– Élsportolónak azért jó lenni, mert fiatalon olyan élményeket szerez az ember, amelyeket nem lehet elfelejteni, és mindig jól esik feleleveníteni – vallja Miskolczy Katalin, a SKSE kosárlabdázó nők kapitánya. Az ismert, rutinos, NB I-et is megjárt játékost kérem, meséljen pályafutásának indulásáról. – Salgótarjánban nőttem fel, és 1963-ban, az akkor még működő városi sportiskolában, Rákóczi István testnevelő tanár rábeszélésére ismerkedtem meg a kosárlabdával. Sajnos, decemberi születésű vagyok, így már nem fértem be az úttörő olimpiára készülő csapatba. Nem keseredtem el, mert már akkor is meglehetősen erős alkatú voltam, és ezt a kézilabdánál hasznosítottam. Rövid idő alatt a serdülő válogatottba is eljutottam, de nem sikerült igazán megszeretnem a kézilabdát. A közgazdasági szakközépiskolában, Szarvas Józsefné hatására, végleg a kosárlabdának köteleztem el magam. Érettségi után a fővárosba kerültem. Megkeresett a BEAC vezető edzője, Komáromi Ede (az akkori nagyválogatott másodedzője), hívott és én az egyetemi csapathoz igazoltam át.
– Hogy érezte magát Budapesten? – Nagyon jól. Hamar beilleszkedtem az új környezetbe, hiszen kosárlabdáról volt szó. Sokat tanultam. Itthon centerként játszottam, a palánk alól dobtam pontjaimat. A BEAC-ban tanultam meg a távoli dobást, amelynek most, a hárompontos szabály életbelépésével megnőtt a jelentősége. Aztán 1974-ben válogatott-kerettag lettem, de az akkori riválisokkal én nem akartam felvenni a versenyt, így nem kerültem a legjobbak közé. Volt NB I-es klubomnak viszont nagyon sokat köszönhetek. Az öt év alatt megismertem a környező szocialista országok kosárlabdaéletét, sőt eljutottam Ausztriába, Svájcba, Franciaországba és a NSZK-ba is. Csaknem 200 első osztályú mérkőzést játszottam, és ez alatt nagyon sokat tapasztaltam.
– Mikor jött haza Salgótarjánba? – Már a SKSE-hez kerültem vissza 1977 tavaszán, majd a SBTC-ben és most újból a Kohász színeiben pattogtatom a labdát. – Milyen elképzelésekkel érkezett? – Hazajövetelemben közrejátszott, hogy megígértem: ha a csapat újra bekerül a NB II-be, visszatérek. Ez sikerült. Az első évben eredményesen szerepeltünk, jó csapattal a harmadik helyen végeztünk (a NB II Keleti csoportjában). Szívesen emlékszem vissza erre a csapatra: Gasparkovics, Bablena, Anda, Kővágó… Sajnos, azóta ők már abbahagyták a játékot. A jelenlegi játékosállománnyal csak a középmezőnyben tudunk végezni, ezzel megfelelünk az egyesületi elvárásoknak is. Az 1977-es eredményt talán a most serdülőkorú játékosokkal lehetne elérni, ha megfelelően foglalkozunk velük. – Hosszú pályafutásából mire emlékszik vissza szívesen? – Elsősorban a NB II-es időszakra, mert voltak mérkőzések, amelyeket izgalmas körülmények között nyertünk meg. Ilyen volt mindjárt a hazatérésemkor a Nyíregyháza elleni mérkőzés. Idegenben, egy ponttal nyertünk, az én utolsó kosarammal. Ezen a mérkőzésen lázasan játszottam, így duplán örültem a győzelemnek. Szívesen emlékszem az egyik mezőberényi mérkőzésre, ahol játékostársaim kipontozódtak és csak ketten maradtunk a pályán! Az utolsó öt percben 10 ponttal vezettünk és sikerült megnyerni a mérkőzést, sőt egy ponttal még megnöveltük is előnyünket. Jólesik visszaemlékeznem a legeredményesebb mérkőzésemre, ahol 112-26-ra nyertünk a Karcag SE csapata ellen és én egymagam 45 pontot dobtam.
– Az emlékek idézésétől térjünk vissza a mához és a jövőhöz. Mik a tervei? – Ha befejezem az aktív versenyzést, akkor sem válok meg a kosárlabdától. Jelenleg is edzősködöm a SKSE serdülőcsapatánál. Körülbelül 15-20 gyerek jár hozzám: a legnagyobb gondom, hogy játéklehetőséget biztosítsak nekik. Sajnos arra, hogy a megyéből többször elmenjünk más csapatokkal játszani, nincs lehetőségünk, pedig az erőfelmérést csak így tudjuk elvégezni. A nehézségek ellenére örülök, hogy nem egy tanítvány sikeresen mutatkozott be már a felnőttek között is. (Takács, Sipos, Lukács). Ezzel lassan én is kezdem megízlelni az edzői munka buktatóit és ünnepnapjait. Hogy mire akarom megtanítani játékosaimat? Először is a játék szeretetére. Hogy ők még jobb eredményeket érjenek el, mint én, és legalább olyan sok élményben legyen részük, mint nekem volt.
