A harmincas évek elején került az acélgyárhoz Temesvári (Trenka) Antal, aki nyomban összetoborozta az ökölvívás iránt vonzalmat érző fiúkat. Még 1932-ben beléptek a Magyar Ökölvívó Szövetségbe, amely feljogosította őket a szövetségi versenyeken való részvételre. Hírverő mérkőzéseket szerveztek, neves Európa és világbajnokokat hívtak meg, köztük Énekes István olimpiai aranyérmest, hogy népszerűsítsék a sportágat, és nem utolsó sorban, hogy tisztes bevételhez juttassák a szakosztályt.
A háborút követő tervszerű munka gyorsan megérlelte az első magyar bajnokot, Kára István személyében, aki 1947-ben, pehelysúlyban nyert aranyérmet. A szakosztály másik büszkesége Sólyom Kálmán volt, aki 1952-ben, majd 1953-ban nyert bajnoki címet. Sokat tapsolt a közönség Pintérnek is, aki később sikeres edző volt az egyesületnél, valamint Hidasnak, Furmannak, Kertésznek, Piatriknak, Richweisznek, Svábszkinak, Takácsnak, Deutschnak, Mezeinek, Buziknak, Pindroknak, Melihercsiknek, Harcsának, és még több, igen kemény csatákat vívó tarjáni legénynek.
A második sikeres feltámadása a szakosztálynak Varga János nevéhez fűződik. A NB II-es csapatbajnokságban küzdve szállították a kitűnő eredményeket, az izgalmasabbnál izgalmasabb mérkőzéseket. Novák, Szatmári, az ifj. Pintér, Vojtovszki ugyancsak ismerős név az ökölvívó berkekben. E téren is emlékezetesek a SSE-SBTC összecsapások, a rivalizálás, melynek következménye, hogy a szakosztály szép csendben megszűnt s eltűnt a klub életéből.
