A 73 éves Szojka Ferenc az SBTC labdarúgócsapatában 369 bajnoki mérkőzésen (NB I-ben 324 mérkőzés/16 gól, az NB I/B-ben 45/7) játszott, 23 gólt szerzett. 1954 és 1960 között 28-szor szerepelt a magyar válogatottban, egy gólt ért el, Klubcsapatában legtöbbször jobbfedezetként, míg a válogatottban – ahol többnyire Bozsik párja volt -, jobblábasként balfedezetet játszott. A „Rozoga” néven is ismert labdarúgó a címeres mezben 1954. június 17-én, azaz ma ötven éve mutatkozott be a svájci világbajnokságon, ahol az első mérkőzésen szerepelt a Dél-Korea ellen, melyet 9:0-ra győztek le. A válogatottban való bemutatkozásáról és a világbajnoki szerepléséről beszélgettünk vele a salgótarjáni lakásán.
Szojka Ferencet már 1952-ben beválogatta a csapatba Sebes Gusztáv szövetségi kapitány, s ugyan nem játszott, de tagja volt Helsinkiben az olimpiai bajnoki címet szerzett nemzeti csapatnak. Aranyérmet azonban csak azok a játékosok, kaptak, akik a pályára léptek. (Köztudott, hogy az olimpiai aranyérmes sportolók havi járadékot kapnak, de ő így ebben a mai napig nem részesül – a szerk.). A kiváló salgótarjáni labdarúgó 1953-ban VIT-győztes magyar utánpótláscsapatban játszott Bukarestben. Aztán 1954-ben a vb előtt szintén az utánpótlás-válogatottal Firenzében léptek pályára, ahol 2:1-re nyertek az olaszok hasonló korosztályú csapata ellen. Ezután a meccs után egy pár játékos bekerült a vb-re készülő keretbe. – Nem számítottam rá, hogy meghívnak, de óriási örömmel fogadtam, ugyanakkor szorongás is volt bennem, hogy miként tudok helytállni abban a remek csapatban – eleveníti fel a múltat Szojka Ferenc. – A világbajnokság előtt jó egy héttel, vonattal utaztunk ki Svájcba, ahol egy kis faluban laktunk. A Young Boys elleni edzőmérkőzésen és voltam a balfedezet, mivel Zakariás megfázott. A koreaiak elleni meccsig nem gyógyult meg, így június 17-én a délelőtti taktikai értekezleten Sebes Gusztáv közölte, hogy kezdő ember leszek.
A Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos, – Bozsik, Szojka – Budai II., Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor összetételű magyar válogatott 9:0-ra nyert Dél-Korea ellen, akiket a szünet nélküli védekezés annyira kimerített, hogy alig álltak a lábukon. – Nagyon jó érzés volt abban a csapatban játszani – folytatta az egykori kiváló labdarúgó. – A második félidőben adtam egy labdát Puskás Öcsinek – természetesen a ballábára -, majd középre indultam, ő azt visszaadta a jobb lábamra, én futtából, mintegy 25 méterről kapura bombáztam. A labda a jobb kapufáról a mezőnybe pattant vissza. Puskás odaszólt nekem: – Most kerültél be a válogatottba, és mindjárt gólt akarsz szerezni, ha nem tudsz, add ide nekem a labdát, majd én berúgom.” Eközben visszaindultam és láttam, hogy Buzánszky egy koreai játékost ápol, aki görcsöt kapott, ebből is látszott, hogy nagyon elfárasztottuk az ellenfelet. A találkozó után edzés utáni hangulat volt, hiszen meglepően könnyedén nyertünk. A többi mérkőzésen már nem jutottam szóhoz, mert Zakariás visszafoglalta helyét, így a nézőtérről izgultam a csapatért.
A folytatásban a magyarok a másik csoportmérkőzésen 8:3-ra verték a németeket, de gondot okozott, hogy Puskás itt megsérült. A legjobb nyolc között Brazíliát 4:2-re sikerült legyőzni. Aztán az elődöntőben az Uruguay elleni 2:2-vel zárult a 90 perc, majd a hosszabbítás második 15 percében Kocsis két gólt szerzett, így a magyarok 4:2-re nyertek. A döntőben a nyugatnémet csapat volt az ellenfél, amely a magyaroktól elszenvedett vereséget követően minden további találkozóján mondhatni simán nyert. A Puskással, aki nem volt teljes értékű harcos, kiegészült magyar együttes 3:2 arányban alul maradt a németekkel szemben, így a második helyen végzett a magyar válogatott. Négyéves veretlenségi sorozat szakadt meg. – A döntőben 15-20 percig semmi baj nem volt, hiszen 2:0-ravezettünk – emelte ki Szojka. – Ekkor úgy éreztem a lelátón, hogy meglesz a mérkőzés. Azt nem lehetett tudni, hogy Puskás milyen állapotban vállalta a játékot, de az biztos, hogy jól játszott. Megszerezte a vezető gólt, majd 3:2-es német vezetésnél a 87. percben újra betalált a hálóba, de az angol bíró les címén nem adta meg… Véleményem szerint csapatunk a döntőben fáradtság miatt veszített, meg aztán elpártolt a szerencse is mellőlünk, sok gólhelyzetet hagytunk ki.
Következett a hazatérés. A csapat július 7-én ért magyar földre, majd Tatán megállították a szerelvényt, s leszállították őket róla. Fogadást rendeztek a tiszteletükre, majd érzékelve a már kialakult feszült hangulatot, egyenként személygépkocsikkal szállították haza a játékosokat. – Engem is személygépkocsival hoztak haza – hangsúlyozta. – Ezt követően jó pár napig nem volt könnyű dolgom, mert hiába mondtam akármit, azt mondták, hogy el lett adva a mérkőzés. Én azt mondom, hogy egy világbajnokságon játszani felejthetetlen élmény, még akkor is, ha kudarc volt az ezüstérem. Ez a csapat azonban ezután még bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja. A vereség a mai napig is fájó, de ennek ellenére az életem legszebb, legfelejthetetlenebb éve volt.
– No és miként szolgál az egészsége – kérdeztük tőle végezetül. – Azt mondom, hogy itthon elég jól érzem magam, de távolabbi utakra már nem vállalkozom – zárta szavait Szojka Ferenc, az Aranycsapat tagja.
