Az egész valamikor évekkel ezelőtt kezdődött. A STC – de lehet, hogy már korábban a SKSE -, atlétái saját bőrükön tapasztalták futópályájuk elöregedését. Közben rendeztek komoly versenyeket is, s a „menők” szintén panaszkodtak a laza salakra. Hát igen, a pálya sokat bírt. Számtalan testnevelésórát, még több edzést, felmérést és mindezt 1965 óta lényeges felújítás nélkül. Az atléták eredményei pedig lassan felülmúlták lehetőségeiket. Mindenki tudta, látta a romlást, csak hát a pénz hiányzott. És időnként a jó szándék is. Aztán végre, félig-meddig váratlanul, 1981. szeptember 11.-én elkezdődött a rekonstrukció. Az építési naplóba bekerült: „A kivitelezés várható időtartama IX.11.-XII.1.” 1981.
Tavaly október végén felkerestük az építkezést, s a határidőre csak csóváltuk a fejünket. A munka irányítója Lakatos József, a SKÜ beruházási osztályvezetője akkor így beszélt: „Most már gépeket kaptunk, teljes intenzitással folyik a munka, így aztán bizakodó vagyok. Ha az időjárás engedi, decemberre készen leszünk a középső réteggel.” Szőke István, az egyesület ügyvezető elnöke még nála is derűlátóbb volt. „…a nehézségek ellenére készen leszünk. Tavaszra gyönyörűen felújított pálya várja az atlétákat.” Az egészhez csak annyit: még mindig nem cserélődtek fel a szerepek. Most is az atléták várják a gyönyörűen felújított pályát…
A klub elnöke, Ferencz Gyula keményen fogalmaz: „A munka, enyhén szólva, húzódik, vontatottan halad. Úgy vélem, nincs igazán gazdája a beruházásnak. Most már pénz is van, a megyei tanács mellett a kohászati üzemek jelentős anyagi áldozatot vállal, de jobban is törődhetne a felújítással. Mindig hiányzik valami. Vagy valaki. Mi csak sürgethetjük az építést, meg segíthetünk anyagot szerezni.” Széki Miklós, a SKÜ főosztályvezetője a kivitelező hiányával érvel. Mint mondja, a STÉSZ szóban elvállalta ugyan a pályafelújítást, ám szeptember 7.-i hivatalos levelében, szakmai tapasztalatok hiányára hivatkozva utasította vissza a munkát. „A tervezés idején bíztunk a STÉSZ ígéretében, így tűztük ki a határidőt. Olyan -fogjuk meg és vigyétek- alapon ment.”
Lakatos József aktahalmazzal érkezik. Bizonygatja, hogy tulajdonképpen szerencsések a csúszással, mert az ugróhelyek felújítása miatt, – ami nem szerepelt az eredeti elgondolásokban -, tönkretették volna a gépek az új futópályát. „Bár építész vagyok, ez mégis szokatlan feladat számomra. Szakmai szempontból a Stécé irányít, ők mondják meg hol, milyen minőséget kell elérni. Sajnos kivitelezőt találni, és határidőt kitűzni rendkívül nehéz. Mi csak kényszerből lettünk generálkivitelezők, s nem igaz, hogy elhanyagolom a stadiont. Minden munkát én csinálok, anyag után rohangálok, salakért könyörgök. A kazári Zöld Mező Téesz csak ígérget. Már legalább százszor mondták, hogy ekkor, meg akkor küldik a finomsalakot. Ennek ellenére előre vagyunk a munkával.” A pályagondnok Telek Gyula tele van panasszal. „Így nem lehet dolgozni! Hol cement hiányzik, hol zsaludeszka. Szervezetlen, fejetlen az egész. Kéthónapos munkát sikerült alaposan elhúzni.”
Jelenleg a városi tanács üzeme dolgozik a pályán. Tulajdonképpen szerződés nélkül. Így határidő sincs. Természetes az sem, akin valamit is számon lehetne kérni. „Beruházások magyar betegsége ez. Szerződéses fegyelem nincs. A felelősség délibáb. Olyan láncreakció, amelyben rengeteg a gyenge szem és képtelenség végigjárni a láncot. Magyarázat, kifogás számtalan akad, mint ahogyan objektív nehézség is” így Széki Miklós. Közben atléták százai készülnek, ha tudnak, komoly versenyekre. A csoport nagy része korántsem korszerű, és nem is szabályos méretű öblösüveggyári pályára tette át székhelyét. Versenyek maradnak el, illetve más városban rendezik őket. Így aztán ez terven felüli utazás, és nem várt kiadás a pénzben amúgy sem dúskáló egyesületnek.
„A stadionra nyolcmillió forint van, hamarosan a labdarúgópálya is teljesen megújul, az öltözőt is kicsinosítjuk, és hozzálátunk a futófolyosó építéséhez. A focipályát a balatonboglári téesz vállalta, s jövő tavasszal már itt játszhat a csapat. A futófolyosó 1983 első negyedévére lesz kész. De az öltöző felújítására még terv sincs!” – mondja Ferencz Gyula.
E héten, pénteken kellett volna találkoznunk. Legalább is szerdán még úgy volt, hogy az illetékesek azon a napon tekintik meg a stadion munkálatait. Vagyis rossz szakzsargonnal, bejárják a területet. A találkozóból nem lett semmi. Mert az egyik sportból élő vezetőnek más, (fontosabb?) dolga akadt. Az egész tulajdonképpen szót sem érdemelne, ha valahol kicsit nem jelezné a Kohász stadion körüli huzavonát. Mert a stadionnal kapcsolatban, az eddigiek szerint, még két napra sem lehet tervezni… Tervek, tervek, tervek… Vajon kit lehet hibáztatni a késve, vagy esetleg másként, rosszul megvalósult tervekért? Vajon el lehet-e valakit, vagy valakiket marasztalni azért, mert összetéveszti a vágyait a lehetőségekkel? Felelősségre vonni, mert alapos felmérés, kellő áttekintés nélkül munkához lát? Vagy pedig éppen ellenkezőleg, dicsérni kell, mert bele mer vágni a beláthatatlan, esetleg kilátástalan küzdelembe? Mindenesetre a kapkodásért, a szervezetlenségért senkinek nem jár dicséret. Sőt, felmentés sem! A régi mondás a SKÜ stadion esetében is bebizonyosodott: „Minden terv annyit ér, amennyi megvalósul belőle.” Ehhez még azt tudjuk hozzátenni, hogy papíron lehet tervezni, de futni?
