Az esőzések ellenére nagyszerű eredményt értek el az elmúlt hétvégén megrendezett mezei ob-n a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) versenyzői. 1998 óta először tudott az egyesület felnőtt csapatot „összekaparni”.
A szervezők idén annyi engedményt adtak az indulóknak, hogy kivették azt a „siratófalnak” elnevezett emelkedőt, ami az elmúlt években megkeserítette a futók életét, bár így is maradt kaptató elég. Ezek mellett az idő sem kegyelmezett, a zuhogó eső és a csúszós sár gondoskodott róla, hogy senki ne érezhesse jól magát. Megyénket egyedüliként a SAC képviselte, és hat év után felnőtt férfi csapatot is ki tudtak állítani, amely nem is akárhogy szerepelt, hiszen tíz egyesület közül a negyedik helyet szerezte meg. A hat-hat kilométeres távot teljesítő trió tagjai közt volt az idei első jelentősebb versenyén induló Kadlót Zoltán, aki nem készült különösebben a versenyre, de klasszis teljesítménnyel így is a nyolcadik lett egyéniben úgy, hogy az előtte végzők közel húsz évvel fiatalabbak voltak nála! Szintén a csapat tagja volt az újdonsült apa, Langer Olivér (SAC-Wink), és az edzőtáborból pár nappal a verseny előtt hazatért elsőéves felnőtt Molnár Dániel (SAC-Salgó-Sík). Előbbi egyéniben 12., utóbbi 18. lett.
Szintén nagyszerű eredményt ért el a junior korú Nágel Tamás is, aki szintén csak egy hellyel maradt el a dobogótól 43 versenyző közül 7,5 kilométeren. A tavalyi ifi ezüstérmes, az érettségire készülő futó korán sem teljes felkészülése miatt elégedett az elért eredményével. Dicséret illeti a „jövő bajnokait” is, a serdülő Hangonyi Eszter a 12. helyet csípte meg három kilométeren (38 induló), míg a vele azonos korú Fehérvári Zsolt a 13. lett a másfél kilométerrel hosszabb távon (52 induló). Ugyanezen a távon az ifista Pasztuhov Renáta 15. helye is előkelő, ha figyelembe vesszük, hogy korcsoportjában 45-en indultak.