Gépek, sisakok, pengék. Kamaszzsivaj. Vezényszavak. A teremben tizenévesek. Lányok, fiúk, a SKSE sportiskolás vívói. A főhadiszállás hetente ötször a Mártírok úti iskola tornatermében van. Nemcsak ide járnak, fogadják őket a szakmunkásképző intézet tornatermében is.
– Hányan vívnak Salgótarjánban? – Nem pontos a kérdés. Mondjuk úgy: legalább százan foglalkoznak vívással. – Mit jelent ez pontosabban? – Azt, hogy harmincöt minősített versenyzőnk van és mellettük, több mint hatvanan tanulják a vívást – mondja Tarjáni Károly, a SKSE vívóinak szakosztályvezetője. Edzés van! Sportiskolások pengéje villog. Vertich Tamás oktatja őket.
– Négy I. osztályú versenyzőnk van. Oláh Krisztina, Buchinger György, Nagy Béla és Vertich Tamás. Közülük hárman edzők is. A II. osztályú versenyzők száma tíz, beleértve a három aranyjelvényes leánytőrözőnket – folytatja a felsorolást a szakosztályvezető. – Ezek szerint, legalábbis a létszámot figyelve a toborzókra, a jelentkezőkre gondolunk, divatos sportág a vívás. – Egyáltalán nem! Sőt… A Gagarin iskolában például kilencven jelentkező közül választottuk ki azokat, akiket alkalmasnak találtunk. Egy hónap múlva legalább 25 százalékkal csökkent a létszám. Mást mondok: ha marad húsz gyerek a jelenlegi, több mint hatvanötből, akkor én repülni fogok örömömben – mondja a beszélgetésbe bekapcsolódó Vertich Tamás. – Beszélhetünk ebben a sportágban is kritikus időről? – Az alapvető, kibírja-e a jelölt az első hónapot. Mert ekkor próbáljuk megszerettetni a vívást. Az alapelemeket gyakorolni kell. Ehhez fegyelem, szorgalom, kitartás szükséges. A vívás nem játékos sport! Ide már akaraterővel kell jönni – folytatja Vertich edző, majd újra tanítványai közé siet.
Három lányt figyelünk. Három tizenévest. Őket, akik a CSB-re készülnek és legutóbb Ózdon elindultak egy II. osztályú minősítő tőrversenyen. Úgy is mondhatnánk, mind a három lánynak ez volt a „mély víz”. Az eredmény minden várakozást felülmúlt, mert Szaniszló Gabi, Torják Ági és Bártfai Kati döntőbe verekedte magát, s ezzel teljesítették az aranyjelvényes szintet. Három év kemény munkájának eredménye. És ketten még csak tizennégy évesek! Bártfai sem „öreg”, 15 éves, elsős gimnazista. Először vívtak villanytőrrel. Talán ők lepődtek meg a legjobban, hogy minden úgy ment, mint a karikacsapás. Még valami meglepte őket: ki is lehet kapni. Igaz, ez már nagy mezőny volt.
A három sportiskolás, most már aranyjelvényes vívólány közül ketten itt vannak. Szaniszló Gabi hazasietett, elfoglaltságára hivatkozott. Róla annyit, Buchinger György tanítványa, a Malinovszkij úti általános iskola nyolcadik osztályos tanulója, és nem csak a páston, a tanulásban is kiváló. A szakosztályban az idén ő kapta a „Jó tanuló, jó sportoló” címért járó serleget.
Torják Ági ugyancsak nyolcadikos, a Csizmadia úti iskolába jár. – Nehéz volt Ózdon? Nagyon. Főleg a középdöntőben. – Melyik volt a legnehezebb csörtéd? – A Kun elleni. Ezen dőlt el, ki jut a döntőbe. – Bejutottál. Mennyire verted? – 4:2-re. – Mennyit edzel hetente? – Ötször vagyok itt. Ötször három órát. – Hányas voltál tavaly? – Az átlagom 4,9 volt. – A kedvenc tárgyad a testnevelés? – Nem, a történelem és a számtan – mondja Ági, aki eredetileg tornász volt, egy csapatban Bártfai Katival. Nevet, amikor megkérdezem, hogyan lett vívó. – Úgy volt, hogy Éva leesett a gerendáról, felbomlott a csapat. Lehetett választani, atlétika, vívás vagy semmi. Választottam – mondja és kuncog egyet.
Választott Bártfai Kati is. – Mennyi ideig tartott az ózdi verseny? – Elődöntő, középdöntő, döntő, reggel fél kilenctől fél kettőig egyfolytában. – Mennyi a heti edzésadag? – Kevesebb, mint az Ágié. – Sok az elfoglaltságod? – Van elég dolgom. Szakkörökre járok. Marxista diákkörre is. – Mennyi volt az átlagod nyolcadikban? – Jeles voltam, 4,8. – Versenyterveid? – Nekem most ez a csúcs. Az aranyjelvény. Hát ennek nagyon-nagyon örülök.
Mind a három lány igazából csak egy éve vív, versenyez. Két év kellett előzőleg az alapokhoz, a most megszerzett aranyjelvényhez. Volt erejük, kitartásuk, akaratuk. A vívásban, de a tanulásban is „aranyjelvényesek”. A kettő ugyanis egyre inkább feltételezi egymást.
