Ne részletezzük, az osztályozón 100 százalékos siker született! Mindhárom csapatot otthon és idegenben is kétvállra fektették Csukáék. Megszületett a siker, a valamikor NB I-ben játszó Horváth Pál edző vezetésével, aki boldogan nyilatkozta:
„A csapat szerkezeti felépítése teljesen megváltozott, ugyanis 1964-ben olyan elhatározásra jutottunk a megyei kosárlabda szövetséggel, hogy az SBTC-nél a női, az SKSE-nél pedig a férfi együttest erősítjük. Az SBTC-től kaptuk Boronyai Tamást és később Szert Sándor is hozzánk jött az NB II-es Veszprémi Haladástól. Így Csuka mellett, aki rugalmas, jó dobó és főleg a kosár alatt veszélyes, van egy másik kulcsemberünk is, Szert, aki összefogja az együttest és messziről igen jól dob kosárra.”
Sporttörténelmi dátum: 1966. március 20-án az SBTC és az SKSE NB II-es kosárlabda csapata a Bp. Helyipari SC együttesét fogadja és kettős győzelem születik a nyitányon! Az SBTC lányai 26-22 (17-6) arányban nyernek. Vadas, Lőrincz, Bartha, Farkas, Szarvasné összeállításban, s az együttesből Farkas Katalin, a center 8 ponttal a legjobb dobó. A fiúk Csuka, Szert, Mosonújvári, Dombi, Boronyai és Turán, magabiztosan nyernek 71-52 (32-19) arányban, s ez a találkozó Csuka és Szert dobópárbaját hozza. „A tíz éve várt NB II-es nyitányon a kosarasok öreg és fiatal salgótarjáni rajongói vastapssal köszöntötték a szép siker két főhősét, a 34 pontot szerző Csukát és a 22 pontos Szertet… Reméljük a sikeres nyitány folytatásában nem fogunk csalódni. A kettős győzelem biztató jele az egykor sikerekben gazdag kosárlabda sportunk további felemelkedésének.” – Olvashatjuk a tudósításban az elismerő, reménykedő sorokat.
Az összeállításokban figyeljünk két névre. A legtöbb pontot szerzők közül az SBTC centere, Farkas Katalin, miután befejezte tanulmányait Budapesten, a Külkereskedelmi Főiskolán, visszatért Tarjánba. Szeret kosarazni, és Pesten is időt fordít, hogy képezze magát. A VTSK edzéseit látogatja Killik László edző, csiszolgatja, erősíti technikáját. Jó a felkészítés fizikailag is. S mire visszaérkezik a tarjáni lány, a 179 centiméter magas center meghatározója lesz csapatának. Szert Sándor a Bükk lábánál tölti gyermekkorát. Hármaskút, Nagyvisnyó, majd Veszprém, ahol a vegyipari egyetem hallgatója, 1965-ben szerez diplomát, s az Ötvözetgyár ösztöndíjasaként kerül Salgótarjánba. Ezt megelőzően a nyári gyakorlatokat is itt tölti, s a munka végeztével, miután remek kosaras – Veszprémből, a Haladásból az utánpótlás válogatottba is behívták – eljár az SKSE edzéseire a gépipari technikum tornatermébe. Amikor végez a szilikát szakos mérnök, az Ötvözetgyárnál helyezkedik el és átigazol az SKSE-hez.
Horváth Pál, az SKSE edzője a feljutást követően elismerően nyilatkozik róla. Ugyanígy vélekedik Básti Sándor, a tarjáni kosárlabda sport szervezője, megyei tisztségviselő – visszatérve 1965-re 8-8 csapat szerepelt a női és a férfi bajnokságban – és Novák József szakosztályvezető is. De hogyan emlékszik a ma 51 éves Csuka Gábor, aki 1960-ban került Balassagyarmatról a Kohászati Üzemekbe, majd a katonáskodás után 11 éven át a legeredményesebb tagja, meghatározó egyénisége volt csapatának, az SKSE-nek. Az NB II Keleti csoportjában a hódmezővásárhelyi Gallyassal vívott kosárpárbajt, az összesítésben felváltva előzgették egymást az első helyen.
„Az NB II-ben már Szarvas József edző idején úgynevezett „kétközepes” játékot játszottunk. Én voltam a palánk alatt, Sándor pedig a „körtéből”, a büntetőterületről dobta a kosarakat. Kettőnk játékára, eredményességére épült a taktika, olyan remek társakkal, mint a kitűnően irányító Mosonújvári Frici, a speciális bedobó Palla Laci, Boronyai Tamás mindenütt segített, Turán Pista a csapatkapitány, mint hátvéd remekül játszott, később öccse Sándor is pályára lépett. Babják Jancsi, Plachy Péter, Csábi Imre, „Öcsi” és míg főiskolára nem került, Dombi András segítette ezt a taktikát. Sándornak nagyon sokat köszönhetek, mert mikor hozzánk jött, sok új gyakorlatot, elemet hozott, amit az edzéseken kipróbáltunk. Perceken keresztül például három labdával passzoltunk. A többiek csak néztek, mert az egyik labda mindig a levegőben volt. Éveken át megértettük egymást. Rendkívül rugalmas, technikás volt, s olykor centereket meghazudtoló módon tudott fölemelkedni. Nagyon ponterős volt.”
