Ajkler Zita, a budapesti ELTE harmadik éves hallgatója, a Salgótarjáni Kohász Diák Atlétikai Sportegyesület junior korú kitűnő atlétája már sok dicsőséget szerzett szűkebb pátriánknak. Az idei éve pedig különösképpen jól sikerült, hiszen három országos bajnoki címet is szerzett. Tegnap, a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok igazgatói szobájában kisebb ünnepséget rendeztek az ifjú sportolónő tiszteletére. Puszta Béla polgármester gratulált Zitának az ez évi junior országos bajnokságon távol- és hármasugrásban, valamint a 100 méteres gátfutásban elért győzelméhez, I. osztályú felnőtt minősítés eléréséhez, majd az önkormányzat nevében pénzjutalmat nyújtott át neki. Megígérte: a város az anyagi lehetőségeihez mérten ezután is segíteni szándékozik elhíresült szülöttjét. Angyal János, a SKDASE elnöke is gratulált a magyar atlétika reménységének, s egyesülete nevében köszönetet mondott a Zitát egy éven át anyagilag segítő salgótarjáni Famor Kft.-nek és személy szerint Oravecz József ügyvezető igazgatónak.
Ajkler Zita meleg szavakkal köszönte meg megyeszékhelyünk önkormányzatának a pénzjutalmat, a Famor Kft.-nek és vezetőjének az éves támogatást. Hozzáfűzte: nincs szándékában elszakadni Salgótarjántól, s ha itt is megfelelő körülmények lesznek sportpályafutásához, az egyetem befejezése után szívesen hazatérne majd. Herczeg Vince, Zita edzője emlékeztetett rá: védence évről évre jobb eredményeket ér el, bár az idei látványos fejlődésében némi törést okozott édesanyjának a halála. Ám a sportnak is köszönhetően mostanra sikerült felülkerekednie a lelki traumán, s remény van rá, hogy a jövő évi junior Európa-bajnokságon és az Universiadén egyaránt dobogón végezzen. Angyal János két jó hírrel szolgált. Egyfelől: az Adidas vállalta, hogy sportfelszerelésekkel támogatja a sportolónőt. Másfelől: Zita bekerült az utánpótlás válogatott keretébe, s ez egyet jelent az eddiginél nagyobb támogatással. A rövid ünnepség baráti beszélgetéssel ért véget.