Dél-Afrikában edzőtáborozott, bízik benne, hogy kijut az olimpiára. Ajkler Zita, a Salgótarjáni Acél Atlétikai Club versenyzője és edzője, Herczeg Vince a közelmúltban tért haza három hetes dél-afrikai edzőtáborból. – Az egész út menedzserem, Spiriev Attila segítségével jött létre – kezdte a beszámolóját Ajkler Zita. – Az edzőtábort két részre osztanám. Egyfelől voltak a versenyek, másfelől pedig a kőkemény edzések. – Miként sikerültek a távolugróversenyek? – Az első Pietersburgban volt, ahol 645 centiméterrel a harmadik helyen végeztem. Ezután Pretoriában, a Grand Prix viadalon 657 centiméterrel életem második legjobb eredményével, a dobogó második helyére állhattam fel. A verseny után doppingvizsgálaton vettem részt, de természetesen semmit nem találtak. Végül Fokvárosban volt egy verseny, ahol első lettem, de itt az eredmény nem nagyon volt fontos.
– Hallhatnánk az edzőtáborról? – Johannesburg mellett, Potsefstroomban volt, ahol tizenkilencen voltunk magyarok. Végig ideális környezetben készülhettünk. Persze, a versenyek és az edzések mellett lehetőség nyílt a gyönyörű természeti környezet, a csodálatos növény- és állatvilág megtekintésére. A szabadnapokat igyekeztünk jól kihasználni, két szafarin vettünk részt, vízi vidámparkban is jártunk. – Májusban milyen versenyeken indulsz? – Elsőként a 20-21-i országos egyetemi bajnokságon indulok. Ezt munkából fogjuk megcsinálni. A hónap végén Somoskőn lesz pályaavató verseny, ahol én is részt veszek. – Közeleg az olimpia. Milyen esélyt látsz a kiutazásra? – Úgy gondolom, biztatóan indult számomra a szabadtéri szezon, hiszen a Pretoriában elért 657 centiméter már nagyon közel van az olimpiai szinthez. (Az IÁÁF szint 665, a magyar szint 670 centiméter – a szerk.). Erről a szintről dolgozunk tovább, s úgy érzem, minden esélyem megvan rá, hogy a hiányzó pár centi meglegyen.
– Nagyjából 130 nap van még Zita versenyszámáig, hiszen szeptember 28-29-én rendezik az olimpián a női távolugrást – tette hozzá Herczeg Vince. – Júniusban és júliusban meghatározott versenyeken meg teljesíthető az olimpiai kvóta.