A nyár a kánikula mellett az atléták számára a versenyidőszakot is meghozza. A Csepel Kupa jubileumi versennyel megkezdődött egy olyan sorozat, amely október végéig tart, és szinte valamennyi hétvégén lehetőséget ad felnőtt atlétáink felkészülésének bizonyítására. Az idénykezdet az elmúlt hétvégén a fővárosban volt, s mindjárt országos bajnoksággal. Szombaton rendezték meg legjobb hosszútávfutóink tízezres magyar bajnokságát. Ebben a versenyben megyénket a salgótarjáni Kadlót képviselte. A szakemberek – K. Szabó néhány hetes porcműtétje miatt -, a bajnokság legnagyobb esélyesének tartották.
Régen látott nagy mezőny jött össze erre a versenyre. Hatvan atléta pályázott a bajnoki babérokra. A sok induló miatt a rendezők kettéosztották a mezőnyt. Kadlótot az erősebb csoportba sorolták, s immár esélyesként huszonötöd magával rajtolhatott a jó helyezés reményében. Az első tíz körben (4000 m), a Bp. Spartacus atlétája Kiss Zoltán vezette a mezőnyt, de lötyögős iramú köreit a salgótarjáni válogatott atléta megunta, s erősített. Az üldözők akkor nem tudták felvenni a tempót, így Kadlót mintegy ötven méterrel meglépett az őt üldöző Kiss, Markó, Kovács, Káldy, Jáger, Baier hatostól. Kilencezer méternél az ifjúsági korú Káldy is egyre fokozta iramát, s dolgozta le hátrányát, majd 250 m-rel a cél előtt utolérte, sőt el is hagyta a tarjániak hosszútávfutó üdvöskéjét. Nagy párharcot hozott a hajrá. Kadlót még a célegyenesben megpróbálta lehajrázni tizenéves ellenfelét, azonban Káldy visszaverte a támadást, és mellbedobással győzött. Így a salgótarjáni távfutónak a második hely jutott.
A Csepel által kiírt jubileumi versenyen a SKSE hat atlétája állt még rajthoz. Annak ellenére, hogy az első idei nagy versenyen szerepeltek sportolóink, több figyelemre méltó eredménnyel igazolták jó felkészültségüket. Közülük legkiemelkedőbben a sprinter, Utasi Sándor szerepelt, aki a 100 m-es síkfutás döntőjében második helyen ért célba. Többek között a sokszoros válogatott, több nagy nemzetközi sikert elért, olimpiai és világbajnokságra készülő válogatott kerettag Tatárt is megelőzte. Utasi élete második legjobb idejét futva joggal pályázhat a címeres mezre is. Szintén második helyen végzett az 1500-asok között Hegyi Judit is. Sajnos a hármasugró Novák nem érezte a ritmust, és így negyedikként, a 100 méteres gáton induló Szabó Mónika pedig ötödikként befutva lemaradt a dobogóról. A négyszázas Szebenszkinek és a gerelyes Kovácsnak ezúttal nem sikerült a döntőbe kerülnie.
Eredmények: 10000 m országos bajnokság: 1. Káldy (Ú. Dózsa) 28,56:20 (országos ifjúsági csúcs), 2. Kadlót (SKSE) 28,56:87, 3. Kovács (Székesfehérvár) 29,08:59. Csepel Kupa jubileumi nemzetközi verseny. Férfiak. 100 m: 1. Karlik (Bp. Honvéd) 10,59, 2. Utasi (SKSE) 10,63, 3. Tatár (Bp. Honvéd) 10,64. hármasugrás: 1. Konopka (lengyel) 15,89, 4. Novák (SKSE) 15,57. Nők. 100 m gát: 1. Nagy A. (Bp. Honvéd) 13,84, 5. Szabó Mónika (SKSE) 14,42. 1500 m: 1. Molnár VSE) 4:35,49, 2. Hegyi (SKSE) 4:39,66.