A Salgótarjáni SE labdarúgócsapata – Legutóbb Salgótarjáni Acél Sportegyesület néven szerepelt, de a felnőtt csapat ez év május 24-én visszalépett a megyei I. osztályú bajnokságtól – az elmúlt 101 évben számtalan kiváló labdarúgót nevelt ki. Ezek egyike volt a Salgótarjánban élő Földi Attila, aki szeptember 21-én ünnepli az ötvenedik születésnapját. Beceneve „Csiga” volt. A tehetséges labdarúgó a hetvenes évek elején tűnt fel a Sese gárdájában (akkor Salgótarjáni Kohász SE néven szerepelt az egyesület – a szerk.). A csatárként és középpályásként is kiválóan játszó játékos letette a névjegyét a Vasas csapatában is, majd az STC-ben folytatta, de egy kényszerű sérülés után már csak kisebb csapatokban játszott. Jelenleg a megyei I. osztályban szereplő Karancsberény edzője.

Földi Attila 1963-ban kezdte a labdarúgó pályafutását a Salgótarjáni Sportiskolában, ahol Szabó Géza (későbbi sikeredző az SBTC és a Diósgyőr csapatánál a szerk.) keze alatt olyan társakkal tanulta a foci alapjait, mint Lisztóczki László, Bencsok Vilmos vagy Fekete László. – A labdarúgás ábécéjét, aki akarta, megtanulhatta Szabó Gézánál – eleveníti fel a múltat Földi Attila. – Az alapképzést az addigi grundfocisták végre szervezett körülmények között sajátíthatták el. Labdavezetés, labdakezelés, futballmez, mindezt megkaptuk. Kemény edző volt Géza, de az ő tananyaga beépült a későbbi évek tudnivalóiba.

Salgótarjánban körülvették őt az acélgyári gyerekek, a haverok, s ott is dolgozott a gyárban. Marcsok János, Krivanek László és Putnok László szóltak az érdekében, így került a tehetséges fiú a sportiskolából az SKSE-be 1967-ben. Megemlítendő, hogy az akkor megyei serdülő bajnokságot nyert csapat többi tagját az SBTC igazolta le. – Nagy csatákat vívtunk az örök rivális Stécé-ifivel, s a vonalbajnokság valamennyi nagyágyújával, a Gyöngyössel, a Nagybátonnyal meg a többiekkel – folytatta az egykori remek játékos. – A Sese-ifinél Misecska Sanyi bácsi volt az edzőm. Többek között egy csapatban játszottam Horváth Gyulával (a Salgótarjáni Acél jelenlegi elnökével – a szerk.), ő center, én összekötő voltam. A felnőtt csapatba 1970-ben kerültem be először, egy szlovák együttes volt az ellenfél. Az első NB II-es bajnokit Tóth István „Darel” edzősége idején az Esztergom ellen jegyezhettem fel 1970. április 5-én, amikor is hazai pályán 3-1-re nyertünk.

Szojka Ferenc edzősége alatt 1971-72-ben lett stabil csapattag, közben fél évig Cegléden volt katona. Majd 1972-73-ban Boldvai László edzősége alatt a Sese bajnokságot nyert az NB III Északi csoportjában, Földi 34 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, mellyel gólkirály lett, s fel is hívta magára az ország figyelmét. Nem vitás, olyan játékos volt, aki nemcsak a lábával, hanem a fejével is futballozott. Csapatával egyévi száműzetés után visszajutottak az NB II-be, igaz, ő ott már nem szerepelt, mert 1973 nyarán több első osztályú együttes is megkereste és ő végül a Vasast választotta. – Egy-két meccsen megnéztek, aztán megkerestek, és én örömmel mondtam igent – emlékszik. – Az NB i-ben 1973. október 20-án debütáltam a Fáy utcában, a szombathelyi Haladás ellen. A Vasas összeállítása a következő volt: Mészáros – Török, Fábián, Vidáts, Kántor – Komjáti (Gass), Müller, Lakinger – Szabó, Földi, Váradi. Az eredmény 1-1 lett, Váradi és Kulcsár lőtték a gólokat.

Földinek nem sikerült gyökeret vernie az első csapatban, de ettől függetlenül kellemes élményei is voltak a Vasasnál. – Nem panaszkodhatom – vélekedett Földi. – Eljutottam a csapattal például Sunderlandbe, ahol KEK-meccset játszottunk, néhány emlékezetes bajnokit is vívtunk. A piros-kékeknél az első és egyetlen bajnoki gólomat Dorogon szereztem a 83. percben, 2-2-nél találtam a kapuba, mellyel 3-2-re nyertünk. Kitűnő edzők – Baróti Lajos és Illovszky Rudolf – keze alatt edzhettem. Válogatott játékosok egész sorával játszhattam együtt, itt lettem NB I-es játékos. 1975 májusában Felszabadulási Kupát nyertünk a Fazekas, Bene és Zámbó fémjelezte Újpest ellen, melyet 5-3-ra győztünk le az Üllői úton, fejesből én szereztem az első gólt. Továbbá szerepelhettem Farkas János, Mészöly Kálmán és Ihász Kálmán búcsúmeccsén. Azonban nem sikerült állandósítani helyemet az első csapatban, igaz, a távozásom előtti öt-hat meccset végigjátszottam. Édesanyám egyedül volt itthon, az SBTC is hívott, így 1975 nyarán haza kerültem, de lehet, hogy a döntésem egy kicsit elhamarkodott volt. Ma már nem tudhatjuk, hogy miként alakult volna a további sorsom, ha maradok.

