Ez a kérdés foglalkoztatja már régebben Salgótarján nagyszámú sportolóit és sportszerető közönségét, hiszen már 3 éve, hogy megkezdték a Salgótarjáni Vasas pálya újjáépítését. Kormányzatunk 1950.-ben 250000 forintot irányzott elő, hogy a festői szépségű Salgótarjáni Vasas pályát korszerű, minden igénynek megfelelően építsék át, s az egészségtelen, salakos talajt füvesítsék be és az atlétapályát hivatalos méretűre, országos versenyek rendezésére is alkalmassá tegyék. Kezdetben nagy lendülettel indult meg a munka. Felszedték a játéktér salakját, de nem volt kellő mennyiségű szállítóeszköz, amellyel ezt határidőre el is szállították volna, ugyanakkor a füvesítéshez szükséges feketeföldet visszajövet a játéktérre vitte volna. Múlt az idő, hetek hónapok teltek el s a munka nem haladt a megfelelő ütemben. Mikor azután sikerült szállítóeszközt biztosítani, akkor nem volt munkaerő. Mikor munkaerő és szállítóeszköz is volt, akkor közbeszólt a kedvezőtlen időjárás, a hosszú hónapokig tartó esőzés. Persze ez alatt az idő alatt a pénz egyre fogyott, s a következő évben már újabb pénzösszegre volt szükség, hogy a megkezdett munkálatokat folytatni tudják. A játékteret füvesítették először, majd a Vasas atléták társadalmi munkával hozzáfogtak az atlétapálya megépítéséhez. Telt az idő, a fű szépen előbújt, az atléta pálya is elkészült, s már rendeztek is rajta versenyeket. Azonban jött a hosszú száraz nyár, mely az amúgy is vízszegény Salgótarjánt még szegényebbé tette víz dolgában. Így nem lehetett locsolni a játékteret víz hiányában. Szinte rossz volt nézni, hogyan ég ki a fű a már gyepszőnyeghez hasonló pályán.
Ez év tavaszán azután sikerült helyrehozni a siralmas látványt nyújtó játékteret. Ugyanis lóherés fűmagot vetettek a kiégett részekbe s állandó, szakszerű kezelés mellett most már eléggé megerősödött a fű. Ezután hozzáfogtak a nézőtér bővítéséhez és újjáépítéséhez. Lebontották a kétoldalt elhelyezett lelátókat, s megkezdték a hatalmas földmunkát igénylő körálló építését. Társadalmi munkában a Salgótarjáni Vasas sportolók, mintegy 40000 forint értékű munkát végeztek, s délutánonként dolgozó sportolóktól volt hangos a sportpálya és környéke. Az atléta szakosztály tagjai brigádokat alakítva, egymással versenyezve dolgoztak: Vertich, Kirner, Nemes, Varga és a szakosztály többi fiataljai. A labdarúgók Csete Antal vezetésével valamennyien részt vettek a bontási munkálatokban. De mondhatjuk, hogy kivétel nélkül valamennyi Vasas szakosztály dolgozott a pálya építésén. Ma már annyira előrehaladtak a nagy földmunkálatokkal, hogy előre gyártott betonelemeket helyeznek el a pálya baloldalán készülő állóhelyek egyes részéra s már látni a nézőtér körvonalait is. Berceli építésvezető főmérnök szerint most olyan jó ütemben halad az építési munkálat, hogyha a kért további támogatást a legrövidebb időn belül megkapják, akkor háromévi kényszerszünet után 1954. május 1.-én 8000 néző elhelyezésével megnyithatja kapuit az újjáépített salgótarjáni stadion.
De nem állnak meg itt az építkezéssel, mert az év végére már 12-15 ezer néző befogadására építik ki, modern öltözőépülettel. Hogy mennyire szükség van Salgótarján sportjának erre a sportlétesítményre, azt bizonyítja az is, hogy megyénk területén a salgótarjáni atlétapálya az egyetlen, amelyen országos versenyeket is lehet majd rendezni. Mióta ez a pálya használhatatlan, nemcsak Salgótarján, de az egész Nógrád megye atlétikája nem tud kellően fejlődni. De nézzük a labdarúgást. A Salgótarjáni Vasas csapata már két éve pálya nélkül van, nincs lehetőségük a rendszeres edzésekre, s hogy minden héten, más-más pályán, mint megtűrtek edzenek, ez meg is látszik az eredményeken. Az első csapat a NB II-ben úgy az elmúlt évben, mint jelenleg is a bajnoki táblázat vége felé tanyázik, s hullámteljesítményt nyújtanak. A második csapat a megyei bajnokság kiesőjelöltjei között van, s bizony sok mérkőzésen csalódást okoztak a szurkolóknak. Az ifjúságiak, bár az előbb említett két csapatnál jobban szerepelnek, de eredményük nem kielégítő, s az ő szereplésükre is rányomja bélyegét a pálya hiánya. Nekik sincs meg a kellő edzési lehetőség. Tavaly ugyan volt egy edzőpálya, melyet a vasas sportolók társadalmi munkában építettek, amelyen, az edzéseken kívül, megrendezhették a megyei bajnokságban az ifjúsági bajnoki mérkőzéseket, de ezt tavasszal az üzem fejlesztése során beépítették. Így azután ismét hontalanná váltak a labdarúgók is.
De egy jó sporttelep hiányát érzi megyénk élcsapata, a Salgótarjáni Bányász is. Ez az ő szereplésükre is kihatással van. Gondoljunk arra, hogy hazánk minden nagyobb városában van már füves labdarúgópálya, s míg a NB I-ben szereplő csapatok valamennyien füves pályát mondhatnak magukénak, addig a Salgótarjáni Bányász kezdetleges, egészségtelen, agyagos salakkal leszórt talajú sportpályán kénytelen a hazai mérkőzéseket lejátszani. Bizony a füves talajú pályán való játék más felkészülést kíván, mint a salakpálya. Arról meg ne is beszéljünk, ha beáll az őszi vagy tavaszi esős idő, akkor a Bányász-pályán bokáig érő sarat kell dagasztani az ott sportolóknak. De most már Berceli elvtárs határozott ígérete arra enged következtetni, hogy nem sokáig tart ez az áldatlan állapot, mert a következő év május 1.-én, a világ munkásosztályának nagy ünnepén, már az újonnan épült, a salgótarjáni sport hírnevéhez méltó stadionban ünnepelhet a város hatalmas sportoló és dolgozó tábora.
