Az Eger vára rossz kőfal vala; nagy helyen vala, szakadt a fala – hirdette Tinódi őszintén már annak idején is, azóta meg… Ennek ellenére semmikor sem árt némi óvatosság, jó érzékkel ismerték fel a tarjáni ostromlók is. Ezért a várvédő sereget kicsalogatták a vár fölötti domboldalra, ott kényszerítették a borvárosiakat nyílt küzdelemre. A cselszövésnek nem is maradt el az eredménye. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe. A meglehetősen kellemes hangzású nevű Leányka utcai sportcsarnokba nehéz volt kikeveredni a minap a férfi kosárlabdázók NB I-ért vívott rájátszásának utolsó összecsapására. Aztán mikor végre felkaptattunk a domboldalba, máris érkezett az újabb kellemes meglepetés. Nincsen áram, egész nap nem is volt, lehet, hogy elmarad a mérkőzés. Egyszer csak, talán felsőbb akaratnak engedve, mégis meggyulladt az összes lámpás. Fellélegeztünk, egyelőre először.
Egyébként nem akármilyen tétje volt a mérkőzésnek, vendéggyőzelem esetén a SKSE feljuthatott a NB I-be. Tarjánból elég sokan átrándultak a hevesi megyeszékhelyre, zászlókkal, csörgőkkel, diadalra biztatni Juhászékat. Ott ült a padon Horváth Mihály, Nógrád megye sporttanácsnoka is. A SKSE vezetői közül nem láttunk senkit, de hát ennek bizonyára oka volt… Maga a mérkőzés a nagy tétnek megfelelően ideges hangulatban kezdődött el. Nem játszottak rosszul a tarjániak, de amit néha a palánk alatt műveltek, az rossz álmainkban se jöjjön elő! A hazaiak nagyon szívták magukat, ezzel együtt sem tudtak előnyt kicsikarni. Jó öt perc elteltével lecsillapodtak a tarjáni kedélyek. Szabó Peti betartva ígéretét, szórni kezdte a hárompontos dobásokat, ahogy teltek a percek, úgy növekedett a különbség a kohász legények javára. Huszonöt ponttal is vezettek, de az előny félidőig húsz pontra mérséklődött (65-45). – Semmilyen kellemetlen meglepetés nem érhet már minket! – hajtogatták a tarjáni drukkerek. Legfeljebb csak az lehet kérdés, vajon sikerül-e átjutni a százpontos határon? Mindenesetre a markunkban a NB I!
Szünet után mindezek a remények igazolódni látszottak. Grenda, Mészáros és Földesi vezérletével bemutatót tartottak az „eskáesések” a kosárlabda rejtelmeiből. A hazaiak edzőjét és vezetőit majdnem szétvetette a méreg. „Szemét csalók vagytok!” – kiabálta be a vérmesebbje, utalván arra, hogy a hevesiek valószínűleg lepasszolták a találkozót. Senki se hitte volna ekkor, micsoda kínokat kell átélnünk a találkozó hajrájában. Vagy hét perc lehetett még hátra, azért ez a feltételes mód, mert nagy órának híre-hamva sem volt, amikor hirtelen általános gyengeség vett erőt a tarjáni együttesen. Nem, az istennek sem tudtak betalálni a kosárba! Pedig lett volna rá alkalmuk, bizony nem kevésszer. Az egriek vérszemet kaptak. Jöttek, egyre jöttek. Az előny pedig fogyott, fogyott. Földesi lépte át a százpontos határt, de ekkor már másképp szólt a kérdés: elég lesz-e mindez a győzelemhez? Ezek az egriek, noha legtöbbjükön látszok már, hogy nem tinédzserek, hallatlanul pontosan dobáltak. Kívülről is, közelről is.
Csaknem elolvadt a húszpontos előny! Ha a dudaszó előtt az egriek még kísérletezni tudnak egy hárompontos dobással, bizony elmegy a hajó. Nagyot sóhajtottunk, immár másodízben, amikor végre elteltek a végső másodpercek, s a hajtogatós eredményjelző tábla 105-103-as salgótarjáni győzelmet mutatott. Bunda, itt? Még a hölgyeken sem… A győzelemmel valósággá vált egy nagyszerű álom, a történelem folyamán először NB I-es férfi kosárlabda csapata van Salgótarjánnak, Nógrád megyének! Hmmm, nem akármilyen izgalmak árán… A fiúk először képtelenek voltak a legkisebb örömnyilvánításra is. Rettenetes idegállapotban, holtfáradtan támolyogtak le a pályáról. Száz évet öregedtem ezen a meccsen, mondta Magyar Jancsi. Juhász csak csendben mosolygott a bajusza alatt, Dánielnek fülig ért a szája, de szótlanul, egymagában masírozott el az öltözőig. Az óriási feszültség csak nehezen, percek, órák múlva oldódott.
– NB I-es játékosként fogom abbahagyni a kosárlabdázást! – lelkendezett a veterán Juhász Béla. – Különösen felemelő érzés, hiszen saját magunk értük el, nem átigazolással kerültünk felsőbb osztályba. – Vajon mi lehetett a hajrábeli visszaesés oka? – firtatom a dolgot Laczkó Sándor edzőnél. – A második félidőben olyan játékosokat küldtem be a pályára, akik alkalmasak lettek volna a tetemes előny tartására. Vezetésünk mégis csaknem elfogyott. A végén képtelenek voltunk betalálni a kosárba. De most kit érdekel ez? Lényeg, hogy végre NB I-esek vagyunk!
Mennyire igaza van Laczkó Sanyinak. A jövőről szólván sikerült még kihúznunk az ünneplőkből, hogy erősítés végett Dániel amerikaiakkal, Laczkó litvánokkal tárgyal. Mekkora show lesz ebből, emberek?!
