Azonnal leültem… Már, miután megismertem. Egy nagyhajú fickó lépett be az ajtón. Helló – mondta, mint aki már régóta ismer. Én meg csak pislogtam egy fél pillanatig. Hogy utána annál nagyobbat vigyorogjak. Helló Dénes, hát te vagy az? Alig ismerlek meg! Mi szél röppentett haza Amerikából? Hát persze, ki más, mint Balázs Dénes toppant be, a fiatal salgótarjáni atléta, aki immár két esztendeje a nagy vízen túl, különböző amerikai egyetemeken szippantja magába a nagy tudást.
– Kitört végre a vakáció? – Hát, már ideje volt. Január tizenkettedikéig itthon vagyok, anyukám és apukám közösen összedobták a pénzt a repülőjegyre, amiért nagy-nagy köszönettel tartozom nekik. – Hogy megy a sorod odaát, az Óperenciás-tengeren és az Atlanti-óceánon is túl? – Örömmel mondhatom, hogy remekül. Ismét eltelt egy fél év az egyetemen. Minden tárgyból megkaptam az ötöst. Most kivételesen jól ment a futás is, elkerültek a sérülések, sikerült megnyernem három mezei versenyt. Úgy látom, ez a suli, a Texas állambeli, levelendi South Plains College jó hely, remekül megy a tanulás, kiváló az edzőm, jók a versenyzőtársaim, szívesen megyek vissza hozzájuk. Aztán a nyáron, amikor ismét hazajövök, remélem, az itthoni versenyeken is sikert fogok elérni. Annál is inkább, mert itthon továbbra is tarjáni színekben indulok. – Megszoktad-e már az amerikai életformát? – Minthogy már két éve kinn vagyok, egyre jobban belejövök. A kinti élet már egészen mindennapos lett a számomra. Az angol nyelvvel is sikerült egészen megbarátkoznom. Belejövök, mint a kiskutya az ugatásba.
– Milyen területen folytatod tanulmányaidat? – Továbbra is az üzleti életben igyekszem elmélyíteni a tudásom. Most azonban adódott egy olyan lehetőségem, hogy ha sikerül egy kis ösztöndíjat összeszednem, átmehetnék orvosi egyetemre. Az anatómiatanárom javasolta, hogy érdemes lenne váltani. – Amerikában ez ilyen könnyedén megy? – Igen. Ilyen könnyedén megy. Ott, amiért fizetsz, az tanulhatsz. Természetesen csak akkor, ha van hozzá elég pénzed, és az adott területen meg bírod állni a helyedet. – És te bírod-e ezt a kettős, azaz ha a sportolást is belevesszük, a hármas gyűrődést? – Ezen nem szoktam törni a fejem. Tény, a suli oké, a félév során minden felmérőm, minden vizsgám ötös lett. Említettem a futásban is jó idényt hagytam magam mögött. A tanulás mellett hetente száznegyven-száznyolcvan kilométert kell lefutnom. A tandíjat fizeti az egyetem. Az tény, hogy nem számítok az időmilliomosok közé. Sokszor úgy érzem, negyvennyolc óra is kevés lenne egy napra. Aztán valahogy mindig összejön a dolog.
– Mégis, mi a titka ennek? (Széttárja a karját.) – Nem tudom. Neki kell állni, aztán ha nehéz is, addig kell próbálkozni, amíg nem sikerül. – Sirályszárnyakon jár a hír, így hát tudok róla, hogy odakint valamilyen elismerő címmel is megjutalmaztak. – Hát ezt meg honnan tudod? Nos, valóban. Amerikában létezik az Elit Diákok Klubja, és ebbe választottak be most engem. Ugye nem kell mondanom, hogy mennyire megörültem. A kitüntető címhez kaptam egy oklevelet, egy gyönyörű plakettet, és bekerültem a Ki kicsoda az amerikai egyetemeken? című, díszkiadású albumba. Egy tekintélyes elitklubnak lettem a tagja, amely, ha bárhol az üzleti életben, valamely cégnél, valamely egyetemen ajánlásra van szükségem, megadja nekem.
– Két éve élsz az államokban. Hogyan látod, miként változott a helyzet itthon? – Kétségtelen, hogy lényeges változások történtek. Csak nekem az, az érezésem, mintha az emberek szegényebbek lennének, és sokkal több gondjuk lenne az életben. – Itthon mivel töltöd az idődet? – Igyekszem minél több időt eltölteni a családdal, a szeretteimmel, valahogyan be kell pótolni a távol töltött időt. Emellett eljárok edzeni. – Nincs valami jó helyzetben a kohász egyesület. – Még csak most toppantam be, eddig csak edzőmmel, Máté Csaba bácsival találkoztam, de már most látom, hogy elszomorító a helyzet. Tegnap is csak hárman voltunk kinn a pályán, ahol egyáltalán nincs víz, és borzalmasak a körülmények. – Meddig maradsz Amerikában? – Ameddig csak folytathatom a tanulmányaimat. Szeretnék minél magasabb fokozatot elérni, hiszen a tanulásnak ez a célja. Csak legyenek meg a feltételek. Rajtam nem fog múlni semmi.
