Budapesten, az Olimpiai Csarnokban mérték össze tudásukat a többpróbázók. A fedett pályás viadalon Ajkler Zita képviselte a nógrádi színeket, mint később kiderült, nem is eredménytelenül, hisz a tőle megszokott jó versenyzést produkálta. A női ötpróbások mezőnyéből ezúttal hiányzott a legnagyobb sztár, Ináncsi Rita, aki sérüléssel bajlódik. Távollétében több trónkövetelő is bejelentette igényét az első helyre. Az első számban, a gátfutásban a tarjáni atlétanő ért elsőnek célba, így összetettben is ő került az élre. Kedvező pozícióját a magasugrás után is meg tudta tartani, bár ebben a számban csak második lett. Következett a súlylökés, ahol voltak tőle jóval erősebbek is, így a harmadik szám után visszaesett az összetett második helyére. Zita leggyengébb száma után a legerősebb következett. Távolugrásban a várakozásnak megfelelően nyert, így visszavehette a vezetést.
Az utolsó szám nagy kérdése az volt, hogy 800 méteren képes lesz-e megőrizni előnyét. Sajnos, ketten is megelőzték, így kénytelen volt az ötpróba harmadik helyével beérni. Természetesen ez a helyezés is kiemelkedő eredmény, hisz tudvalevő, hogy Zita két fő száma a távolugrás és a gátfutás. Herczeg Vince, Ajkler edzője szerint jól szolgálta az ötpróbabajnokság a felkészülést, hisz egyéni csúccsal lett dobogós. Ezenkívül segíti a mozgáskoordináció fejlesztését és a versenyzést is tanulja. Reméljük, a február 25-i fedett pályás magyar bajnokságon Zita a két fő számában is jó eredményekkel örvendezteti meg a nógrádi sportrajongókat.