SKSE – SBTC 1-0 (0-0), Salgótarján, Kohász stadion, 4000 néző, vezette: Molnár. SKSE: Oláh – Rigó, Kerényi, Kaliczka, Mihály – Dóra, Bódi, Forgács, Palkovics (Turányi) – Bartus, Tőzsér F. (Gubán). Edző: Horváth Gyula. SBTC: Szén – Tresó, Gyetvai Zs., Sági, Váradi – Németh, Szeles, Gáspár (Tolnai), Novák – Berta, Hunyás. Edző: B. Kovács Zoltán. 76. perc: Bartus tett-vett a SBTC tizenhatosán belül, majd amikor a védő támadta, elesett. A játékvezető habozás nélkül a 11-es pontra mutatott, s a büntetőt Bódi a jó irányba mozduló Szén keze mellett a kapu baloldalába vágta, 1-0.
A szép idő, és a hosszú téli böjt ezreket csalt a lelátóra. A nagy nézőszámhoz persze a küzdő felek kiléte is nagyban hozzájárult, mindkét csapat presztízskérdésnek tekintette a győzelmet. Csak az volt kissé zavaró, hogyan is akarják megszerezni a két pontot, mert a védekezésre fektették a hangsúlyt mindkét oldalon. A játékosok, miközben az ellenfél kapuját csak hébe-hóba veszélyeztették, rengeteget törődtek egymással. Esetenként a támadásszövési kísérleteket is kemény belemenésekkel torolták meg, s tehették, mert a bíró a 64. percben mutatta fel az első sárgát, valószínűleg a félszázadik szabálytalanság jubileumi jutalmául. Ritkán azért eljutottak egymás kapujának közelébe is a játékosok, bár a gólszerzési kísérletekbe sem Oláh, sem Szén nem őszült bele a 90. perc végére. A találkozóról egyébként mindent elmond, hogy a két pont sorsát egy tizenegyes döntötte el. Ha ez a meccs 0-0 marad, akkor is lett volna vesztes: a közönség.
Horváth Gyula: Úgy érzem, helyzeteink alapján megérdemelten nyertünk akkor is, ha végül nem akcióból értük el a győztes találatot. Gratulálok minden játékosomnak, különösen a hatalmas munkát végző Kaliczkának. Örülök, hogy túlestünk a rajton… B. Kovács Zoltán: Csapatomra igazán nem lehet panasz. Mindenkivel elégedett vagyok, bár érthetően nincs jó kedvem egy vesztes mérkőzést követően. Kár, hogy a találkozót nem a helyzetek jobb kihasználása, hanem egy egyéni hiba döntötte el.