Mint már jelentettük, Kadlót Zoltán, a SKSE hosszútávfutója Genfben, a hagyományos Satus versenyen, a magyar szakszervezeti válogatott felnőtt versenyzőjeként másodiknak ért célba a 11400 méteres távon. Korábban Kiss György, jelenleg a Tatabánya edzője, és a salgótarjáni Mecser Lajos (ő most a Kohász SE atlétikai utánpótlásával foglalkozik), került csak dobogóra e versenyen, méghozzá a harmadik fokára. Kadlót viszont 1981-ben megnyerte az ifjúságiak viadalát, tavalyelőtt pedig negyedik lett. Az idei verseny részleteiről a legilletékesebbet, őt faggattuk.
– A múlt hét csütörtökén, dél körül érkeztünk Genfbe, Zürichen keresztül, repülőgéppel. A férfimezőnyben Szűcs Csaba, a Vasas hosszútávfutója volt a társam, rajtunk kívül három női és egy ifjúsági versenyző indult a magyar szakszervezeti válogatott Népszava feliratú trikójában. Előzőleg persze több válogatóversenyen kellett megszereznünk a kiküldetés jogát. Tavaly ősz óta minden második héten kötelező felmérőn indultam és hatból háromszor első, egyszer második, egyszer ötödik lettem, körülbelül ötven társam között, akik közül 15-20-nak eleve kötelezővé tették az indulást. Innen Salgótarjánból is öten neveztünk be ezekre a versenyekre. Svájcban nem volt idegen a stadion körül, kisebb lejtőkkel és emelkedőkkel tarkított pálya, de olyan sáros, mint most, eddig soha nem volt. Szerencsére edzeni még normális körülmények között tudtunk, de szombaton, amikor a versenyt lebonyolították, egész nap szakadt az eső. Így olyan cross-terep lett a pályából, amilyenen korábban csak a britek, újabban a NSZK-beliek szoktak futni. Ráadásul az ifjúságiak és a nők előttünk indultak, még jól ki is taposták az útvonalat.
– A külföldiek közül jól ismertem a csehszlovák Vrabent Besztercebányáról, akinek nemzetközi szinten is kitűnő eredményei vannak. Tavaly Moszkvában hatodik lett a nemzetközi A kategóriás viadalon, a Statuson legutóbb harmadik, Losoncon szintén erős mezőnyben első. A mostani versenyen szovjetek, jugoszlávok, olaszok, belgák, írek, franciák és természetesen a legtöbben svájciak futottak. Nagy helyezkedés kezdődött mindjárt a rajt után, igyekeztem az élmezőnnyel együtt maradni. Az első kör végén át is vettem a vezetést, és két körön át mentem legelöl. Aztán Vraben megelőzött, sőt 60-80 méterre el is húzott, akkor a második-harmadik helyen futottam egy svájci versenyzővel, de Csaba is közel volt, meg egy jugoszláv kolléga. A hajrában aztán igyekeztem csökkenteni a távolságot és a hét kör közül az utolsóban le is faragtam 9-10 méterre a különbséget a vezető csehszlovák futó mögött. Ő nyert 36:56 perccel, én 36:59,02-vel lettem második, a jugoszláv Rozman 37:03,28-al bronzérmes, majd három svájci következett és a hetedik Szűcs Csaba lett, 37:57,16-.tal.
– A szokásos holtpont, vagyis az, az átmeneti fáradtság, amelyet menet közben mindig le kell küzdeni minél előbb, nálam két körrel a cél előtt jelentkezett. Akkor éppen szerencsémre volt némi előnyöm, amely a fölfelé vezető, meredek szakaszokon még nőtt is. A lejtőkön az ellenfeleim általában gyorsabbak, én viszont hegymenetben vagyok a legjobb. Ahhoz képest, hogy tavaly augusztusban hatkilós súlyfelesleggel szereltem le a honvédségtől, különösen nagy eredmény ez, amit jórészt edzőmnek, Szilágyi Tibornak köszönhetek. Persze az ő szigorú előírásait, edzésterveit pontosan és lelkiismeretesen kellett teljesítenem ahhoz, hogy kijussak erre a versenyre, és ott bizonyítsak is. Az ezüsttányér és érem, a kvarcóra nemcsak szép ajándék és kedves emlék, hanem újabb sikerekre, további munkára ösztönöz.
