Ha valaki kitalálná, hogy megalkotja az öröm mértékegységét, az nyugodtan vehetné egy alapegységnek azt az erőt, amely a tarjáni lányokat egymás nyakába röpítette a BSE elleni döntő megnyerése után. Mert annál a boldogságnál már csak kisebb fokozatok lehetnek. Utána sokáig csendben ültek az öltözőben, még beszélgetni is elfelejtettek, egyszerűen nem akarták elhinni, hogy velük ilyesmi is megtörténhet. Bár hárman még emlékeztek az öt évvel ezelőtti felkerülésre, de akkor valahogy minden másként volt. Most kedvezőtlenebbek voltak az előjelek. Király Mónika lábáról nemrégen került le a gipsz, s az orvosok szerint még járnia is csak óvatosan szabad. Vagy Oláh Krisztina. Ő már hivatalosan vezető. Ki tudja mikor vívott utoljára? Csak a csapat kedvéért szállt be, hátha megnyugtatja jelenléte a fiatalokat. Aztán sorra győzték le az ellenfeleket, s legvégül a két veretlen együttes csapott össze. A BSE volt az esélyes, s ezt éreztették is a fővárosiak megjegyzéseikkel. Olyan „csak azért is” hangulat uralkodott a stécések között, és 4-1-re elhúztak, s ez szinte sokkolta az ellenfelet. Innen már nem lehetett megállítani a tarjáni vívókat, s 9-6-os győzelmük azt jelentette, hogy a klub történetében másodszor, bejutottak az OB I-be.
– Minden olyan szép, hogy még most is nehezen hihető – mondta Bártfai Katalin, a csapat egyik erőssége a bajnokságot követő első edzésen. Civilben a Budapesti úti Általános Iskola testnevelője, az idén tért vissza a városba, úgy, hogy közben a szombathelyi tanárképző utolsó évfolyamát végzi, levelező tagozaton. – Tulajdonképpen már dobogós helyezésnek is nagyon tudtunk volna örülni. Azért valahol a tudatunk mélyén icipicit reménykedtünk.
Bolla Kati, a STC egyik fiatalja csak figyelte a beszélgetést, csupán annyit mondott, hogy nagyszerű érzés első osztályú csapat tagjának lenni. A feljutás titkát szinte minden érdekelt másként látja, de abban mindenki megegyezik, hogy az akarat diadala volt a győzelem. Oláh Krisztina – aki Girtl László sportfelügyelő rábeszélésére tért vissza a pástra -, úgy vélekedett, hogy a lelki gátlások szerencsés leküzdése hozta a jó eredményt. A csapattárs, a legtöbb győzelmet elért Somogyi Éva a precíz felkészülést emelte ki a sok tényező közül. Megemlítette a két fiatal – Bayer Éva és Bolla Katalin – bátor, meglepően érett vívását. Az edzői gárda árnyaltabban fogalmazott. Galba Árpád a versenyzők hozzáállását és hitét dicsérte. A szorgalmas edzésmunkát és a lányok bizalmát, amellyel hittek az edzőknek és az általuk végzett munkának.
A vezető edző, Horváth Attila így beszélt: – Mindig eredménytelenséggel vádoltak bennünket, s dolgozott bennünk a „most megmutatjuk” akarata. Szinte dacos hittel fanatizáltuk a lányokat, s ez vívásban sokat jelent. Emellett erősödtünk Bártfai visszatérésével, Oláh Kriszta beszállásával, és a fiatalok hozzáállásával. – A siker mindenképpen közös – folytatta Gasparin János edző -, bár az érdem elsősorban a lányoké. Egyedüli csapat voltunk, amelyiknek tagjai egyetlen szóval sem bántották egymást.
A magasabb osztály természetszerűleg emelt követelményeket kíván. Rendszeresebb edzést, keményebb munkát és az ezekhez szükséges jobb feltételeket. Tóth Zoltán, a megyei vívószakszövetség elnöke szinte családtag a stécések között. Most is ott volt az edzésen, s érthetően boldogan beszélt a feljutásról. – Nehéz volt. Már majdnem széthullott a szakosztály. A bizonyítani akarás szinte csodát művelt, s végre van első osztályú csapata a megyének. Ez az egész sportágnak olyan lökést adhat, amely szinte felmérhetetlen. Most, joggal kérhetnek maguknak jobb felszerelést és munkaidő-kedvezményt a több edzés, színvonalasabb felkészülés érdekébe a lányok.
A körülmények javítására mindenképpen szükség lesz. A vívóterem például még mindig hiányosan berendezett, és felszerelésgond is van bőven a szakosztálynál. Mindenesetre az egyesület vezetői együtt örülnek az újdonsült OB I-es csapattal. Máris igyekeznek néhány nehézséget elhárítani. Megpróbálnak a lehetőségekhez mérten maximális segítséget adni a továbbfejlődéshez, a bennmaradáshoz. Erre már csak azért is szükség van, mert a Stécé az egyedüli vidéki együttes a nyolcas mezőnyben, s hét fővárosi csapat társaságában talán még nehezebb lesz a helytállás. Horváth Attila vezető edző a felújítás lényegét ragadta meg, amikor azt mondta, hogy kezdete lehet a vívás nógrádi újjászületésének. – Nagyszerű utánpótlással rendelkezünk, olyan tizenhárom-tizennégy éves vívópalántákkal, akik idővel megfelelő feltételek között a sportág hazai élvonalába kerülhetnek. Nagy lökést adhat az OB I. Ezért őrizzük, vigyázzunk rá!
Az ünnep után hétköznapok jönnek. Olyanok, amelyek hivatottak lesznek eldönteni a siker igazi értékét.
