Az előjelek már rég előrevetítették a most, illetve a jó egy héttel ezelőtti eseményeket. Akkor ugyanis visszalépett a megyei első osztályú bajnokságban szereplő, 101 éves múltra visszatekintő Salgótarjáni Acél SE – korábban SSE, SKSE, SKFC – labdarúgó csapata, most pedig az esedékes közgyűlésen lemondott a SAC, a Salgótarjáni Atlétikai Club elnöke, Angyal János. Mindezek egy jó ideje érlelődő helyzet következményei, hiszen a két szakosztály ellehetetlenülése mindössze idő kérdése volt. Bár az atléták még nem dobták be véglegesen a törülközőt, s még használhatják a Kohász Stadion pályáját, kérdéses, hogy a számos sikert elért, és minden bizonnyal az előtt álló, a Heraklész-programban részt vevő válogatott portoló meddig bírja a víz, világítás, a wc, azaz az elemi feltételek hiányát…?!
– Kedves volt elnök úr, miért mondott le? – kérdeztük Angyal Jánost, a SAC atlétáinak eddigi első emberét, aki tíz éve látta el társadalmi munkában ezt a tisztet. – Április elején fogalmazódott meg bennem véglegesen a gondolat, amikor a stadionhoz érve a bejárati nagykapu le volt lakatolva. Akkor be sem lehetett menni, s azonnal éreztem, hogy nincs tovább. Azóta annyiban azért változott a helyzet, hogy bemehetünk, edzhetünk, de nincs víz, áram és wc sem. Még ezelőtt, márciusban felkerestem az Acélgyár Rt. új tulajdonosát, Szalai József urat, tájékoztattam őt sportegyesületünkről, hogy mennyi munkánk, pénzünk fekszik a stadionban, s megkérdeztem, van-e valami remény arra, hogy együtt gondolkodva tegyünk valamit a stadion fejlesztéséért és megfelelő működtetéséért. Szalai úr korrekten, egyenesen és egyértelműen megmondta, nem tudja akceptálni a sikeres múltat, ő az acélgyárat és a hozzá tartozó létesítményeket megvette, de nem kíván a sportba, vagy annak működtetésébe beszállni. Az első érdembeli jelentkezőnek eladja a létesítményt. Ettől a pillanattól kezdve a stadion korszerűsítésével kapcsolaton terveim értelmetlenné váltak, a további működésünk kilátástalanok, ezért úgy láttam jónak, hogy elköszönjek az egyesülettől, mielőtt elvisz egy szívinfarktus.
– Miben, kiben keresi a felelősséget mindezekért, hogy idáig jutottak a dolgok? – Nem kívánok ebbe belemenni, sajnálom, hogy amit elnökként elképzeltem az egyesület élén, és a stadion fejlesztésével kapcsolatban, az úgy tűnik, nem volt más, mint illúzió. – Lemondása azt jelenti, hogy végérvényesen szakított az atlétikával? – Egyáltalán nem, hiszen vannak terveim. Később még átgondolom, hogyan is tovább, de most még mély a seb, olyan fájdalmat érzek, mintha a szívemet szakították volna ki. – Nem gondolja, hogy cserbenhagyásnak, megfutamodásnak minősíthetik lépését? – Nekem 1968 óta második otthonom volt a Kohász Stadion, előbb versenyzőként, majd vezető edzőként, végül elnökként töltöttem ott 34 szép évet. Ezek a balkáni körülmények azonban alkalmatlanok a sportolásra, a normális munka végzésére. Én értelmes dolgokkal szeretnék foglalkozni, hiszen úgy érzem, erőm teljében vagyok és sok még a megvalósításra váró elképzelésem. Nagyra becsülöm utódomat, aki ilyen körülmények között is elvállalta az elnökséget, természetesen megpróbálok segíteni neki a továbbiakban is. Az mindenesetre megnyugtató és bíztató, hogy a fentiek ellenére azon kevés egyesületek közé tartozunk, amelynek nincs egy forint köztartozása sem – zárta szavait Angyal János.
Máté Csabát, a közismert edzőt és szakembert, a megválasztott új elnököt hol máshol, mint a pályán értük el, edzésidőben, tanítványai körében. – Elődjétől azt kérdeztem, miért mondott le, Önt kézenfekvő, hogy arról faggatnám, miért vállalta el az elnöki tisztet? – Mert nem volt más, aki megtette volna ezt. Ez egy leegyszerűsített válasz, de azért nem teljesen így van. Ha senki sem szánja rá magát erre, hosszú évtizedek munkája veszett volna el, szétszéledt volna a tehetséges gyermeksereg, azonnal megszűnt volna a patinás szakosztály. Ha az ismert embertelen, méltatlan és megalázó körülmények között is, de egy darabig még megpróbálunk működni, s akár saját pénzen is, de az idei versenyévadot végigcsinálni. – Mit tervez azért, hogy ez sikerüljön? – Megpróbálok támogatókat keresni, bízom benne, hogy a megye legeredményesebb atlétikai egyesülete az edzési nehézségek ellenére sem fog megszűnni – mondta Máté Csaba.
Rövid cikkünket nem elemző és oknyomozó írásnak szántuk, de az összes érintett véleményének közreadásával szeretnénk még visszatérni a Kohász Stadion hányatott és méltatlan sorsához, az ott működött futball szakosztály megszűnésének körülményeire, az atléták további sorsának alakulására – a szerk.
