A megsárgult újságcikkeket lapozgatva egy érdekes önvallomással találkoztunk. „Az atlétikában csupán a múlt embere vagyok” – nyilatkozta Szepesi Antal, az immár nyugdíjas éveit taposó testnevelő tanár, aki a hatvanas-hetvenes évek sikeredzőjeként munkálkodott a SKSE atlétáinál. A keze alatt olyan kiváló sportolók dolgoztak, mint Szentkúti János, Bíró Éva, Angyal János, Gibicsár István, no és nem utolsósorban két olyan kiválóság, mint Komka Magdolna és Bartha Angéla. „Szepi mestert” pályatársai „a női lelkek ismerőjeként” tartották számon, mert a problémás hölgysportolókkal is kitűnő eredményeket produkált. Keze alatt – hogy mást ne említsünk -, Komka négy felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, s két olimpiára is eljutott. – Igaz, akkor még más világot éltünk – mondja Szepesi tanár úr, aki fél évszázada él és munkálkodik Salgótarjánban. Régebben a megyei versenyeken tömegek indultak, Salgótarjánban és Balassagyarmaton sportiskola működött, könnyebb volt kiválasztani a tehetséges fiatalokat. A kiváló szakember testnevelőként a szakmunkásképző intézetben dolgozott, majd 1976-tól az újonnan átadott városi sportcsarnok első igazgatója volt. A következő év végén pedig az új nagyegyesület, a STC ügyvezető elnöke lett. A tanári pályától azonban soha nem tudott elszakadni. Szakfelügyelőként, majd a Madách Imre Gimnázium óraadójaként folytatta hivatását. Jelenleg a Testnevelő Tanárok Nógrád megyei Egyesületének elnökségi tagja, a városi szervezet elnöke.