A megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság tegnapi, záró fordulójában végállomáshoz érkezett az egykori kiváló, első osztályú labdarúgó, Marcsok János játékvezetői pályafutása. Az utóbbi évtized egyik legmarkánsabb egyéniségével tartalmas pályájának utolsó kilencven perce előtt beszélgettünk.
– Több évtizedes labdarúgómúlt után, 1986-ban tettem sikeres játékvezetői vizsgát – kezdte visszaemlékezését a sípmester. – Úgy tűnik, keretes pályafutás az enyém, hiszen még ebben az esztendőben a Balassagyarmat – St. Öblös megyei első osztályú mérkőzésen debütáltam, s most az ugyancsak megyeegyes Karancslapujtő – Nógrád-Volán Baglyasalja összecsapáson fújom a sípot utoljára. Egyébként bemutatkozásomat követően Simon Imre, az üvegesek akkori trénere, a mérkőzés után gratulált a teljesítményemhez, majd hozzáfűzte: ha így folytatom, jó játékvezető válhat belőlem. Jólestek bíztató szavai… – Tehát Simon Imre nemcsak edzőnek, hanem jósnak is kiváló, hiszen nagyon gyorsan haladtál felfelé a ranglétrán. – Több, mint egy évtizedes országos kerettagságom alatt hetvenötször vezettem NB II-es mérkőzést, s tizenkétszer asszisztáltam a legjobbak között is.
– Azáltal, hogy 38 évesen még NB-s focista voltál, s csak utána lettél játékvezető, óhatatlanul hátrányba kerültél a többi sípmesterrel szemben. – Miután felkerültem a NB-s keretbe, akkor derült ki, legalább két esztendővel korábban kellett volna kezdenem a szakmát ahhoz, hogy legalább kilencven százalék esélyem legyen az első osztályú kerettagságra. A megmaradt tíz százalék, sajnos kevésnek bizonyult. Talán picivel biztosabb háttér is elkelt volna… De mindegy, ez ma már történelem. – Mik voltak játékvezetői pályafutásod legemlékezetesebb pillanatai? – Érdekes dolgokat tud produkálni az élet… Első NB II-es mérkőzésem a Nyíregyháza – BVSC összecsapás volt, ahol egykori kaposvári játékostársam, a sokszoros válogatott Kiss László is pályára lépett. A másik érdekesség az utolsó másodosztályú meccsemhez fűződik, a Százhalombatta – Hévíz összecsapást ugyanis Péter fiam asszisztálása mellett dirigáltam. A mérkőzés lefújása után megtörtént a hivatalos generációváltás, átadtam neki féltve őrzött sípomat. Remélem, jó gazdája lesz, s kevés fals hangot hoz majd ki belőle. Titkon persze abban reménykedem, hogy neki sikerül megvalósítani azt, ami számomra örök álom maradt.
– Kiknek köszönhető a több évtizedes, nagyszerű sportpályafutás? – Elsősorban feleségemnek, aki hosszú időn keresztül megértő türelemmel viselte el a rengeteg lemondást igénylő tevékenységet. Sokat köszönhetek játékvezető kollégáimnak és idős Mohácsi Lajosnak, a megyei játékvezető testület elnökének. Nem utolsósorban szeretném megemlíteni a megyei labdarúgó szövetség vezetőjének, Ferencz Gyulának a nevét is, az ő sportdiplomáciai érzéke sokszor segített bennünket, játékvezetőket. Életem nagyszerű időszakát zárom most le, 48 évesen, de szeretett sportágamtól, a labdarúgástól továbbra sem szakadok el. Remélem, a játékvezetői testületben még rengeteg feladat vár rám.
