A SKSE vívószakosztálya évek óta az egyik legeredményesebb társaság Nógrád megyében. Ha éppen nem a legeredményesebb. A női és a férfitőr csapat, a férfi párbajtőr csapat az OB I-ben szerepel, az országos egyesületi rangsorban a kohászok hatvanhét szakosztály közül, harmadik legjobb vidékiként, a tizedik helyen állnak. Még kedvezőbb a kép, ha a ranglistát fegyvernemenként nézzük. A női tőrözők a hatodikak, a férfi párbajtőrözők a hetedikek, a férfitőrözők a nyolcadikak az országban. Gasparin Zsuzsanna, jóllehet még ifjúsági korú, a napjainkban junior Világ-kupa versenyre volt hivatalos, ahol az erős nemzetközi mezőnyben is megállta a helyét. Az utánpótlás korú versenyzők közül tizenhárman szerepelnek a legjobb húszban korosztályuk ranglistáján. Hét csapatuk végzett az első nyolc között az országos bajnokságon. A vidékbajnokságok eredményeit vívóéknál már nem is nagyon tartják számon.
A tarjáni fegyverforgatók, eredményeiket tekintve, megyénkben igazán fehér hollónak számítanak. Azt hinné az ember ezek után, hogy Salgótarjánban, tejben-vajban fürösztik a vívókat. Pedig, aki ezt gondolja, elég nagyot téved. A szakosztály fölött már régóta ott lóg Damoklész kardja. Elképzelhető, hogy még ebben a hónapban lehúzzák a rolót. A háttérben hetek óta ádáz harcok dúlnak a klub ügyvezető elnöke és a vívóedzők között. Ahogy az utóbbiak fogalmaznak, életre-halálra! Nem akármilyen botrány van kipattanóban. A robbanás a hó végi elnökségi ülésen várható. Utána ölre mennek? Vagy csak a bíróságra?…
Az edzőkkel a vívóteremben találkoztunk. A létesítmény meglehetősen lerobbant állapotban van. A falak penészesek, mindenfelé beázások nyomai látszanak. Az elektromos kapcsolók állítólag életveszélyesek. – Fél év óta célirányosan arra megy a játék az egyesület berkein belül, hogy megszüntessék a vívószakosztályt, s mi nem tudjuk miért? – kezdte keserűen Vertich Tamás, a négy edző egyike. – Igyekeznek folyamatosan olyan körülményeket teremteni számunkra, hogy a kivégzés indokolható legyen. Szerencsére a mesterkedéseket mindeddig eredményeinkkel sikerült kivédenünk.
Gasparin János, a másik edző sorolja a tényeket. A vívószakosztály részére Girtl József ügyvezető elnök november közepén letiltott mindennemű kifizetést, mondván, túllépték a költségvetést. Pedig ekkor negyvenhatezer forint volt a számlájukon. Az eset két nappal azután történt, hogy a párbajtőrözők kivívták az OB I-es szereplés jogát. A vívók azt követően egy vasat sem kaptak. Minden versenyre, így az első osztályú csapatbajnokságokra is saját zsebből, illetve a vívósportot segélyező egylet segítségével utaztak. Az edzők fizették be a nevezési díjakat. Természetesen étkezési költségtérítést sem kaptak. – A közelmúltban tartották meg az egyesület küldöttközgyűlését, majd az elnökségi ülést, ahol Girtl József, a tagság legnagyobb megdöbbenésére, a vívó- és birkózószakosztály megszüntetését javasolta – kapcsolódott vissza Vertich. Az elnökség szerencsére nem hagyta jóvá a halálos ítéletet, hanem elnapolta a téma tárgyalását január végére. Így addig még reménykedhet a megye legeredményesebb szakosztálya.
Noha elnökségi döntés még nincs, Gasparin szerint máris folyamatban van a szakosztály leépítése. Az edzők szerződését, csak január 31.-ig hosszabbították meg, s ha megmaradnak, Horváth Attilát és Kenessey Katalint akkor is elküldik, mondván, csinálják tovább mellékállásban, mert most nem dolgozzák ki a munkaidejüket. – A vívóedző munkája eltér a futballedzőjétől – folytatta Gasparin. – Nekünk minden egyes versenyzővel egyenként kell foglalkoznunk. Nincs mese, fel a maszkot, kézbe a fegyvert, naponta huszonvalahányszor. Ezt a tevékenységet más munka mellett, tekintve, hogy azért mi sem fiatalodunk, sem idegileg, sem fizikailag nem lehet bírni. – Gasparin indulatba jön. – Azért akarnak megszüntetni minket, mert állítólag sokba kerül a szakosztály. Nos, elmondom, éves költségvetésünk egymillió-kettőszázezer forint. Ez tartalmazza az edzők, a mellékállásúak – fegyvermester, takarító – béreit is. Hétszázezer forint állami támogatást kapunk, az egyesület mindössze háromszázezer forinttal száll be a boltba. A SKSE ugyanannyit fordít ránk, mint a leány kosárlabdacsapatra, pedig meg lehet nézni az eredményeket!
