Húsz esztendeje, a mexikói olimpia előtt üstökösként tűnt fel a honi atlétika mezején Komka Magdolna, a SKSE magasugrója. A meglepetések emberét, ahogyan akkoriban írtak róla, a jövő ígéretének tartották. Ifjúsági korosztályú atlétaként, sorban döntögette az országos csúcsokat, s csakhamar helyet követelt magának nemzeti válogatottunkban is. A tengerentúlon lezajlott nyári játékok előtt kétszer választották Nógrád megye legjobb női sportolójának. Egy olimpián vett részt, számos hazai és nemzetközi verseny győztese. Egyenletesen fejlődött, nagyokat ugrott. A legnagyobb ugrás átigazolás volt, Salgótarjánból Budapestre, a Honvédhoz került. Itt fejezte be pályafutását, s a fővárosban él azóta is.
Találkozónkat jó előre megbeszéljük. Az illem is úgy kívánja, pontos időben érkezzem. Déli tizenkettőkor csengetek a csendes óbudai lakótelep egyik tömbjének első emeletén, alig tízpercnyi járásra a Flórián tértől. A Zsivótzky lakás ajtaját a feleség, Magdolna asszony nyitja ki. Betessékel, s azonnal elnézést kér, hogy nagy felfordulás fogad. Éppen átalakítási munkákat végeznek, alig fejeződött be a kőművesmunka. A festés, majd a rendezkedés következik, de ez még napok, esetleg hetek kérdése. Üdvözöljük egymást, a ház ura, Zsivótzky Gyula is bemutatkozik. A nappaliban ülünk le, s ahogy ilyenkor történik, a vendégszem szinte pillanatok alatt feltérképezi a helyiséget. Egy üvegvitrinben és egy polcon trófeák, serlegek, érmek sokasága pihen egymás mellett. Hogy melyiket ki szerezte, a férj vagy a feleség, nem firtatom, bár a háziasszony mondja, a többség a férj érdeme. Ezúttal azonban nem Zsivótzky Gyula, az 1968. évi mexikói olimpia kalapácsvető-bajnoka közös témánk, Komka Magdolnáról szeretnénk megtudni sok mindent. Rég hallottunk róla, mióta abbahagyta az aktív sportolást, már-már el is felejtették őt…
Stílszerűen a gyermekkorba kalandozunk vissza. Mert arról, hogy egykori válogatott magasugrónőnk milyen eredményeket ért el, sokat tudunk, de az azt megelőző időszakról kevesebbet. Így hát én is érdeklődéssel hallgatom tarjáni emlékeit. Beszélgetőpartnerem mondja, nem volt vajas kenyér az életük. Amikor 1949-ben megszületett, a család legifjabbjaként, három testvérét nevelte háztartásbeli édesanyjuk. A papa bányászként kereste kenyerét. Volt is mire, hiszen a mama nővérének halála után, újabb négy ifjú nevelése szakadt a családra. Ahogy szálltak az évek, az idősebek kirepültek a Komka háztartásból. A legkisebbel, Magdolnával nem volt sok gond, noha ma, mosolyogva emlékszik, amikor megemlíti, nem a legjobb gyerekek közé tartozott. Hogy az eléggé eleven és mozgékony kislány felesleges energiáit lekössék, az általános iskola megkezdése után beíratták egy balettiskolába. Ennek egyenes folytatása volt a budapesti balettintézetbe történt felvételi. A kiesése rendszerű próbatételen a legjobb nyolcig jutott, de a négy felvételt nyert boldog fiatal közé már nem került be. Mint vallja, akkoriban is hosszú, nyúlánk termetű volt korához képest és nem találtak számára megfelelő partnert. Ezért a következő évben, bár unszolták, már meg sem próbálta a felvételit.
A mozgástól azonban nem szakadt el. Mondja is Komka, hogy szinte nem volt olyan sportág, melyet ne űzött volna. Legkedvesebb emléke a tornához és a kézilabdához fűződik, de hogy hogyan pártolt át az atlétikához, azon hosszan gondolkodik. Ma úgy emlékszik, hogy egy iskolai versenyen szerepelt először, s olyan jó eredményt ért el, hogy a SKSE azonnal leigazolta. Szepesi Antal irányításával kezdett foglalkozni a magasugrással. A népszerű Tóni bácsi edzőségével dolgozott tarjáni pályafutása idején, szép eredményekkel. Centikről, méterekről diskurálunk tovább, s beszélgetőpartnerem elmosolyodik. Milyen nevetségesnek tűnhet ma, hogy az úgynevezett átlépő technikával első jegyzett eredménye 152 cm volt, majd amikor hasmánttal versenyzett a szabadtéren 184 cm-ig, fedett pályán 186-ig jutott. A hetvenes évek elején ezek még csúcsoknak számítottak, ma esetleg egy nagy verseny előselejtezőjében jelenthetnek mércét a női magasugróknak. No persze nem csak a teljesítmények, a sportolás feltételei is alapvetően különböznek napjainkétól. Komka meséli, hogy miután leérettségizett a Bolyai gimnáziumban, az acélgyárban dolgozott. Bár válogatott kerettag volt, minimális munkaidő-kedvezményt kapott. Ennek ellenére nem neheztelt senkire, becsülettel végezte munkáját. Először az órarugó gyártó részlegben dolgozott, később irodai alkalmazott lett. Említi, anyagi előnye sosem volt a sportból, csak kalória pénz járt nekik, s pályafutása alatt szinte ismeretlen volt a rajtpénz. Ma meg? Szakmai értékelés és az ügy további boncolgatása helyett azzal folytatjuk, miként alakult pályafutása befejező szakasza.
