Játszani a legendás aranycsapatban nem volt akármi, vidékről bekerülni Puskás Öcsiék közé pedig nagyon ritka esetek közé tartozott. Szojka Ferenc, az SBTC felülmúlhatatlan jobb-fedezete – aki a válogatottban mindezek ellenére Bozsik mellett a baloldalon játszott -, viszont elmondhatja ezt magáról. A 28-szoros válogatott két világbajnokságon is szerepelt, és bár pályára nem lépett, de tagja volt a Helsinkiben olimpiai aranyérmet nyert csapatnak 1952-ben. Mint ismeretes, az akkori szabályok értelmében nem kaphatott aranyérmet, és így a mai napig elesik az olimpiai bajnokokat megillető járadéktól. Ez viszont jogosnak tűnő érzelmeket és fájdalmat kavar fel évek óta a megye sporttársadalmában, a sportot szerető, Szojka Ferenc labdarúgói kvalitását, valamint emberi nagyságát tisztelő emberekben.

Dr. Gótai László, a Magyar Olimpiai Bizottság megyei tagja eddig már jó pár alkalommal próbálkozott ezt a méltatlan helyzetet feloldani, így javaslatára, kérelmeire a MOB elismerésekkel és jutalmakkal pár esetben már kifejezte tiszteletét a remek sportember iránt. A Feri bácsi 73. születésnapja alkalmából lapunkban közelmúltban megjelent, sportpályafutását összefoglaló és őt köszöntő egész oldalas írásunk viszont megint felszínre hozta a problémát, Gótai pedig újabb „kompenzációs””beadványt fogalmazott meg Molnár Zoltán MOB-igazgató és Aján Tamás MOB-titkárhoz. A kezdeményezés újra pozitív visszhangra lelt az olimpiai bizottság elnökségi ülésén, és így örömmel számolhatunk be arról, hogy Szojka Ferenc a Magyar Olimpiai Bizottság újabb, anyagi támogatással is járó egyszeri elismerésében részesült, melyet dr. Gótai László adott át a legendás, 28-szoros válogatottnak. Megnyugtató jó hír, hogy a MOB a jövőben is napirenden tartja neves labdarúgónk további erkölcsi elismerését és díjazását.