Megvallom őszintén, nem sok elképzeléssel érkeztem be újév reggelén a szerkesztőségbe, arra vonatkozólag, hogy milyen reggeli vonatkozású napi aktualitást tálaljak ma reggel a NÓGRÁD olvasóinak. S míg a fejem törtem, vajon mi is kerüljön az évtized első sportoldalára, az élet bebizonyította, hogy mégis nagyobb rendező, mint Fellini és Bergman együttvéve. Röviddel tíz óra után a SKSE hosszútávfutója Kadlót Zoltán kopogtatott az ajtón, Angyal János társaságában. Mint kiderült, nem mindennapi hírrel. A „Fussunk át az újesztendőbe” néven megrendezett futóversenyen szerzett elsőségével az évtized első győztese lett. A kölcsönös újévi jókívánságok után készséggel adta az évtized első interjúját.
– Milyen érzés futni szilveszterkor, amikor jobb helyeken pezsgőben tobzódnak az emberek? – Hát kicsit furcsa, de már megszokjuk. Tavaly is rendeztek már ilyen versenyt, akkor is egy Trabant volt a fődíj. Ez egy kicsit megbolondítja a vérbeli futókat. – Milyen mezőny gyűlt össze a rajtnál? – Meglehetősen erős, egy magyar bajnoksággal teljesen egyenértékű verseny volt. Az előzetesen megadott szabályzat szerint ezer fő nevezését fogadták el, a teljes magyar élgárda jelen volt. – Név szerint? – Az Újpesti Dózsa menői, a 10 ezres csúcstartó Káldy Zoltán, a 800 és 1500 magyar bajnoka Banai Róbert, és a most harmadikként befutó Sághy Ferenc. Vagy hogy másokat is említsünk, Vágó Béla (MTK-VM) és a DVTK-ból Bereczki József és Serfőző Zoltán, akik ifjúsági Európa bajnoki arany- illetve ezüstérmesek. – Mennyire készültél erre a versenyre? – Talán meglep, de semennyit. Tavaly nagyon igyekeztem, akkor csak második lettem, most csak normális alapozás közben, néha-néha iktattam be erősebb edzéseket erre a versenyre. Ha ezt előre tudom, tavaly sem készülök.
– Milyen volt maga a verseny? – Utólag a győztes szemével szuper. A Körcsarnok előtt volt a rajt és a cél is, csak az első hatnak kellett befutnia a Budapest Sportcsarnokba az éppen folyó Arató-diszkó táncparkettjére. Ott szakítottam át a célszalagot. Volt pezsgődurranás, meg minden, tehát csak pár perccel maradtam le ebben az ország mögött. – Végig vezettél? – Nem. Mint az őrült, az esélyesek közül 10-15 ember adott bele mindent a rajtnál, s csak később, a 2600 méter felén túl alakult ki az a hatos élboly, melynek én is tagja voltam. Ezer méterrel a cél előtt már mindent beleadtam, mert a nálam gyorsabb emberek könnyen megverhettek volna egy jól sikerült hajrával. Szinte alig tudtam magamról, akkor döbbentem rá, hogy nyertem, amikor megszakítva a diszkót, dobozos sörrel és pezsgővel kezdtek kínálgatni. Hatalmas élmény volt így fogadni az újévi köszöntéseket. – A feleséged mit szólt mindehhez? – Ő is ott volt velem, de még percekkel később sem tudta elhinni, hogy nyertem, amivel új szakasz kezdődött életünkben. Autónk ugyanis eddig még nem volt.
– A fődíj mennyire motivált a nevezéskor? – Mondjam azt, hogy csak ez motivált egyedül? Nem hiszem, hogy szilveszter éjszaka másként felutaztam volna a fővárosba. De ezzel azt hiszem, mindenki így volt. Jogosítványom már van, most már legalább nem kell kocsira spórolni. Két gyerek mellett ez amúgy sem volna könnyű. – Láthatnánk az új szerzeményt? – Még nem, mert csak kedden hozhatom el Budapestről, egy kis kerülővel. Rendszámot ugyanis Szegeden adnak hozzá, forgalmi engedéllyel együtt, mivel onnan származik, de a kulcsa már otthon van.
Ennyit lehetett kiszedni röviden az évtized első bajnokából. Amint az a felvételen is látszik, edzője az utcáról citálta be, mert éppen elmaradhatatlan futóedzését tartotta. Családja pedig mit sem sejtve várja otthon, hogy a kimerítő versenyt követően rájuk is jusson ideje a népszerű, de igen szerény bajnoknak. Mit is kívánhatnánk mást újabb sikerét követően: minél több célja valósuljon meg a közeljövőben, és úgy gyűjtögesse az aranyakat és az egyéb díjakat, mint ahogy annak 1990 első perceiben nekilátott.
