Az eltelt negyedszázadban Nógrád megye egyik legsikeresebb sportága a síelés. És a megye sísportjának jeles képviselője Vadas István volt. Egymaga, egyéniben és csapatban 24 bajnoki aranyérmet szerzett, a SKSE és az Újpesti Dózsa színeiben. Két6 évtizeden keresztül tucatnyi országban járt, különböző kategóriájú versenyeken…
– Hogyan ismerkedett meg ezzel a nem éppen könnyű sportággal? – A salgótarjáni Ferenc-telepen gyerekeskedtem. Alig voltam tízéves, amikor pajtásaimmal együtt felcsatoltuk a saját magunk által készített síléceket. Öt évvel később jelentkeztem a SKSE síszakosztályánál, ahol Hangonyi János fogadott, és foglalkozott velem. Kiegészítésként atletizáltam és kerékpároztam, de számomra az igazi sport a síelés maradt. – Mi történt később? – Húszéves koromban, 1962-ben bevonultam sorkatonai szolgálatra. Röviddel ezután sportszázadhoz kerültem. Az egységet a Dózsa tartotta fenn, így leszerelésem után maradtam az Újpest igazolt versenyzője. Tíz éven keresztül… Időközben az Izzóban, a tanult szakmámban dolgoztam. – Sikeresebb állomások? – A csehszlovákiai világbajnokságon, 1970-ben, 15, 30 és 50 kilométeren indultam, elfogadható eredménnyel. Mint fiatalember rendkívül örültem a VB-re való kiküldetésnek.
– Mikor került vissza Salgótarjánba? – A SKSE vezetői 1973-ban kerestek meg, mondván, hogy Benkő és Vincze mellé kell egy harmadik síelő. Hazajöttem, és társaimmal négy éven át tucatnyi sikert értünk el. Szinte valamennyi, nagyobb jelentőségű országos versenyen helyezettek voltunk. – Jelenleg van kapcsolata a sporttal? – A Testvériség és Barátság összetett honvédelmi versenyekre készítem fel a magyar válogatottat. Ezekre a viadalokra évenként kerül sor, valamelyik szocialista országban. Az idén húsz főből álló együttesünk érmekkel tért haza a csehszlovákiai Topolcsánból. Nógrádiak is voltak köztük, természetesen ez nekem is örömömre szolgált.
