Az elmúlt héten az atléták vették birtokukba a Népstadiont. A háromnapos viadalon küzdöttek meg bajnoki címekért és helyezésekért. Kellemes időben rendezte döntőjét a MASZ az 5000 méteres síkfutásnak. 24 fő vágott neki a 12 és fél körös távnak, köztük a STC válogatott távfutójával, Kadlót Zoltánnal. Az első kilométert a kazincbarcikai Szénégető vezette, mögötte a DMVSC-s K. Szabó Gáborral és a tavalyi bajnok nyíregyházi Májerrel. Az őket követő mintegy tízfős bolyban futott Kadlót is. Rendkívül izgalmas versenyt vívtak a résztvevők, hiszen az erős kezdés miatt előbb Szénégető adta fel a versenyt, majd 1 kilométerrel a cél előtt a kétszeres ifi Európa bajnok K. Szabó esett vissza a középmezőnybe. A sokáig sérült Kadlót Zoli nagyszerű formában versenyzett. 3000 méternél 8:29,62-őt mutatott az óra, ami már azt sejtette, hogy Zoli alapos egyéni csúcsjavításra képes. A hajrá további izgalmakat hozott, melyben a győzelmet végül is Szász László, a NYVSSC atlétája szerezte meg, míg Kadlót az előkelő 7. helyen futott át a célvonalon. Kitűnő, 14:11,02-es ideje csupán egy másodperccel maradt el a junior I. osztályú szinttől.
A távolugró Novák Gyula követte klubtársa példáját, és a selejtezőből 707 centiméteres teljesítménnyel bejutott a döntőbe, ahol idei legjobb eredményét ugorva, 743 cm-rel ötödik helyen végzett. Sokáig versenyben volt a harmadik helyért is a tarjáni atléta, de nagy ugrásainál sajnos hajszállal belépett. Hármasugrásban 15,19 m-es egyéni rekorddal a 9. helyen végzett. Kellemes meglepetést okozott a magasugró Szabó Arnold, aki 203 cm-es teljesítményével a legjobb tizenkettő közé jutott. Az ifjúsági válogatott kerettag Botovszki Katalin csupán minimális különbséggel maradt le a távolugrás és a 100 méteres gátfutás döntőjéről. Távolban 564 cm-ig jutott, gátfutásban pedig 15,35 mp-et ért el. Távolugrás: Kiss Zsolt 666 cm, Andó Károly 694 cm. Hármasugrás: Andó Károly 14,80 m.