Egy olvasónk érdeklődött telefonon a minap, mikor írunk már Kadlót Zoltánról, a STC atlétájáról, aki olyan szép eredményt ért el egy portugáliai utcai futóversenyen, hogy a Népsport is írt róla. Akkor már éppen elkészült az interjú, csak a fotó hiányzott hozzá a főszereplőről és az elnyert díjakról. Íme, azóta minden együtt van.
– Nagyszabású nemzetközi utcai futóversenyre kaptam meghívást május 1.-ére Lisszabonba, néhány más, hazai versenyzővel együtt – mesélte Kadlót Zoli. – Vagy ötszázan indultunk összesen, a nőkkel és az amatőrökkel együtt. A főváros egyik stadionjában volt a starthely és a cél is, a város utcáin megtett, 15 kilométeres kör kezdő- és végpontja. – Hogyan zajlott le a verseny? – Már az első kilométeren elhúzott a mezőnytől egy húsztagú élboly, és 10 kilométerig együtt is haladtunk, ebből hármat én vezettem. Volt a terepen emelkedő és lejtő is, bár végig betonon futottunk. A miskolci Szász Lászlóval és egy szovjet versenyzővel hármasban aztán elszakadtunk a többiektől, végül az utolsó kilométeren a szovjet fiú minket is maga mögött hagyott. Engem 13, Lacit 10 másodperccel előzte meg, így én harmadikként futottam a célba a több ezres közönség előtt. Természetesen a belvárosban is végig szurkolók, nézők övezték a kijelölt pályát. Kereken 45 perces időt futottam. A magyarok közül egyébként Jenkei a 14., a nők versenyében Jankó Ilona második lett, és ez szép sikert jelent.
– Milyen díjakat kaptak a legjobbak? – A helyezésnek megfelelő ötvözetű érem mellett egy-egy kis fémszobrocskát, a verseny jelképét, amely az érmen is szerepel. De szép ajándék volt a Portugáliában eltöltött négy nap is, sok érdekeset, emlékezeteset láttunk. – Mi lesz a következő erőpróba? – Szeretnék minél több válogatott találkozón részt venni, hogy az idén esedékes katonai szolgálatom is lerövidüljön, és hogy minél több nemzetközi tapasztalatokat szerezhessek. Addig is minden alkalmat kihasználok az edzésekre és a versenyzésre.
Gratulálunk a sikerhez, és sok hasonlót kívánunk még a tehetséges salgótarjáni atlétának.