A közép- és az idősebb korú, labdarúgást kedvelők bizonyára némi nosztalgiával emlékeznek erre a becenévre hallgató focistára. A felszabadulást követően, közel két évtizeden keresztül a Salgótarjáni Bányász labdarúgócsapatának hetes számú fekete-fehér mezét viselte a csupa izom, alig százhatvan centiméter magas jobbszélső, Bablena László. Becenevét nyilván apró termete miatt kaphatta. Bő háromszázötvenszer volt tagja az akkori NB I-es csapatnak. Eljutott a B és a Bányász válogatottságig, de a nemzeti válogatott mezét egyszer sem húzhatta fel, mivel a maga korában olyan fővárosi jobbszélsők voltak, mint a nemrég elhunyt Budai László, aztán Sándor Károly, vagy Tóth Mihály. Közel tucatnyi edzője volt, de valamennyinél a jobbszélső posztjára ő volt az első számú jelölt.
– A vezetők és edzők utasításait mindig igyekeztem betartani, úgyszintén a mérkőzésre kapott taktikai feladatokat is – kezdi visszaemlékezését a volt jobbszélső. – Bár a hevesebb vérmérsékletű játékosok közé soroltak, de ettől függetlenül a játékvezetőkkel sosem volt problémám. Alacsony termetem miatt lényegesen többet kellett kiadnom magamból, hogy állandó csapat-tag legyek. A hivatalos edzésidő után bizony gyakran kint maradtunk a pályán, gyakorolva az egyes taktikai elemeket. A jobb szélről órák hosszat adogattam be a labdákat Csuberda, Csáki, Bodon, Szojka Feri fejére. Mint vidéki csapat, bizony sokszor voltunk nehéz helyzetben, a bennmaradást illetően, de a szív, a lelkesedés, a győzni akarás, az egymásért való küzdés, a legnehezebb időszakokban is átsegítette a csapatot a holtponton.
– A mostaniakból mintha ez néha hiányozna, pedig a felszabadulás után a meccsprémium gyakran csak zsíros kenyér volt… Lehet, hogy a mostani focistáknak ez hihetetlen, de bizony volt ilyen is. De legjobban a győzelemnek tudtunk örülni. Annak idején kötött posztok voltak, és a jobb oldalról nem lehetett elkalandozni. Igaz, akkor öt csatár játszott. A focit a hatvanas években hagyatták abba velem, és azt sem mondták, hogy köszönjük az eddigi közreműködést. Nem kívántam én búcsúmeccset, de legalább annyit mondtak volna: Szép volt, Tuskó! A meccsekre ritkán megyek ki, mert mintha nem azt a lelkesedést látnám, ami kellene, hogy legyen. Aztán nem tetszenek nekem ezek a magyar bajnokságra eddig jellemző bundameccsek, főleg a totóbotrány. A televízió által közvetített kevéske meccset megnézem, ebből le tudom vonni a konzekvenciát – fejezte be mondandóját a versenysúlyánál jelenleg hét kilóval kevesebb (!), most ötvenéves, egykori kedvenc jobbszélső, Bablena László.
