Megállt az idő. Nemcsak az örökzöld slágerben, hanem Eresztvényben is. Egy évvel ezelőtt a sakkverseny utolsó fordulója előtt totális holtversenybe merevedett a táblázat: Meleghegyi, Varnusz és Káposztás mesterek egyaránt 9,5 ponttal rendelkeztek. Akkor a fináléban csupán Meleghegyi győzött, míg riválisai erejéből csak döntetlenre futotta. Most az élet megismételte önmagát. A Salgó ’79 mesterversenyen – egy körrel a befejezés előtt -, ismét holtverseny. Most dr. Eperjesi volt Káposztás holtversenyes társa 10-10 ponttal. A XIII. fordulóban Eperjesi még a rendes játékidőben bekasszírozta az egész egységet Tóth Laci ellen, de korántsem alhatott nyugodtan a learatott babérokon, hiszen e sorok írója, ha győz, Bergerrel első. Márpedig nyert állást hagyott függőben Tóth József miskolci mester ellen… Ám elég volt számára egyetlen botlás, egy kis hallucináció, és máris örökös sakk a vége. Remis! Győz dr. Eperjesi 11 ponttal (85 százalék), Káposztás (10,5 pont) és Tóth József (9,5 pont) előtt.
Kétségtelen, hogy ez volt a verseny legnagyobb és legdöntőbb fordulata, de korántsem az egyetlen. A 11-12. forduló is megér egy misét. Eperjesinek egy bámulatos sorozata végén (11 játékból 10 ponttal) Tóth mester ellen váratlanul kisiklott a vonata a 12. körben, míg e sorok írója Palla elleni délelőtti győzelmével, majd Szirmai mester elleni fantasztikus, függőzés utáni végjátékkal (csaknem egy egész éjszakai elemző munkával), ugyancsak 10 pontra kerekítette az eredményét… De a többiek is óriási csatát vívtak. Az utolsó forduló 7 partijából 4 maradt függőben a délutáni folytatáshoz.
A Hotel Salgó két héten át a sakkbarátok valóságos zarándokhelyévé vált. Nemegyszer kicsinek bizonyult az egyébként kényelmes versenyterem. A játékosok rá is szolgáltak az érdeklődésre. A már említettek mellett Szőllősi, Szabolcsi, Szurovszky mesterek izgalmas, látványos, nemegyszer művészi értékű játszmákat produkáltak, míg Szirmai most kicsit gyengébb formában volt. Nem úgy viszont a helyi mesterjelöltek. Közöttük ezúttal is Frink bizonyult a legkeményebb partnernek, míg az újonc Palla 50 százalékos kitűnő teljesítményt, és két mester skalpját is az övére tűzhette. De nincs oka a levelezési mester Tóth Lacinak sem a szégyenkezésre, s joggal lehet Ponyi is elégedett Szőllősi mester elleni egységes hatású győzelmével.
Egy évvel ezelőtt, ahogy annak idején, a NÓGRÁD hasábjain beszámoltunk, a mesterek 14 vereséget szenvedtek (tízet egymás ellen), most pedig 17 alkalommal könyvelhettek el hasonló fiaskót, közöttük 4-et salgótarjáni versenyzők ellen. Mesternek mesterrel szemben 11 partia dőlt el, ami a magas hőfokú küzdőszellemet bizonyítja, nem lábhoz tett fegyverrel várták egymás ellen a harcot. A versenyen 91 parti volt. Ebből 67 végződött döntéssel és csak 24 lett döntetlen. Ez a jó százalék is bizonyítja, hogy a résztvevők itt is hadat üzentek az egykori világbajnok, Capablanca által megjósolt fenyegető „remihalálnak”.
Az első Salgó verseny beindításától, 1974-től, teljes értékű polgárjogot nyert ez a nyári torna. Legyen erre bizonyosság azoknak a kiváló élvonalbeli mestereknek a részvétele, akik mindenkor örömmel tettek eleget a megyei sakkszövetség szíves invitálásának. Pintér, Petrán, Szilágyi György nemzetközi mesterek, Hardicsay, dr. Perecz, Perényi, Meleghegyi, Varnusz, Hradeczky mesterek, hogy csak a legjelesebbeket említsük. A megyei TSH támogatását élvező rendezvény jól szolgálja a helyi mesterjelöltek fejlődését, akik a Salgó versenyek révén bekapcsolódhatnak az országos rendezvények áramkörébe. Mi, résztvevők azt kívánjuk a hazaiaknak, hogy az idei torna szakmailag is legyen olyan mértékben a segítségükre, hogy az őszi szezon végén is tartsák benn a STC-t az OB II-ben. Feszített, nehézveretű küzdelem, óriási tét jellemezte az idei versenyt is. Szinte mindenkinek volt része borúsabb, vagy derűsebb – az eredménytől függően -, hangulatváltásban. Ez utóbbi apropóját a megyei lap szolgáltatta azzal, hogy valamennyi mester fényképét közölte (Tóth Jóskáét kétszer is), ám Szabolcsiról valahogy elfeledkeztek.
Megállt az idő, megálltak a sakkórák. Mindenki tett, vége, nincs tovább. Életünk jelképes homokóráján újra lepergett néhány homokszem, arra figyelmeztetve mindannyiunkat, hogy azért az idő csak jelképesen állhat meg, a gépezet könyörtelenül rohan tovább. A Salgó ’79 bezárt. Dóczy Miklós kihirdette a végeredményt, Hankó János és Miklós Antal átadta a díjakat. Ők hárman olyanok voltak, mint a jó futballbírók. Bár nélkülük nincs verseny, mégis észrevétlenek tudtak maradni. Köszönet érte.
