A Salgótarjáni Fekete Sasok NB I/B-s kosárlabdacsapata körüli helyzet elemzésére ültünk le a minap a klub elnökével, Dániel Tamással. Az anyagilag és erkölcsileg is egyre mélyebb válságba kerülő klub kapcsán sok gondolat került felszínre a sportvezető által.
– Véget ért a bajnokság alapszakasza, illetve a rájátszás első köre is. A Sasok a nyolccsapatos csoport hatodik helyén állnak úgy, hogy se pénze, se edzője, s lassan már játékosa sincs a klubnak. Miért? – szegeztük a kérdést az elnöknek. – A helyzetünk folyamatosan romlik, kérdés, hogy van-e még ennél is lejjebb – kezdte Dániel. – Szeptember végétől tart a vesszőfutásunk, azóta csak minimális, húsz- és százezer forint közti segítséget kaptunk, amely nem elég a megfelelő folyamatos működéshez. A rájátszást elkezdő csapattal már minimálisra, havi háromszáz-négyszázezer forintra csökkentek a kiadásaink, de ezt sem tudjuk miből kifizetni, így kosarasaink gyakorlatilag pénz nélkül játszanak. Pedig ők is családfenntartók.
– Van még esélye a csapatnak a bennmaradásra? Érdemes még küzdeni? – Egyetlen győzelem kellene a hatodik hely megtartásához, s akkor előnyös pozícióból indulhatnánk a bennmaradásért vívandó három győzelemig tartó play-offban. Erre a másfél hónapra le lehetne szerződtetni két pécsi ifi játékost, illetve egy idegenlégióst, vagy felnőtt magyar játékost, akik ennyi idő alatt összesen maximum félmillió forintba kerülnének. Ennyi kell ahhoz, hogy jövőre is NB I-es kosárlabda legyen Salgótarjánban. További másfélmillióból rendezni tudnánk valamennyi fennálló tartozásunkat, ráadásul ezen összeg fele legkésőbb március 20-ig megérkezik hozzánk, ám most nincs miből élnünk. Ráadásul csak február 26-ig lehet igazolni, azaz a jövő héten készpénzre (nem ígéretre!) lenne szükségünk ahhoz, hogy életben maradhassunk, ellenkező esetben a szezon vége előtt kénytelenek leszünk befejezni tevékenységünket, amit nem szeretnénk. Ez talán az utolsó lehetőség a NB I-es csapat megmentésére.
– Mi az oka annak, hogy idáig jutott a csapat? – Ez nem csak a mi problémánk, több klub ugyanebben a cipőben jár. A felelősöknek, és itt nem csak a város vezetőire, vagy csak a vállalkozókra, cégekre, vagy csak a sportvezetőkre gondolok, el kellene gondolkodni azon, hogy miért jutott ide a város. Az országban egyedüli megyeszékhelyként nincs állandó színházunk, társulatunk. A Fő tér mindennek nevezhető, csak szépnek nem, egy dologra jó, hogy a közterület-felügyelet bírságoljon rajta. Ugyanilyen a sport helyzete. Gasparin Jánossal együtt eltűnt a vívás, Botos Andrással az ökölvívás, nincs minőségi birkózás, Ajkler Zita mögött nincs más hasonló kaliberű atléta, megszűnt a Salgó Kupa ifjúsági női válogatott kosárlabdatorna, borítékolom, hogy idén sem lesz Salgó rali, haldoklik a női és férfi kézilabda, röplabda, a tenisz. A SBTC egyetlen szerencséje, hogy olyan mecénásra találtak, mint Kopka László, de szerintem a város támogatásának hiányában a Stécé is komoly gondok elé néz. Ezt pedig én személy szerint is sajnálom, mert csak ott van jó sportélet, ahol jó foci is van, azaz megy a rivalizálás egymás eredményeinek túllicitálásában.
– Mi lehet a megoldás? – A kosárlabdának és a többi sportágnak is csak egy lehetősége van a megmenekülésre: pénz kell. Elfogadom, hogy a város, a megye, sőt a régió helyzete nem rózsás. Mégis tenni kellene valamit. Legelőször talán össze kellene végre ülniük sportvezetőknek, városatyáknak, vállalkozóknak, tenni akaróknak, megbeszélni a problémákat és a kivezető utat. Aztán tenni kellene. Én szeretném Salgótarjánban jól érezni magam pártoktól, kormányoktól, politikától függetlenül. Szeretnék első osztályú sporteseményekre járni, kéthetente színházba, satöbbi. Harmincöt éve élek itt, a szüleim, a nagyszüleim is itt éltek és valamit hozzátettek a városhoz. Erre törekszem én és a barátaim, a cégünk is: a városért. Keserű ez a beszélgetés, de ez a helyzet – fejezte be a kosaras elnök.
