Korhadó korlátok, kiszáradt gyepszőnyeg, agyaggá keményedett salakos pálya jellemzi már régóta a salgótarjáni Kohász stadiont és környékét, tavasz óta pedig még kaotikusabb körülmények között edzenek a sportolók. Ekkor lett ugyanis az Acélgyár Rt.-nek, s vele a stadionnak is új tulajdonosa, aki minden nem termelő résztől megvonta a támogatást. A labdarúgóknak már korábban be kellett dobniuk a törülközőt, de az atléták még mindig szorgalmasan kijárnak, pedig olyan elemi feltételeket is kénytelenek nélkülözni, mint a víz, a fűtés és az áram. Mi hajthatja mégis ezen kiváló sportolókat? Erről beszélgettünk Máté Csabával, a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) pár hete megválasztott új elnökével.
– Mióta jár ki ide a pályára? – kérdeztük Máté Csabától. – Az ötvenes évek elejétől edzek itt és 1976 óta edzősködöm. – Hogyan jellemezné a pálya, a futófolyosó és a klubház jelenlegi állapotát? – Teljesen le van pusztulva. Régebben büfé és zenegép is működött a klubházban, bokszmérkőzéseket is rendeztek reflektorok által megvilágítva, jelenleg pedig még a folyosói villanyt sem tudjuk felkapcsolni. – Miről kell még lemondani a sportolóknak? – A tisztálkodási lehetőség nélkülözése mellett a pálya állapotával is meg kell barátkozniuk. Más egyesületnél havonta kapnak az atléták új felszerelést a cipőtől a ruházatig, míg nálunk mindenkinek saját magának kell megvásárolnia mindent. – Mi hajtja őket mégis mindezek ellenére? – Kétféle ember jár ide. Az egyik egészséges akar lenni és a társaság, valamint a jó hangulat miatt látogat ki ide, míg a másik eredményeket akar elérni. Naponta átlagban tíz-tizenketten jönnek ki edzeni, valamint nyolc-tíz ember kocog esténként. – Ki segíthetne? – Úgy érzem, a városnak kellene besegítenie. Salgótarjánhoz hasonló városokban, mint például Balassagyarmaton, vagy Kecskeméten az önkormányzaté a pálya. Már beszéltem a város vezetőivel, akik sokallják a pályáért kért összeget. – Mit gondol, meddig használhatják még a pályát? – Szerintem a tulajdonos azért záratta le a vizet és az áramot, hogy mi elmenjünk innen, de ameddig bejöhetünk, addig mi nem adjuk fel – zárta szavait az elnök-edző.
Néhány név a teljesség igénye nélkül, azok közül a sportolók közül, akik jelenleg is kijárnak a Kohász stadionba és többek között e pályának és a Salgótarjáni Atlétikai Clubnak köszönhetik eredményeiket: a sportágában többször az év sportolónőjének választott, kétszeres olimpikon, többszörös országos bajnok biatlonos Bekecs Zsuzsa, Papp Ildikó, junior duatlon Európa bajnok, Venyercsán László, a transzplantáltak között világcsúcstartó gyalogló, vagy a Héraklész-programban is részt vevő Nágel testvérek. Remek eredményeik mögött pszichikailag valószínűleg az áll, hogy ezek a kiváló sportemberek függetleníteni tudják magukat a külső körülményektől és nem terhelik felesleges dolgokkal idegrendszerüket. De a versenysport mellett nem felejtették el a sportolás másik oldalát, a kikapcsolódás jótékony hatását sem. Az fel sem merül bennük, hogy abbahagyják az egészet és ezt igazán csak az értheti meg, aki aktívan sportol. Ők csak mennek és hajtanak.
Mecser Lajos „A hajrá három pillanata – Miért-kiért fut a hosszútávfutó?” Című könyvében így ír erről: „Istenben, sportban nem lehet csalódni, ha más egyébben lehet is. Ha a sportban nem is érünk el eredményt, az egészségünk érdekében már megérte, hogy elkezdtük, mert mindent meg lehet pénzért vásárolni, de az egészségünket soha, és ehhez segít hozzá a sportolás. A jellem mellett a szellemi tulajdonságokat is fejleszti a sport. Ez a legolcsóbb befektetés, s mindenképpen visszatérül, mégpedig olyan formában, hogy kevesebb kórház, orvosi módszer kell, ha a sportolás az emberek között rendszeressé válik. Ha szegények vagyunk is – tudással, érzelmi gazdagsággal élve fenn fogunk maradni – ahogy eddig is tettük sok-sok évszázad során.” Különösen aktuális lehet Avery Brundage egykori NOB elnök híres mondása: „Építsetek több sportpályát, kevesebb börtönre lesz akkor szükség.”
