Mint óriási süvegcukrok, a Tátra hósapkás csúcsai méltósággal őrzik a távolt. A Salgótarjánt kereső szem áthatolhatatlan füstfüggönybe akad, ahol a megyeszékhelyet vélné felfedezni. Galyatetőn vagyunk. Mi, természettől elrugaszkodott városi emberek, idegenül mozgunk a híres üdülőhelyen. Üdülő, pihenő, idősebbek, fiatalabbak sétálnak, mi pedig keressük a STC országos sílövészversenyének színhelyét. Sapka és kesztyű nélkül érkeztünk, s metsző hideg figyelmeztet bennünket, hogy itt már a hó birodalmában vendégeskedünk. Némi kutatás után végre rátalálunk a biatlonpályára. Szívet melengető látvány a versenyzők színes ruházata, s igyekezetünk bennünket is síelésre ösztönöz. A lőtérhez jutunk, itt táborozik a rendezők stábja, edzők, sportvezetők nyüzsögnek a távcsövek körül, érdeklődőket csak elvétve látni.
Egymás után érkeznek a versenyzők, s öt gyors lövés után folytatják útjukat. Papp Zoltán tűnik fel, s a Stécés vezetők máris mondják: ott van az élmezőnyben. Ez már a második sorozata a lövészetben, talán a futás mehetne kicsit jobban. Majd Hrabeczre várunk, s közben a távcsövön Papp riválisainak lőeredményét nézzük. Sűrűn tűnnek fel a biatlonisták, s Pálmai József intéző Hrabeczet véli felismerni. Amint közelebb ér a síző, a 17-es rajtszám bennünket is meggyőz, tényleg a Stécé válogatottja érkezik. Kifulladva szúrja a hóba a botjait, majd álló helyzetből négyszer a célkörbe talál lövése, míg az ötödik „elszáll”. Ez bizony egy hibapercet jelent, Hrabecz gyorsan visszatér a pályára, mi pedig a melegedőbe húzódunk. Egyelőre csak a Népstadion és intézményeinek síháza működik a környéken, a STC-é már áll, de a nyitás, a belső munkálatok miatt még várat magára.
Folyik tovább a küzdelem, fogynak a hátralévő kilométerek. Lövészetben még egy fekvő és egy álló testhelyzetű sorozat van hátra. Szurkolhatunk Pappéknak. Zoli egyik lövése, távcsövön nézve, mintha érintené s célkört. Ha igen, akkor egy perccel kevesebb az ideje, s ez, olyan versenyben, melyben másodpercek döntenek, nem kell mondani mit jelent. A mezőny egyik fele még lő, míg mások már a célba érkeznek. Mi is átsétálunk a közeli befutóhoz, várjuk a tarjáni fiúkat. Papp hajrázva érkezik, a vezetők gyorsan kört vonnak köréje. „Nem ment a futás – lihegi -, talán a lécemmel van a baj.” Gyorsan megnézi a viaszolást, miután meggyőződik róla, hogy sértetlen, elégedetlenül tapogatja meg a síléceket, majd velünk együtt várja Hrabeczet. Lassan a másik tarjáni is a finishez ér, látszik rajta, ő jobban elkészült erejével, mint klubtársa.
Lassan elfogy a mezőny, nagy hajrával, egymással vetélkedve érkezik a Dosek testvérpár. Az idősebb, Dosek Ágoston csak vendég a sílövészetnél, többszörös magyar bajnok sífutó, valamivel gyengébben lő, mint az igazi menő biatlonisták. Mégis indult a küzdelmekben, mint mondta, minden alkalmat megragad a versenyzésre. Következik az értékelés. A „kaliber” bizonyította, hogy Papp kritikus lövése nem „érintő”, marad tehát a harmadik hely. Hrabecz a hetedik, s eredményével több válogatott sílövészt megelőz. Ünnepélyes eredményhirdetés nincs, ilyen versenyeken itt nem szokás, vannak viszont ajándékok, amelyeket a STC ajánlott fel. Gazdára találnak az oklevelek, vázák, tálak, spontán vélemények hangzanak el, amelyeknek az a lényege, hogy nagyszerű verseny volt!
