott volna a mani, hiszen annak ellenére, hogy a Lendület TE a kiemelt kategóriában nem szerepelt, egymillió forintot kapott a várostól. Ezt az összeget a csapatbajnokság nagyjából föl is emésztette, így most valóban nehéz helyzetbe kerültek a húrpengetők.
Tanulság helyett… A hét elején lezajlott sportfórumon Puszta Béla polgármester igencsak egyenesen fogalmazott, mikor elmondta, hogy se érzelmi alapon, se lobbizással, se egyéb úton nem lehet nagyon támogatásra szert tennie egy-egy helyi egyesületnek, szakosztálynak, mint amennyit a város erszénye elbír. Vegyék tudomásul a sportvezetők, hogy más utakat, más lehetőségeket kell keresni. Tudomásul veszik, tudomásul vesszük! Már csak azért is, mert valóban az üzleti alapokra fektetett sporttámogatás, szponzorálás, a reklámhordozó erők kihasználása a jövő útja. Csakhogy! Amíg a megyeszékhely állandóan síró-rívó, bár jól prosperáló vállalatai, cégei egyszerűen elzárkóznak a még oly kidolgozott szponzori megkeresések elől… Addig? Valóban itt lenne az ideje annak, hogy Salgótarján menő vállalkozói felismerjék, ebben a városban élünk, dolgozunk, ennek a városnak kell segítenünk. Félelmem csak annyi, hogy az esetleges piszkálódásra még jobban begubóznak, még jobban megsértődnek, és még azokat az általam oly nagyra becsült cégeket, melyek igenis tesznek a helyi sportért, a kultúráért, megpróbálják eltántorítani, dicséretesen választott útjukról. Úgy gondolom, míg ez a szélirány az uralkodó Salgótarján fölött, addig minden vihar nélkül eshet ki a tenisz csapat, mondhat le az elnökük, fejlődhet vissza a sportág. Egy jó cimborám szavaival élve: „A kutyát se érdekli!” De nem csak ez…
