Még mondja valaki, hogy megyénk atlétái, atlétikai szakosztályai nem hallatnak magukról! A múlt hétvégén olyan sűrűn követték egymást a megyei vonatkozású események és eredmények, hogy azok között már eligazodni is nehéz volt. Mindenesetre a SKSE sportolóinak három bajnoki érme, közte egy arany, valamint a Balassagyarmaton rendezett Ipoly gyaloglógála és a Lebó János emlékverseny jó propagandája volt a sportágnak. A SKSE atlétái alaposan kivették részüket a sikerekből. A sort az országos ügyességi csapatbajnokságon a Novák Gyula, Szalóki Gábor, Andó Károly összetételű hármasugró trió nyitotta meg, akik 14,567 méteres átlagteljesítménnyel ezüstérmet szereztek. A küzdelem szorosságára mi sem jellemzőbb, minthogy Angyal János tanítványai három milliméterrel szorultak a győztes pécsi csapat mögé.
Nagy érdeklődés kísérte a Népstadionban rendezett 10 ezer méteres OB-t, melyen mamutmezőny, 53 fő állt rajthoz. Ott volt az indulók között a címvédő tavalyi győztes Kadlót Zoltán is, valamint nagy riválisa, a legutóbbi Universiade maraton bajnoka Káldy Zoltán. 3000 méterig kocogott a mezőny, akkor Káldy robbantott. Kadlót gyorsan felvette a ritmust, meg is előzte, és ketten alaposan elhúztak a mezőnytől. A hajrában Káldy 300 méterrel a cél előtt megugrott és megérdemelten nyert. Ám Kadlót Zoltán is minden dicséretet megérdemel, hisz idei legjobb eredményével lett második. A legnehezebb feladat a tízpróbázó Kovács Dusánra várt, mert egy fárasztó szezon végén kellett harcba indulnia az aranyéremért. A tehetséges fiú egy percig sem hagyott kétséget afelől, hogy ennek az országos ifjúsági bajnokságnak ő lesz a győztese. Szabó Béla tanítványa közel 500 pontos előnnyel nyert. Összteljesítménye 7356 pont. Érdemes megismerkedni részeredményeivel is. 100 m: 11,30, távol: 660 cm, súly: 13,03 m, magas: 198 cm, 400 m: 50,72 mp, 110 gát: 14,71 mp, diszkosz: 38,80 m, rúd: 410 cm, gerely: 49,78 m, 1500 m: 4:32,2 perc.
Már hagyomány, hogy a Balassagyarmati HVSE minden esztendőben megrendezi az Ipoly gyaloglógálát és a Lebó János emlékversenyt. Az idei viadalra népes, jó nevekből álló mezőnyt sikerült verbuválni. Itt volt például a csehszlovákok fedett pályás világbajnoki ezüstérmese, a szöuli olimpia 5. helyezettje, Roman Mrazek és honfitársa Pavel Blazej. Bár a magyar bajnok és csúcstartó Urbanik Sándor sérülés miatt nem indult, a nőknél kárpótolták hiányát legjobbjaink. A csúcstartó Szebenszky Anikó, valamint Illyés Ildikó, Rosza Mária és Alföldi Andrea. A gyaloglógála legszínvonalasabb versenyét a 10 kilométeren a nők vívták. A békéscsabai Rosza a verseny elején az élre állt, és ezt a pozícióját megtartva biztosan, a korábbi országos csúcson másfél percet javítva győzött. Ideje 46:29,0 perc. Érdekesség, hogy a mögötte célba érkező Szebenszky, Illyés és Alföldi is a régi csúcson belül teljesítette a távot.
A Lebó János emlékversenyen is jó színvonalú versengést láthatott a szép számú érdeklődő. A több fővárosi és vidéki egyesület fiataljait felvonultató erőpróbán jól helytálltak a megyénk képviseletében rajthoz állt versenyzők. Közülük Budavári Gábor (SKSE) 100 méteren, Balázs Dénes (SKSE) 3000 méteren, Mákos Zsolt (Bgy. HVSE) kalapácsvetésben szerzett elsőséget. A megyei vonatkozású eredmények. Gyaloglógála, fiú 5 km: 2. Szarvas Péter (Bgy. HVSE) 29,25 p., 10 km: 2. Mákos Csaba (Bgy. HVSE) 1:01,49. Lebó János emlékverseny, női 100 m: 1. Rozbora Katalin (SKSE) 13,3, 3. Nagy Andrea (Bgy. HVSE) 14,1, 800 m: 3. Majoros Erika (Bgy. HVSE) 2:47,6, gerelyhajítás: 2. Tóth Katalin 20 m, 3. Jónás Beáta 19,18 m (mindketten Bgy. HVSE). Férfiak, 100 m: 1. Budavári Gábor (SKSE) 11,2, 2. Kelecsényi János (Bgy. HVSE) 11,3, 3. Mester László (SKSE) 11,5, 3000 m: 1. Balázs Dénes (SKSE) 9:00,3, kalapácsvetés: 1. Mákos Zsolt 49,80 m, 2. Földvári Attila 36 m (mindkettő Bgy. HVSE), távolugrás: 2. Simon Zsolt (SKSE) 616 cm, 3. Rozmán Zoltán (SKSE) 607 cm, diszkoszvetés: 3. Honti Attila (Bgy. HVSE) 39,50 m.