Nemrégiben a Magyar technikai és tömegsportklubok országos szövetsége lapját, a Klubmagazint olvasgatva, s a szövetség által rendezett, Köztársasági Kupa lövészverseny eredménylistáját böngészve, feltűnt, hogy a Nógrád megyei csapat gerincét a Bálint-család alkotta, hiszen a férj és a feleség mellett, két gyermekük is lőállásba lépett. Gondolván, ha már ilyen áldozatot hoztak a megye lövészsportjáért, jó lenne közelről is megismerkedni velük. A megbeszélt randevúra a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben került sor, ahol Bálint Sándorral és feleségével beszélgettünk.
– Honnan a lövészet iránti elmúlhatatlan szeretet? – Valamikor 1961-ben, az acélgyári lövészklubban id. Décsei Ferenc volt olimpikon, maga köré gyűjtötte a lövészet iránt érdeklődő fiatalokat, így engem is – emlékszik vissza Bálint Sándor. – Feleségem is, aki a Bolyai Gimnáziumban kezdte a lövészetet, e klubban folytatta. A lányunk, Veronika már kisbaba korában megismerkedett a lőtér zajával, a lőporszaggal, hiszen ha edzettünk vagy versenyeztünk, a babakocsiban ott volt mellettünk – veszi át a szót a feleség. – A kisebbik lányom, Eszter az idén kényszerből vált lövésszé, hiszen nem volt meg a csapat létszáma és így be kellett ugrania. A kényszer azonban úgy tűnik, hogy őt is megfertőzte. Hát így alakult ki a Bálint kvintett. – Az eredményeket figyelve, úgy tűnik, hogy a feleség és a nagyobbik kislány sok szép sikerrel büszkélkedhet, míg a családfő, a versenyzés mellett, a fiatalok edzését, felkészítését tekinti fő feladatának. – Valóban ez a helyzet, hiszen én szinte minden este és általában hétvégeken is a lőtéren vagyok – adja tudtomra Bálint Sándor. – Ehhez azonban szükségeltetik a segítő családi háttér, a feleségem megértő támogatása, mert anélkül ezt nem lehet csinálni. A feleségem több országos versenyen ért el dobogós helyezést, de a lányom is büszkélkedhet szép eredményekkel a serdülők és az ifjúságiak között. Úgy érzem, hogy az ő sikereik az én sikereim is.
– A sikerek mellett az a csodálatos – folytatja a gondolatsort a feleség -, hogy a lövészberkekben az évek hosszú során kialakult egy nagycsalád és a versenyeken újra és újra találkozunk, üdvözöljük egymást. Ennél nincs jobb érzés. Ezért is szükség van arra, hogy a lövészklubok éljenek és újjáéledjenek. Ezt az utóbbi gondolatot keserű szájízzel mondom, hiszen a megyében a fegyverbevonások miatt már csak egy-két klub létezik. – Melyek azok az emlékek, melyeket a legszívesebben őriznek? – kérdezem a feleségtől. – Arra különösen szívesen emlékszem, amikor a család együtt állt a dobogón egy-egy sikeres verseny után. Ilyen volt többek között 1991-ben is, amikor egy országos döntőn egy felnőtt nő, illetve férfi és egy ifjúsági versenyző alkotott egy csapatot, s az én családom Nógrád megyét képviselve, a dobogó második fokára állhatott. Nincs ennél szívet melengetőbb érzés.
– Az öröm mellett beszéljünk a gondokról is, mert hiszen gondok nélkül manapság nem létezik semmilyen sportklub. – Gond az utánpótlás, annak ellenére, hogy a gyerekek szívesen járnak, és szívesen járnának többen is – válaszol Bálint Sándor. – A helyzet az, hogy minden eszköz egyre drágább és így össze kell húzni magunkat. Itt a gyárban megszűnt a nagyüzemi tömegsport, a szakszervezeti támogatások megszüntetése egy re nehezebbé tette a helyzetet. Rajtunk kívül, a kohászati üzemek technikai és tömegsportklubján, nincs olyan szervezet, amely összefogná az ifjúságot, és a sportolni vágyó idősebbeket. Nem járnak már ki a lőtérre, és így egyre nehezebb a jó lövő érzékkel rendelkezők kiválasztása. Volt időszak, amikor a bőség zavarával küszködtünk a jónál jobb lövők között. Gondként említhetem továbbá, hogy a megyei döntők színvonalát erősen befolyásolja a tény: a községi lövészklubok egész sora szűnt meg a fegyverbevonásokat követően. Ennél fogva a megyei döntőt már nem is lehet megyei döntőnek nevezni.
E kérdéskörrel mér eltértünk a Bálint családtól, de a családfő ezeket a gondokat sajátjának érzi, hiszen szeretne minél több serdülőt és ifjút megtanítani a lövészet szépségeire, szeretné, ha a megyei versenyek minél szélesebb körből jövő versenyzőkkel zajlanának le. Mindez azonban pillanatnyilag csak álomnak tűnik, de több mint harminc éves múlttal a háta mögött reménykedik. Ezt persze lehet, de vajon meddig?