A mexikói olimpiára még az esélytelen nyugalmával utazott és ott kilencedik lett. A szakemberek úgy vélték, a csúcsformát az 1972-es müncheni játékok idejére éri el, s ő is ebben bízott. A sérülés azonban közbeszólt. Nem utazhatott pályafutása második olimpiájára, s hamarosan kiderült, abba kell hagynia az aktív sportolást! Csonthártya gyulladása volt, s hosszasan kezelték, hogy versenyezni tudjon. Később komplikálttá vált a dolog, majd jött a műtét és az orvosi vélemény 1973 tavaszán, három év pihenő. Egy évet még várt Komka, aztán megpróbálta, de olyan fájdalmakat érzett, hogy más választása nem volt, abbahagyta a versenyzést. Ezzel eltávolodott a pályák világától is, az élet más területén keresi boldogulását. A boldogulás, az útkeresés buktatókat is tartogatott. Komka Salgótarjánban is férjezett volt, majd elvált. Ezután került Budapestre. Már a válogatott edzőtáborozásai során megismerkedett Zsivótzky Gyulával. Olimpiai bajnokunk szintén hasonló cipőben járt. S ahogy ilyenkor az lenni szokott, szerelem, majd házasság kerekedett a dologból… Mondja Komka, nem ám palotába költöztek be. Az újdonsült házasok kenyere várt rájuk, albérlet kemény pénzért. Sokáig össze sem házasodtak, 1977-ig élettársak voltak (csak). Közben 1974-ben kapták lakásukat, azt, melyben ma is élnek. A házasságkötés pedig akkor jött, mikor fiuk megszületett, 1977-ben. Azóta is együtt élnek, boldogan.
Kérdezem, mi van a labdarúgó Zsivótzkyval, a Fradi volt tehetséges játékosával? Zsivótzkyné azt mondja, a kis Gyula megnősült, új életet kezdett. Régi szerelme, a FTC pálya mellett kapott lakást, ott él feleségével, de ma már nem zöld-fehérben kergeti a labdát. A Váci Izzó MTE NB I-es csapatának szerződtetett labdarúgója. Komka Magdolna azt is elárulja, hogy a kis Gyuszit is ők nevelték, s csak házasságkötésekor távozott a család kötelékéből. Most hárman, Attila fiukkal együtt lakják a 69 négyzetméteres lakást, s a háziasszony megjegyzi, úgy tervezik, hogy 10-15 év múlva, amikor fiuk is kirepül a családi fészekből, kettejük számára bőségesen elegendő lesz a lakás. Ugyanis sokáig gondolkodtak azon, hogy elcserélik, végül maradtak a mostani megoldásnál.
Zsivótzky és Komka elfoglalt emberek. Mindkettőjüknek divatáruüzlete van a fővárosban. A férjnek a Szakasits Árpád úton, a feleségnek Újpesten. Az asszony, mint a szakma nagy ismerője, úgy mondja, az övé jobban megy, s Gyuláét lehet, hogy bezárják. Isszuk az üdítőt, már búcsúzni készülünk, amikor arról kíváncsiskodom, ha ma minden edzés nélkül nekifutna, mennyit ugorna át? Vendéglátóm nevetve mondja, ezen ő naponta elgondolkodik, de szerinte nem jutna túl az egy méteren. Fia, Attila, aki közben csatlakozott hozzánk, azonnal replikázik, anyu biztos átugraná az egy negyvenet. Komka búcsúzásunkkor súgja, hogy fia követi őt a pályán. Tizenegy évesen, 140 cm-es eredménnyel, korosztályos Budapest bajnok. Ez pedig halvány reménysugár arra, hogy a Zsivótzky-Komka házaspár életéből ne tűnjék el nyomtalanul a sport, az atlétika.
