Irigy vagyok. Tudom az irigység az egyik legrondább, gyarló emberi jellemvonás. De én most akkor is irigykedem Balázs Dénesre, a fiatal atlétára. Hiszen újabban már sokszor Vizslásra sem jutok el, ő meg Amerikába meg iskolába. Fél évtizeden át az új világban jampizik. Már szerdán útnak indul. Washingtonban, a Fehér Ház előtt fog korzózni Maryvel, Sheilával, Judyval, s a többi leányzóval. Közben néha beténfereg a George Mason Egyetem valamelyik előadására. Ha úri kedve éppen úgy kívánja.
– Miért tántorogsz ki, ha szabadna netán érdeklődnöm? – Tántorogni? Legfeljebb, ha megszédül a fejem a sok repüléstől. A kinti egyetem keresett meg ösztöndíjas ajánlattal a tavalyi junior világbajnokság után. Az első félévet most fogom június 8-ig letölteni. – Milyen szakokat hallgatsz? – Még nem végleges az elhatározásom. Talán a közgazdaság áll hozzám a legközelebb. – És versenyezni fogsz… – Természetesen. Egy egyértelműen sportösztöndíj. Az egyetemi bajnokságon kötelező indulnom. Fő számom ezután is az ezerötszáz méter lesz. – Itthon el is felejthetünk. – Nem kötelező. Nyáron újra a SKSE színeiben fogok rajthoz állni versenyeken. – Ezzel azt akarod mondani, hogy a lényegében teljes versenyidőszakot itthon töltöd? – Az itthoni versenyidőszakot. Amerikában egy kicsit másképp van. A fedett pályás egyetemi bajnokságot márciusban, a szabadtérit június első hétvégéjén tartják. Ezen a kettőn vagyok köteles rajthoz állni.
– Nem zavarja a jenkiket, hogy te csak úgy hazaruccansz, és versenyeken indulsz? – Ők nem olyan izgulósak. Inkább örülnek, mert megőrzöm a formám. – Válogatottság? – Jövőre lesz a junior Európa Kupa, számítanak rám ezerötszáz méteren. – A szövetségben mit szólnak hozzá, hogy fogod magad, és elmész a világ másik végére? – Örülnek, hiszen elődeim példája is mutatja, hogy a kinti körülmények között gyorsabban lehet fejlődni, ha tud hozzájuk alkalmazkodni az ember. Molnár Tamás országos csúcstartó lett. Bagyula István világbajnoki ezüstérmes. Szuperek a létesítmények, mások a módszerek is. Jövő nyárig három-negyvenen belülre szeretnék kerülni. Ez közel van a magyar csúcshoz és ennyit, mostanában itthon nem fut senki. – Nem félsz Amerikától? Rettentő gyors életvitel… – Hát, ha eddigi életritmusomat figyelembe vesszük, lehet, hogy a kinti csak lassúbb lesz. Már nagyon várom, hogy ott legyek. Amerikában teljes önállóságra kényszerítik az embert, sokkal nagyobb a szabadsága. A tanulmányaiban és a sportban is. Ott az edző is szinte csak tanácsadóként működik közre. Úgy hallottam, mindenki megkap minden segítséget. – Amerikában a színes bőrű atléták viszik a prímet. Nem félsz attól, hogy esetleg nem leszel ott a spiccen, és ez kínosan visszahat kinti karrieredre? – Ők is emberek, nem pedig futógépek. Az eredmények döntenek. Felveszem a küzdelmet!
– Hogyan boldogulsz az angol nyelvvel? – A nyáron levizsgáztam belőle, s kinn egy hónapom lesz rá, hogy elmélyítsem az ismereteimet. Az iskolát január közepén kezdjük el. – Én úgy vagyok ezzel az angollal, hogy amennyiben leírott szöveg van előttem, meglehetősen sokat megértek belőle. De ha nézem a Screensport adásait, és ott elkezdenek nekem hadarni, hát bajban vagyok. – Szoktam én is nézegetni ezeket az adásokat. S amikor igazán megértek valamit, akkor meg kell, hogy mondjam, nagy öröm fog el. De azért ha sokat nézem és hallgatom, alkalmazkodnom kell hozzá. Így is természetes, benne kell élni abban a közegben. Kinn gyorsabb lesz a nyelvtanulás.
– Hol fogsz lakni? – Először egy félévig egy bérelt lakásban lakom majd az egyetem közelében, s jövő szeptembertől az egyetemi városba költözöm. Hatalmas hely, huszonkétezren járnak az egyetemre. Nem a belvárosban van, Farifaxnek hívják a helységet. – Lesz kint kivel magyar szót váltanod? – Hogyne. Két magyar ember is lesz a közelemben. Az egyik Bagyula István, a másik Gagyi Endre, az edzője. Ők is a Mason Egyetem emberei. – Nem sajnálsz elmenni Tarjánból? – Most mondjam azt, hogy sajnálok? Életem legnagyobb lehetősége előtt állok, ilyenkor nem szabad érzelmi húrokat pengetni. Szüleim és edzők sajnálnak, szegény gyerek, milyen messzire mégy. Ugyanakkor ők is boldogok, hogy ide eljutottam. Szeretném nekik és egyesületemnek megköszönni azt, hogy segítettek. – Elhiszed már, hogy amerikai ember leszel? – Még most sem számoltam ki, hányat kell aludnom. De már egyre izgatottabb vagyok… – Jó kedved van? – Igen, nagyon. – Maradjon is ilyen.
