Tizenhárom éve, hogy megjelent a lőállásokban Gyurcsik Veronika. Légfegyverrel és standardpuskával szerezte a vidék- és országos bajnoki címeket, helyezéseket. Az emlékek között tallózva egy újságkivágással találkozunk. A két évvel ezelőtti, lassan már sárguló lap arról tanúskodik, hogy a Nógrád Kupán legyőzte az akkori Európa bajnoknőt, Maria Harisovát. Mindez ma már csak emlék. Bejelentette egyesületének, hogy befejezi sportpályafutását. Miért?
– Szép volt, de elég volt. Már nem tudom összeegyeztetni a sportot egyéb elfoglaltságaimmal – mondta beszélgetésünk alkalmával. – Ez a sport nincs korhoz kötve, de egy nőt másként kell elbírálni. Családom van. A férjem szintén sportlövő. Nem olyan tényező hátráltat, hogy esetleg ő kifogásolná az elveszett szabadidőt. Van egy két és féléves kislányom. Sportolni, csak tiszta szívvel szabad. Én viszont már nem érzem azt a vonzerőt, amivel érdemes csinálni. Ahhoz, hogy olyan eredményeket érjek el, ami miatt saját magam előtt nem kell szégyenkeznem, hetente legalább háromszor kellene edzeni. A munkahelyemen sem biztos, hogy jó szemmel nézik a kikérőket.
– Ilyen befejezetlenül ér véget egy pályafutás? – Ugyan nem kor a 28 év, de amikor látom a fiatalokat, akik Vera néniznek, akkor eszembe jut, hogy elszállt a kora fiatalság. A szakosztályban a régiek közül már csak ketten vagyunk Lukinich Andreával. – Mi volt a legszebb emléke? – Az 1974-es vidékbajnokság Szentendrén. Akkor 591 körrel lettem vidékbajnok. Annál csupán egyetlen körrel voltam valaha is eredményesebb. Ugyanaz év országos döntőjében Budapesten a Marcibányi téri lőtéren szintén standardpuska 60 lövéses fekvőben lettem harmadik. – Sokat számítanak külső körülmények? – A lövészet idegi, pszichikai sport. Engem lényegtelennek tűnő dolgok is fel tudnak dobni. Épp úgy, mint ahogy negatív hatást gyakorol rám, hogy a kislány otthon van egyedül, vajon mi lehet vele? A férjemmel volt, mégis… Vagy például idegesít, hogy a bíró ott van a hátam mögött, lesi a kezemet. Ilyenkor mindig kiszaladhat egy-egy kilences.
– Apropó, országos bajnokság. Hogy értékeli az elmúlt és hatodik helyét a kisöbű puskások 60 lövéses fekvő testhelyzetű versenyében? – Ne tűnjek nagyképűnek, de sokkal jobb eredményre számítottam. Az 588 kör, amit elértem, számomra nagyon kevés. Talán ez is befolyásol, hogy abbahagyom. Az év legszebb élménye egyébként a vidékbajnokság volt. A férfiakkal együtt rendezték a versenyt, és összesítésben a második lettem. Azt hiszem, joggal lehetek rá büszke.
Egy sportlövő elbúcsúzott. Kissé túl korán. Az I. osztályú szintre még most is képes. Szegényebb lesz nélküle a tarjáni klub, de egyéb ambícióit is méltányolni kell.
