Palotás – SKFC 1-1 (1-1), Palotás, 500 néző, vezette: Nyerges. Palotás: Nagy – Kéri, Turcsányi, Csatlós, Sóss – Farkas, Simó A., Menczel, Jele Cs. (Péter) – Simó L., Hóvári, Bencsik. Edző: Dobes Attila. SKFC: Hiesz – Králik, Hajdú, Oláh J., Turányi – Fancsik, Horváth K., Pintér, Palkovics – Oláh S. (Kakuk), Horváth Zs. (Hakkel). Edző: Horváth Gyula.
A csípős hideg ellenére szépszámú nézősereg gyűlt össze az ősz mérkőzésére. Mérkőzés előtt megkérdeztük a szakvezetőket, mire számítanak? Dobes Attila: – Az eddig elvégzett munka és eredményeink alapján, hazai környezetben győzelmet várok. Horváth Gyula: – Legrosszabb esetben döntetlenre számítok, de nem mondunk le a győzelem lehetőségéről sem.
Hazai rohamokkal indult a mérkőzés, s mindjárt az első perben gólnak örülhetett a hazai publikum. Hóvári baloldali szögletét a magasan fölugró Csatlós védhetetlenül fejelte a jobb felső sarokba, 1-0. 4. perc: egy vendégszöglet után Fancsik kézzel ütötte a hálóba a labdát, a játékvezető természetesen kifelé ítélt szabadrúgást. 6. perc: Horváth Zsolt 25 méteres szabadrúgását Nagy kapus bravúrral szögletre ütötte. 17. perc: Farkas hosszú átadása jó helyzetben találta Simó Lászlót, aki ahelyett, hogy rávezette volna a labdát Hiesz kapusra, a 16-osról fölé lőtt. Nagy helyzet volt. 28. perc: Kéri a 16-oson belül, lerántotta Oláh Sándort, 11-es! A büntetőt Fancsik a jobb sarokba lőtte, 1-1. 38. perc: közvetett szabadrúgást végeztek el a hazaiak, a kaputól 35 méterre. Menczel legurítását Kéri óriási erővel meglőtte, Hiesz csak kiütni tudta, a berobbanó Bencsik a kipattanó labdát 3 méterről a kapusba lőtte. 42. perc: Kéri 28 méteres szabadrúgását Hiesz csak kiütötte, Sóss 20 méterről ismételt, de a kapus kitornászta a bal felső sarokba tartó lövést.
72. perc: Sóss baloldali beadását az 5-ösön üresen álló Bencsik óriási helyzetben a kapus kezébe fejelte. 75. perc: Simó L. jobb oldali beívelését a szorongatott helyzetben lévő Péter 4 méterről alig fejelte mellé.
NB III-as színvonalú, jó iramú, igazi rangadót játszott a két csapat. Mindkét együttes azonos hadrendben állt fel, a gólerős támadók mindkét oldalon szigorú, szoros védőőrizetet kaptak. A korán megszerzett vezetés, mintha a hazaiakat zavarta volna meg, hiszen a gól után a SKFC irányította a játékot. A második félidőre megváltozott a játék képe, a vendéglátók nagyobb sebességre kapcsolva rohamoztak. Meddő mezőnyfölénybe kerültek, mivel a gólhelyzeteket elhibázták. Az idő múlásával a hazaiak játéka görcsösebbé, pontatlanabbá vált. Többször is távoli, erőtlen lövésekkel próbálkoztak. Az utolsó 20 percben teljesen beszorultak a vendégek, látszott, hogy elégedettek az egy ponttal. Jellemző volt erre az időszakra, hogy az őszi gólkirály, Horváth Zsolt is a saját 16-osán belül védekezett. Összességében az osztály két legjobb csapatának összecsapásán a több gólhelyzetet kidolgozó hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Dobes Attila: Az első félidőben a SKFC, a másodikban mi támadtunk többet. Gólhelyzeteink alapján győznünk kellett volna! Horváth Gyula: Két ellentétes félidőből álló mérkőzésen reális eredmény született. Ifi: 2-3.
A megyei I. osztályú bajnokság őszi végeredménye: 1. Palotás 38 pont, 2. SKFC 15 mérkőzés, 12 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 55-15 gólarány, 38 pont, 3. St. Glass 34 pont.