Megyénk legnépszerűbbnek megválasztott sportolónőjét jegyezték el tegnap délidőben a HB söröző különtermében. A kérő egy Zitánál idősebb úr, Oravecz József volt, aki Angyal János, a SKDASE elnöke hathatós segítségével tudta elcsábítani a fiatal atlétatehetséget. Mielőtt bárki is egyesület vezetése által irányított kerítésre gondolna, meg kell nyugtatnom (vagy kiábrándítanom), hogy egészen másról van szó. Nevezetesen arról, hogy tegnaptól egészen 1996. június 30.-áig, de minden bizonnyal tovább is, az Oravecz József által irányított Famor Kft. támogatja Ajkler Zita atléta pályafutását. Erre az évre 320 ezer forintot juttat Zitának a minél jobb teljesítménye elérése érdekében, amit esetleg külön is díjaznak.
Az atlétanőről tudnunk kell, hogy öt éve foglalkozik a sportok királynőjével, de csak az utóbbi két év hozta meg számára az igazi sikereket. – Az alapos felkészülés mellett nagyon fontos momentuma a tavalyi évnek, hogy végre megtanult nyerni is Zita – vallja edzője, Herczeg Vince. Külön megköszönte a város és a megye sportszerető közvéleménye és sportvezetése nevében a támogatást Répássy László, megyei sportigazgató, aki hangsúlyozta, hogy minden bizonnyal ez a jövő járható útja.
Angyal János még felhívta a figyelmet arra, hogy a Famor Kft. érdeklődik Balázs Dénes felől is, akit az érdekek egyeztetése után szintén támogatna. A sajtótájékoztató végén, a kötetlen beszélgetés alatt derült fény arra is, hogy a közeljövőben újabb neves támogató csatlakozik az ugrógálához, a Szerencsejáték Zrt. személyében, ami újabb sportdiplomáciai sikert és bevételt jelent a verseny szervezőjének.