Immár 18. alkalommal rendezték meg Budapesten a Nike Budapest nemzetközi félmaratonit, ami egyben félmaratoni országos bajnokság is. A közel ötezer induló között szép számban nógrádi profik és amatőrök is kipróbálták magukat. A legjobb eredményt Kadlót Zoltán (Salgótarjáni Atlétikai Club) érte le, aki korcsoportjában mindenkit maga mögé utasított, így megszerezte a szenior országos bajnoki címet. „Nagyon örülök, azért indultam ezen a versenyen, hogy megszerezzem a korcsoportos első helyet. A tervként kitűzött időmet sikerült hoznom, helyezésben viszont szerettem volna befutni, de nem zavar különösebben, hiszen így is országos bajnok lettem. A táv feléig jól ment a futás, egy nyolcas bollyal utaztam az élen, majd egy két-három kilométeres holtpont következett, amikor az első helyen futottam ellenszélben. A holtpont után magamra találtam, és végül abszolútban a 19. lettem.” – kommentálta futását a bajnok.
„Egy hónapot tudtam készülni erre a futásra, így elégedett vagyok magammal. Két éve túl gyorsan kezdtem, most viszont abban az iramban végig tudtam futni a távot. Ez biztató az októberi kismaratoni bajnokságra.” – mondta Molnár Dániel (SAC Salgó-Sík), aki másodszor indult ezen a versenyen. Pelyhe Dániellel kiegészülve a SAC csapatversenyben a tizedik lett. A nőknél a már fővárosi színekben induló, de még részben salgótarjáni Bene Judit (TFSE) végzett a legjobb helyen. „Ez volt az első ilyen hosszú versenyem, és az volt a célom, hogy egyáltalán végigfussam a távot. Nagyon izgultam előtte, de végül is nagyon jól éreztem magam, az utolsó hét kilométert még meg is tudtam nyomni. Elégedett vagyok magammal, és készülök a kismaratoni ob-ra.” – értékelt a futónő.
Abszolútban, az első háromszázban végzett nógrádi versenyzők. Férfiak: 19. Kadlót Zoltán (SAC) 1:09,12, 49. Molnár Dániel (SAC Salgó-Sík) 1:13,16, 55. Pelyhe Dániel (SAC) 1:14,38, 89. Nágel Tamás (SAC) 1:17,48. Nők: 42. Bene Judit (TFSE) 1:34,09, 43. Vincze Barbara (Pásztó) 1:34,10, 81. Bekecs Zsuzsa (Salgótarján) 1:39,12, 147. Révész Réka (Balassagyarmati Vitalitás) 1:45,35, 154. Horváth Ágnes (Salgótarján) 1:46,10, 241. Szuhán Klára (Salgótarján) 1:50,48, 274. Palkonyay Szilvia (Bátonyterenye) 1:51,54.