Az SBTC-nél Földinek már Dávid Róbert is sok lehetőséget adott, de a fiú igazán dr. Lakat Károlynál lett állandó csapattag 1977-78-ban. Nem véletlen, hogy a legendás „Tanár urat” tartja legkedvesebb edzőjének. A nagyszerű edző egyszer azt mondta: „Földit csak azért nem cserélem le, mert neki a hátáról is bármikor a hálóba pattan a labda.” – Nagyra értékelem Lakat Károlyt, akinek az irányításával 1978-ban visszajutottunk a NB I-be, majd gond nélkül benn is maradtunk. Karcsi bácsi képes volt fanatizálni a játékosokat. Nála sínen volt a csapat. Úgy érzem, a mester is szeretett engem. Értékelte a játékomat, persze lehet, hogy elfogult vagyok.

Földi 1978. december 2-án nemes bosszút állt a piros-kékeken, amikor a Stécé színeiben Salgótarjánban, az utolsó pillanatban egyenlített ki a Vasas ellen (1-1). – A Stécénél Bíró Antallal, Szoó Józseffel és Répás Bélával szerettem a legjobban játszani, de sokat tanultam Básti Istvántól és Jeck Ferenctől, mint játékostól.

Aztán bizonyos Kőhalmi képében megérkezett a végzet. Földi nyílt, darabos síp- és szárkapocscsont-törést szenvedett 1985. augusztus 18-án a Szeged elleni (3-0) NB II-es mérkőzésen a bajnokság első fordulójában, a 61. percben. Ahogy mondja, ezt az esetet törölné legszívesebben az emlékezetéből. Súlyos sérülése után 1986-tól pár évig az SKSE technikai vezetője volt, aztán levezetésként játszott Somoskőújfalu, Tar és Karancsberény csapatában, s az utóbbinál játékos-edzőként, majd edzőként is tevékenykedett. Aztán 1998-2000 között a Stécénél foglalkozott a fiatalokkal, majd újra a Karancsberény következett, melynek jelenleg is az edzője, emellett még ma is játszik az SBTC öregfiúk csapatában. A klubjairól így vélekedik: – Az SKSE-ben váltam felnőtt játékossá, sajnos, volt klubom gyakorlatilag megszűnt, hiszen nincs felnőtt csapata, mely nagyon szomorú dolog. Bár a Vasasban keveset játszottam, de örök szerelem marad számomra. Az SBTC-ben töltöttem a pályafutásom döntő részét. Itt lettem igazán ismert játékos, legalább is főleg Nógrád megyében. Játszottam a Stécé utolsó NB I-es mérkőzésén (1980. június 14-én a Pécsi MSC otthonában 1-0-ra kapott ki a Stécé, a 17. helyen végzett, így kiesett a NB I-ből, azóta alacsonyabb osztályokban szerepel – a szerk.). Szomorú, hogy a jelenlegi csapat a megyei I. osztályban is csak vergődik. Úgy gondolom, ez nem csak az egyesület, de valahol a város és a megye szégyene is egy kicsit. Azért bízom benne, hogy láthatok még NB I-es mérkőzést Salgótarjánban.

– Amit elértem, azt elsősorban akaraterőmnek, nagy munkabírásomnak és gólérzékenységemnek köszönhetem – hangzik az összegzés az ötvenedik születésnapon. – Nem voltam egy virtuóz, labdazsonglőr, inkább egy jó iparoshoz hasonlítanám a játékomat. Szerettem edzeni, felvállaltam az edzések utáni túlórát és ez sokszor átsegített a nehézségeken. Azt hiszem, annak ellenére, hogy elmondtam mindig a véleményemet, nem voltam nehezen kezelhető játékos. Jó csapatembernek tartottam magam. Jelenleg a Salgótarjáni Acélárugyár Rt.-ben dolgozom, – itt kezdtem 35 éve tanulóként – szerszámkészítőként. Az első házasságomból két gyermekem született, Attila 25 éves, a Vizslás csapatában játszik, míg Krisztina 21 éves. Második feleségemmel, Marikával tíz éve élünk együtt és neveljük a hatéves ikreinket, Anettkát és Balázskát. Bízom benne, hogy mindketten szeretni fogják a sportot, és többre viszik majd, mint én a civil életben is.

Névjegy: Földi Attila 1952. szeptember 21-én született Salgótarjánban. Posztja: csatár, középpályás. Labdarúgó pályafutása: Salgótarjáni Sportiskola (1963-1967), SKSE (1967-73), Vasas (1973-75 között 13 bajnoki mérkőzésen 1 gólt szerzett). Az SBTC-ben 1975. szeptember 10-e és 1985. augusztus 17-e között 296 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 107 gólt szerzett (NB I-ben: 89/23, NB II-ben: 207/84). Somoskőújfalu (1989 tavasz), Tar (1989-92), Karancsberény (1992-95). Az NB I-ben összesen 102 találkozón játszott, 24 gólt ért el.