Nógrád megye, Salgótarján kosárlabda sportjának legemlékezetesebb esztendeje: 1948. A nagy-múltú, több szakosztályt foglalkoztató acélgyári egyesület, az SSE női és férfi kosárlabda csapata is az NB I-ben szerepelt. A lányok, Solymosi, Babják, a Kátai testvérek, Balázs, Bozó, Kökény már törzstagok. Jönnek a nagy fővárosi, válogatottakkal teletűzdelt csapatok, s a legjobb vidékiek a nagyvárosból. Zeng, zúg a biztatás a zsebkendőnyi helyen, az acélgyári iskola tornatermében hétről hétre, sorra kerülő találkozókon. A kék-fehéreknél jó férfi együttes harcol azért, hogy „utolérje” a lányokat. Mindez 1948-ban sikerül. Kobán, Földi, Kovács, Csatlós, Pintér és a többiek beverekszik magukat a legjobbak közé. Talpalatnyi hely alig van a kicsiny tornateremben, amely a nézőket csak az „emeleten” fogadhatja. (Sokáig vita volt a hitelesítés körül, s végül a férfi csapat játékára is igent mondott a szövetség.) A MÁVAG, a BSE, a Postás, az Előre nagy csatában tudta csak legyűrni a tarjáni fiúkat. Győzelmek, ám inkább vereségek váltották egymást, s egy a fővárosban, az MTK ellen elszenvedett kudarc után kemény bírálat érte a tarjáni csapatokat.
„Nem tudjuk megérteni, hogy mi van a tarjáni kosaras csapatokkal, mert úgy a férfi, mint a női csapat nagyon rosszul szerepel az idén. Úgy látszik a fejükbe szállt a dicsőség, vagy pedig nem készülnek eléggé lelkiismeretesen a mérkőzésekre. Ezután nem csodálkozunk azon, ha az egyesület visszaléptetné a kosarasokat az NB I küzdelmétől, mert azt hisszük, hogy arra nincs szüksége az SSE-nek, hogy 800-900 forintos utazásokat rendezzen olyan csapatok részére, akik nem tudnak megfelelő eredményt felmutatni. Viszont bevételük alig 50-60 forint.” Így a kritikus, s hogy a játékosok megszívlelték-e a jobb játékra buzdító tanácsot, nem tudjuk. Mindkét csapat kiesett a legmagasabb osztályból, s nem telt el pár év, már nem volt NB-s csapata a városnak.
A kiöregedett játékosok, a szurkolók, a kosárlabda sport barátai emlékeztek a nagy csatákra, sokszor felidézték azokat. Telt az idő, s az 1960-as évek elejére a lányoknál és a fiúknál is olyan korosztály jött össze, amely a legmagasabb osztály, az NB II felé kacsingathatott. Ez először az SBTC lányainak sikerült. A Szolnoki MÁV csapatát kellett legyűrniük az osztályozón a feljutásért. Sikerült. Szolnokon izgalmas csatában 44-39 (13-19) volt az eredmény – Bartha 19 kosárral „szórta” meg a vendéglátókat – majd Tarjánban hengereltek a lányok, 41-21 (28-8)-re, valósággal lelépték ellenfelüket. Vajvoda, Husovszky, Koza, Tuskáné, Bartha, Bella, Vadas, Szabó, Nagy, Fekete, Szarvasné volt a biztosíték, hogy a csapat a magasabb osztályban is megállja a helyét. Az SKSE férfi kosarasai nehezebb helyzetben voltak. Ők 1960 óta próbálkoztak a feljutással, de mi tagadás, olykor, ha csak hajszállal is, mindig elbuktak. Hatszor nyerték meg a megyei bajnokságot, hatszor mérkőzhettek különböző csoportokban – kétszer is másodikak voltak, s egy alkalommal egy kosáron úszott el a feljutás – ám nem csüggedtek.
Az 1966-os évre újra megvolt az esély, mert a megyei bajnokságot fölényesen nyerte az SKSE gárdája. A kohász csapat a megyei rangadón az SBTC ellen 75-46 (37-23) arányban győzött, és érdemes a sporttörténeti hűség kedvéért lejegyezni a találkozó legjobb dobóit. Csuka (19), Szert (12), Mosonújvári (2), Boronyai (11), Turán (8) illetve Végh (14), Czimer (10), Pancsovai (9), Szarvas (8). Az osztályozóra erősen készült a csapat, s ezt szolgálta a Szécsényben lezajlott hírverő mérkőzés és egy barátságos találkozó a fővárosban a KISTEXT ellen. Amikor megérkezett a csoportbeosztás, hogy a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a Hatvani Kinizsi és az Esztergomi Vörös Meteor lesz az ellenfél az NB II-be jutásért, nagy akarással vetette magát a küzdelembe az SKSE.
Az említett esély a feljutásra reálisnak tűnt, mert az egyre inkább összeforrt, lendületben lévő csapat nagy bravúrt hajtott végre 1965-ben. A Magyar Népköztársasági Kupában beverekedte magát a legjobb négy közé (!), s a négyes döntőben olyan kiváló csapatokkal mérkőzhetett, mint a Honvéd, a MAFC és a Ganz MÁVAG. Mindegyik találkozón megvolt a 20-25 pontos különbség, ám a vereségek ellenére a válogatottak elleni csapatmeccsek „feldobták” a kohász legénységét.