Ezután már szinte egymás szavába vágva sorolták sérelmeiket beszélgetőpartnereink. Hogy a szakedzők fizetése harmadával kevesebb, mint az adminisztratív alkalmazottaké, hogy a legkevesebb pénzt éppen az élsportolók kapják. Hogy versenyzőik azért nem tudnak elindulni A kategóriájú versenyeken, noha hívják őket, mert nincsen hozzá megfelelő felszerelésük, nem futja rá a szakosztálynak. Az elhangzottak alkalmasak arra, hogy sokkolják a kívülállót. És arra is alkalmasak, hogy tönkretegyék az egyesület vezetőinek hitelét. Utunk természetesen Girtl József ügyvezető elnökhöz vezetett, aki nem különösebben jókedvűen válaszolt kérdéseinkre.
– Elegem van már a vívókból – kezdte az elnök -, elegem van abból, hogy állandóan védekeznem kell vádjaik ellen. Csak a szájukat jártatják, és közben nem dolgoznak. Az edzéseket, volt alkalmam a minap tapasztalni a társadalmi elnökkel együtt, alig tucatnyi gyerek látogatja. A szakmai színvonal sem megfelelő. Nem véletlen, hogy Cserényi Zsolt két éve be se teszi a lábát a vívóterembe, csak a csapatversenyeken indul el. Szép, igazán szép, hogy három OB I-es csapatunk van. De ezek legjobbjai idegenlégiósok, egész évben Budapesten, vagy máshol készülnek fel. A vívószakosztálynál szükséges munkát két főfoglalkozású és két mellékfoglalkozású edző vígan elvégezheti.
Ezután természetesen rátértünk az anyagi kérdésekre. Elmondta az elnök, hogy a szakosztály éves költségvetése 1,4 millió forint, ebből az edzők fizetése közel egymilliót visz el. Ezért nem telik felszerelésekre sem. Az egyesület hétszázezer forintot ad. Százezer forint reklámbevételre tett szert tavaly a szakosztály, de ezeket sem az egyesülethez, hanem a vívást segítő egylethez vitték az edzők, mert ott több jutalék ütötte a markukat. Az utóbbi egyesületet egyébként anyagilag maga a SKSE segítette ki a közelmúltban. A vívóknál mindössze huszonöten fizetnek tagdíjat. – Eközben Vertich tisztességtelen, ellentmondásoktól hemzsegő nyilatkozatokat tesz – folytatta Girtl. – Az a bajuk velem, hogy én számon kérem tőlük a munkát. A kifizetéseket egyébként azért tiltottam le novemberre, mert a vívók éves viszonylatban, megítélésem szerint, körülbelül kétszázezer forinttal túllépték a keretüket. Az egyesület nem zárta mínusszal az évet, ám a jövőnk bizonytalan. A gyár az élsportra mindössze egymillió forintot tud adni 1991-ben. Karcsúsítani kell minden szakosztályt. Az is elképzelhető, hogy egyiket-másikat meg kell szüntetnünk. Én a közeljövőben leköszönök, s nem tehetem meg, hogy eladósodott, működésképtelen egyesületet adjak át utódomnak!
Hogy a torzsalkodás közben kinek van igaza, azt nem a mi dolgunk eldönteni. Vertich elmondja még, hogy a tavalyi országos bajnokságokon szándékosan csakis a saját nevelésű fiatalokra építettek, s velük is eredményesen szerepeltek. Ennyit hát a szakmai színvonalról. Különben is milyen idegenlégiós az, aki nyolc-tíz éve egyfolytában a Kohász színekért küzd? Ráadásul ezek az emberek fillérjébe sem kerültek az egyesületnek. – Nem értem, miért lehet egy egyesület célja, hogy tönkretegye legjobb szakosztályát? De ha az ég a földdel összeér, mi akkor is megmentjük a vívósportot Salgótarjánban! Sajnálom, ha meg kell válnunk a SKSE-től, de megtesszük, ha nem lesz más lehetőségünk a túlélésre. Más kérdés lehet, hogy az egyesület vezetői éppen erre spekulálnak – fejezte be mondandóját Vertich Tamás.
