Befejeződött a téli szünet a harmadosztályú labdarúgócsapatok játékosainak számára is. A tavaszi szezonra való felkészülés kezdetén ezúttal a NB III Mátra csoportjának legjobb nógrádi együttesénél jártunk edzés lesen. A SKSE labdarúgói a salgótarjáni sportcsarnokban vészelik át a zimankót, kemény alapozással. Horváth Gyulát, az együttes vezető edzőjét egy délelőtti edzés végén kértem nyilatkozatra a csapat terveit illetően.
– Milyen haditerv alapján készültök a márciusi rajtra? – Felkészülésünket jelenlegi helyezésünk erősen befolyásolja, olyan követelményeket támasztok játékosaim elé, hogy ne érjen bennünket meglepetés, ha esetleg felkerülünk a NB II-be. Két héten át napközis rendszerben napi két edzéssel készülünk, majd február 2-4. között teremtornát rendezünk DEXION-Salgó elnevezéssel, melyet a füleki és losonci csapat jelenléte tesz nemzetközivé, magyar részről a SBTC, a Bgy. HVSE és a Nagybátony vesz részt ezen, rajtunk rendezőkön kívül. – Milyen állapotban érkeztek meg a játékosok a pihenésből? – Tulajdonképpen mindenki fitten érkezett vissza, mindössze néhány játékoson van kisebb súlyfelesleg, ez azonban az első három edzést követően el is tűnik. – Vannak-e jelentős személyi változások? – Két játékosunk távozott el, sajnos az a Sági János is, aki erőssége lehetett volna az együttesnek, valamint Csikós Attila. Nagy nyereséget jelenthet viszont, hogy féléves távollét után Bódit visszahúzta a szíve az egyesülethez, nagy hiányát éreztük azoknak a góloknak, melyeket ő szállított korábban.
– Hatással lehet ez Tőzsér Ferencre, aki ősszel harmatosabb produkciót mutatott? – Tény, hogy ez az év nem Tőzsér Ferenc éve volt. Azonban nem csak őrá, hanem mindenkire pozitívan hathat, amennyiben gyorsan visszaépül az együttesbe. Ugyancsak sokat várok Horváth Zsolttól, aki az utolsó három találkozót sérülés miatt kényszerült kihagyni. – Mennyi esélyt adsz együttesednek a felkerülésre? – Az első hat helyezettnek egyforma sansza van a nagy cél megvalósítására. Mivel nálunk általában a tavaszi szezon sikerül jobban, és a sorsolás szeszélye folytán öt legveszélyesebb ellenfelünket hazai pályán fogadjuk, mindenképpen dobogós helyen végezhetünk. Ebben a pakliban az első hely is benne van. – Mivel a csapat átlagéletkora rendkívül alacsony, nem volna-e jobb csak jövőre szövögetni merészebb terveket? – Addig kell ütni a vasat, amíg meleg, a jelen gazdasági helyzet a mielőbbi feljutásra inspirálja játékosainkat. A csapatszellem jó, a gerinc adott, egy-egy finomítás kell még csak, és nyugodtan várjuk a március 10-i rajtot. Addig is kemény csatákban edződünk, az edzőpartnerek között a Síküveggyár, a SBTC és az Ózd is szerepel, hogy csak a legerősebbeket említsem.- Említetted a csapat gerincét. Hogyan festhet a Horváth-féle tavaszi álomcsapat? – Nem volna szerencsés a felkészülési időszak kezdetén komplett kezdő csapatról beszélni, ezt egyébként is mindig az ellenfélhez, s a legyőzéshez szükséges taktikához kell alkalmazni, amely adott esetben más és más. A lényeg mindenkor a hatékonyságon van.
Az edzések intenzitását látva és a játékosok véleményét hallva, amelyben ez a kettő hosszú távon szerencsésen ötvöződik, minden remény megvan arra, hogy nemcsak egy árva másodosztályú csapat jelenti jövőre megyénk labdarúgásának csúcsát. Úgy legyen!