A Salgótarjáni SE labdarúgó csapata – ma Salgótarjáni Acél Sport Egyesület – ez év április 23-án ünnepelte megalakulásnak századik évfordulóját. Az egykor szebb időket is megélő – 1938-39-ben a NB I-ben is voltak – acélgyári labdarúgók háza táján az utóbbi évek már csendesebben telnek. Horváth Gyulát, a jelenleg megyei I. osztályban szereplő St. Acél SE vezetőjét, elnökét, edzőjét, igazgatóját, olykor mosónőjét a százéves Sese nagy családjában ma már azok is tisztelik, becsülik, akik korábban kritizálták a tevékenységét. Sokan mondják: Horváth nélkül már Sese sem lenne. Tisztelet és megbecsülés illeti őt, aki megalkuvást nem tűrően, szinte nap, mint nap megvívja a harcát a Sese fennmaradása érdekében, s emellett a szakmai munkára, mi több, a fiatalok nevelésére is marad ereje, energiája. Ő az, aki a Sese ingatag hajóját átkormányozta a huszonegyedik századba!
Horváth Gyula 1952. augusztus 6-án, Pásztón született. Az általános iskolai tanulmányait Taron kezdte meg, majd 1961-ben Salgótarjánba költöztek, és a mostani Gagarin iskolában tanult. Utána a Stromfeld Aurél Gépipari Technikumba járt, ahol 1971-ben végzett. – A labdarúgással még az általános iskolában kezdtem el foglalkozni – kezdte Horváth Gyula. – A SKSE-hez – az első egyesületemhez – 1967-ben kerültem. Itt Misecska Sándor és Boldvai László voltak az edzőim. Mind a mai napig hálával gondolok mindkettőjükre, hiszen rendkívül módon megszerettették velem ezt a szép sportágat. Játszottam az ifiben, a kettőben és az első csapatban is. Megyei ifjúsági válogatottként részt vettem a nyíregyházi területi döntőn. Pályafutásomat szüleim hatására az akkor NB III-as SÜMSE csapatában folytattam, ahol Juhász Gyula és Simon Imre voltak az edzőim.
A katonai szolgálatát Horváth Gyula – 1972-74-ig – Nagyatádon töltötte. Ezen idő alatt a Somogy megyei bajnokságot nyert Somogyi B. SE-nek volt a tagja. Leszerelése után visszatért a SÜMSE-hez, ahol 1977-ig, vagyis a hét egyesület fúziójáig játszott. Az edzősködést is itt kezdte el 1975-ben az ifjúsági csapatnál, vagyis még aktív játékos korában. 1977-ben megszerezte a segédedzői oklevelet. – A fúziót követően 1978. január 1-jétől a SBTC egyik ifjúsági együttesének lettem az edzője – folytatta a tréner. – Közben 1978-80 között elvégeztem az edzői szakot. 1979. szeptember 1-jétől, 1986. június 30-ig a STC, majd a SBTC utánpótlás szakág-vezetőjeként ténykedtem. 1982-ben Czene Gyulával, a Petőfi Sándor iskola igazgatójával megszerveztük a labdarúgóosztályokat.
Ezekben az években Horváth Gyula olyan játékosokat nevelt, mint Urbányi István, Bartus József, Jónás Gyula, Tarlósi István, Stark János, Oláh Béla és Zsély László, de sorolhatnánk tovább a neveket. – Öröm volt azzal a garnitúrával dolgozni, és azt hiszem, ők is szívesen gondolnak rám – emlékszik vissza Horváth Gyula. – Urbányi Pisti például az első válogatott mezét ajándékozta nekem, mely gesztusa mindent elárul.
A mester annyi szép Stécé év után végül engedett Tóth Károly társadalmi elnök, Girtl László elnök, valamint barátja, Földi Attila invitálásának. 1986. július 1-jétől a SKSE vezető edzője lett, és mind a mai napig az acélgyáriak kispadján ül. Sok szép sikert ért el a csapatával, így a NB III-ban, 1989-90-ben harmadik, majd 1990-91-ben a második helyen végeztek. – Karnyújtásnyira voltunk a NB II-től (ez akkor a második vonalat jelentette – a szerk.), de a túlzott becsületességünk miatt nem sikerült megszerezni a bajnoki címet. A továbbiakban fokozatosan romlott az egyesület anyagi helyzete, emiatt a szakosztályok sorban váltak ki. Ezt tette a labdarúgó szakosztály is 1993. szeptember 19.-én, amely előbb SKFC, majd 1997-től St. Acél néven működik. A csapat 1993-tól a megyei I. osztályban szerepel, bár voltak fellángolások – ezüstérem 1998-99-ben – a NB III ma az anyagi nehézségek miatt távolinak tűnik.
Horváth Gyula az edzősködés mellett a futballklub kiválása óta elnökként – és ahogy néha keserű nevetéssel mondja, mosónőként – is tevékenykedik. A szakember odaadó szakmai és szervezői munkáját már több alkalommal is elismerték. Így 1989. április 4.-én a kormánytól a Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt kapta. Aztán 1997. december 3-án a kiemelkedő utánpótlás-nevelő tevékenységéért Puszta Béla, Salgótarján polgármestere jutalmazta meg, majd 1999. április 30-án, a testnevelés és sport érdekében végzett kiemelkedő munkáért Eszterházy Miksa-emlékérmet adományozott számára Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. Legutóbb ez év májusában a Magyar Olimpiai Akadémia ezüst emlékérmét vehette át Salgótarjánban. Az eddig eltelt edzősége és elnöksége alatt már megjárta a poklot és a mennyországot is. Ha ő nem lenne, talán már a klub sem létezne. – Csak a munkában hiszek! – hangoztatja a mester nemes megszállottsággal, minden egyes kitüntetés, elismerés átvétele alkalmával. – Dolgozni, dolgozni és harmadszor is, dolgozni kell, mert a munka előbb-utóbb megtérül, de jobb, ha előbb.
– Hogy mi a cél a jövőt illetően? – kérdez vissza. – A cél továbbra is a klub életben tartása, bár a szükséges anyagiakat több mint nehéz megszerezni, ehhez szinte varázslónak kell lenni. Egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy többen hitegetnek a támogatásukat illetően, de amikor megkeresem az ígéretet tevőket, akkor olcsó kifogásokkal kibúvókat keresnek. Bár a nyáron nagy volt a mozgás a csapatnál, (ezen a szinten is olyan labdarúgókról lehet beszélni, akik „profik”, de a jövedelmük után nem kell adózniuk), ettől függetlenül szeretnénk a lehetőségeinken belül jól szerepelni, remélhetőleg a játékosok ebben partnereim lesznek. Sok munkával talán elérhető egy kulturált, szépen játszó csapat kialakítása. Itt szeretném megköszönni mindazon személyeknek, cégeknek a segítségét, akik eddig is és remélem a jövőben is fognak támogatni. Végezetül egy üzenet viszont azoknak, akiknek a múlt ápolása nem számít. „A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz.” Ezt tőlem sokkal okosabb ember, Vörösmarty Mihály írta le – zárta szavait Horváth Gyula.
