Ritkán hallunk mostanában arról, aki gyakorlatilag több mint másfél évtizede képviseli magas szinten megyénk hosszútávfutását. Nem nehéz kitalálni, a salgótarjáni Kadlót Zoltánról van szó, aki most idei második versenyén, a nyíregyházi országos félmaratoni bajnokságon vett részt. Kicsit foghíjasra sikeredett a mezőny, hiszen az élvonalba tartozó BVSC versenyzői bojkottálták a helyszínt, a más városok által többet ígért pénzdíjak, valamint korábban a táv kimérésével kapcsolatos aggályaik miatt. Így is rangos és nagy mezőny vágott azonban neki a 21 kilométeres távnak, amelyen egy nyolcfős boly hamar meglépett a többiektől, s közöttük futott a Salgótarjáni Atlétika Club tapasztat versenyzője is. Ám nem túl sokáig gyilkolták egymást így a legjobbak, mert öten még ezt a tempót sem találták elég haladósnak, de közöttük már nem találhattuk a mi emberünket, aki végül is tavalyi legjobb időeredményét felülmúlva 1 óra 6 perc 28 másodperccel pontszerzőként, hetedik helyen haladt át a célvonalon. Kadlót és edzője, Máté Csaba is elégedett volt az eredménnyel, s annak ellenére, hogy idén már ritkább versenyprogrammal rendelkezik, a néhány külföldi utcai futóversenyen kívül indulni akar a május közepi tízezres pályabajnokságon, valamint a szeptemberi maratoni országos bajnokságon is.
Úgy folytatta Langer Olivér a tavasz első terepfutóversenyén, ahogy a téli ötös blokkot abbahagyta: győzelemmel. A Gödöllő környéki Domonyvölgyben megrendezett Futapest Cross-5 idénynyitóján ugyanúgy, mint tavaly ilyenkor, most is őt szólították a dobogó legmagasabb fokára. Kellemes futóidő és bár néhány helyen homokos, de ideális talajviszony várt a három távon induló mintegy 250 résztvevőre, amelyből Langer, a SAC-Wink versenyzője természetesen a leghosszabbat, a 13,6 kilométert választotta. Olivér gyakorlatilag sima rajt-cél győzelmet aratott, mindössze a terep egy rövid szakasza okozott problémát, bár nem csak neki. Az egyik völgyben ugyanis az ösztönükre hallgató békák sokaságát kerülgették a természet- és állatbarát futók. Végül a salgótarjáni fiú jó két perccel az üldözői előtt szakította át a célszalagot, s mint már addig jó párszor, duplán is a győzelmi emelvényre szólították. Először a frissen szerzett elsőségéért, másodszor pedig a téli sorozat összetett bajnokaként, amelyen már névre szóló éremmel köszöntötték. A Futapest Cross-5 versenyek történetében Langer ezzel példátlan bravúrt hajtott végre, mivel hetedszer nyerte meg a valamelyik évszakhoz kötődő, öt futamból álló sorozatot.
Eső, napsütés, felhők, szél – az időjárás minden eleme felvonult vasárnap Budapesten. A reggeli szakadó eső sem tudta azonban azt a hétszáz sportolót elijeszteni, akik elindultak a 11. Canada Dry duatlon gálán. Délelőtt 10 órától az amatőrök különböző kategóriáinak futamai hömpölyögtek a Duna parton. Elsőként a gyermek-, serdülő-, újonckategória rajtolt, a több mint kétszáz versenyző biztosíthatja, hogy a kéttusának, illetve a triatlonnak is komoly utánpótlása van Magyarországon. Az amatőr felnőtteknél a hölgyek, illetve a felnőtt férfiak versenyénél még a napi is kisütött (nekünk, nógrádiaknak pedig különösképpen), ám a junior és senior férfiak már zuhogó esőben, viharban érkeztek a célba, nagy tapsot kapva az eső ellenére kitartó, mintegy háromezer főnyi nézőtől. A Salgótarjáni Triatlon Club versenyzője, Papp Ildikó 35:06 perccel a felnőtt nőknél az első helyen végzett a 3 kilométer futás, 10 kilométer kerékpározás és újabb 1500 méter futás után. Klubtársa, a juniorok közt szereplő Czékmán Ágnes ugyancsak előkelő helyen ért célba a saját korosztályában.
A gála azonban még csak ezután kezdődött, és erre az időjárás ma tekintettel volt, a profik kieséses bemutató versenyére ugyanis már elállt az eső. 24 profi versenyző nevezett be a versenyre, köztük olyan nagy nevek, mint Molnár Erika triatlonbajnok, vagy Dmitri Gaag, a trialonsport világbajnoka. Csomor Erika hiányában Molnár Erika győzelméhez nem férhetett kétség, aki a fiúk mögött futva, kerékpározva lerázta vetélytársait, és biztosan nyerte a Canada Dry duatlon gálát. A férfiaknál annál nagyobb volt a harc. A döntőbe két TVK-s versenyző, Lehmann Tibor és Gaag jutott be, illetve a Proform versenyzője, Varga Szabolcs. A TVK-sok taktikáztak, hogy tudnák kiszorítani Vargát, ám a futás hajráját jobban bírta a tavalyi győztes, aki ezzel megvédte elsőségét.