Atlétáink augusztus elsejéig teljesíthetik az olimpiai kiküldetési szintet, éppen ezért néhány válogatott is indult a szerdai Komárom Megyei Fair Média Kupán, Tatán. A hétközi viadal a legjobban Ajkler Zitának, a Salgótarjáni Acél Atlétikai Club versenyzőjének sikerült, aki 666 centiméterrel új egyéni csúcsot ugrott és nyert. Ezzel az eredménnyel, egy centiméterrel túlteljesítette a nemzetközi szövetség 665 centis minimumszintjét, és csak néggyel maradt el a Magyar Atlétikai Szövetség elvárásától. Ajkler Zita az első sorozatban belépett, a másodikban viszont 1,7 méteres/másodperces hátszélben 666 centire repült. A harmadik sorozatban ismét belépett, de utána 663 centimétert ugrott, majd ötödikre 652-t úgy, hogy nem találkozott az elugró gerendával. A hatodik ugrásnak dupla vagy semmi alapon futott neki, vagy nagyot fog ugrani vagy belép egy kicsit. Valóban messzebbre szállt, mint 670 centiméter, de sajnos egy fél centivel belépett.
– Ez a tatai versenyem a kabalám – mondta a versenyt követően Ajkler. – Két éve, a budapesti Európa bajnokság előtt ezen a versenyen 657 centiméteres egyéni csúcsot ugrottam, amit utána a kontinens bajnokságon 664-re javítottam. A tavaszi idényben körbeugráltam a hatszázötvenet, de az olimpiai szint közelébe sem kerültem. A hét végén Oslóban indultam Európa Kupa versenyen, de ott is csak 647 cm sikerült. – Most minek tulajdonítod az új egyéni csúcsodat? – Erre a versenyre úgy érkeztem, hogyha sikerül, akkor jó, ha nem, akkor egy jót edzettem. Osloban nagyot akartam ugrani, amiből görcsös akarás lett. Ezúttal viszont jobban odafigyeltem a technikámra, s ha az első és az ötödik sorozatban jobban sikerül a nekifutásom, akkor a 670-et is elérem. Még sosem voltam ennyire visszafogott, amikor egyéni csúcsot ugrottam.
– Mindössze négy centiméterre vagy attól, hogy kijuss a Sydneyben rendezendő XXVII. Nyári Olimpiai Játékokra, ahol szeptember 28-29-én rendezik a női távolugrást. – Mindig is hittem abban, hogy sikerülni fog. Valószínűleg négy centi nem lesz akadálya, hogy bekerüljek az olimpiai csapatba, de a Magyar Atlétikai Szövetség 670 centis elvárásának is szeretnék megfelelni. Erre még három alkalmam lesz, valamennyi Budapesten. Először július 19-én az UTE ugróversenyén, majd 22-én a permit-viadalon és végül 29-30-án a 105. országos bajnokságon a Népstadionban. Ez az eredmény megnyugtatott, ha ilyen felszabadultan tudok majd versenyezni, akkor tovább javíthatom ezt az egyéni rekordomat is.
– Rendkívül biztatóan ugrott a versenyzőm, sikerült neki megcsinálnia azt, amit már régóta gyakorolunk – mondta Herczeg Vince, Zita edzője. – A következő versenyeken, ha jó lesz az időjárás és a szerencse is mellénk szegődik, bőven meglesz a magyar szint is. Továbbra is keményen dolgozunk, de nem szabad, hogy görcsössé tegye őt a tét. Úgy kell odaállnia minden egyes versenyhez, hogy nem nagyot, hanem jól kell ugrania és akkor sikerülni fog a nagy álom.