Bár még javában tart a holt szezon a labdarúgásban, a játékosok számára letelt a rövidke aranyszabadság, megkezdődtek a dolgos hétköznapok, tart a következő bajnokságra való felkészülés. Nincs ez másképpen a megyénk NB III-as csapatainak háza táján sem. A készülődők bemutatását célzó sorozatunk első állomásán a SKSE-nél kopogtattunk megtudakolni, mi újság az egy évi szünet után ősztől ismét a harmadosztályban szereplő acélgyári gárdánál. A csapat edzője, Horváth Gyula elmondta, hogy az ifjúsági játékosokkal kiegészített 23 tagú keret éppen egy hete, július 11-én látott munkához. Hat napon keresztül, ráhangolásképpen napi egy edzést tartottak, majd hétfőtől két héten keresztül napközis rendszerben, napi két edzéssel készül a társaság a nagyobb megmérettetésre.
Délelőtt a játékosok munkahelyükről lépcsőzetesen érkeznek a tóstrandi pályára, ott tartja a csapat a foglalkozásait, ahol csoportos egyéni képzésen vesznek részt, délutánonként valamennyiük számára egy időben csapatfoglalkozásokat tartanak, egyelőre elsősorban az erőgyűjtés jegyében. Szombaton már mérkőzést is vívnak, az ellenfél a Salgó Öblös SC gárdája lesz. További heti két találkozó szerepel a formába hozási időszak programjában. A megyei bajnoksághoz képest játékfelfogásbeli változtatásokra lesz szükség. Hazai pályán továbbra is az eddigi koreográfiát akarják érvényesíteni az ellenfelekkel szemben, ezért a középpályás letámadást, a lesre állítást sulykolják, idegenbeli mérkőzéseikre egy biztonságosabb, zártabb védekezésre, rajtaütésszerű ellentámadásokra épülő harcmodort igyekeznek kialakítani. A csapat magasabb osztálybeli esélyeiről szólva Horváth Gyula megjegyezte, hogy bár nincs változás a keretben, ugyanazokkal a játékosokkal vágnak neki a bajnokságnak, fiatal csapatát feltétlenül képesnek tartja arra, hogy különösebb problémák nélkül biztosítani tudják a bennmaradást.