Ritkán adatik meg salgótarjáni atlétának, hogy a kontinensbajnokság döntőjébe kerüljön, főleg, ha hölgyversenyzőről van szó. Felejthetetlen magasugrónk, Komka Magdolna után úgy negyed évszázadot várhattunk erre a nagy pillanatra. A 17. budapesti atlétikai Európa-bajnokságon Ajkler Zitának, a Salgótarjáni Kohász Diák Atlétikai Sportegyesület versenyzőjének ez most sikerült. Végül a távolugrás fináléjában a 22 éves atlétalány 664 centiméterre repült, s eddigi legjobbjával a szenzációs hatodik helyen végzett.
– Milyen hatással volt a teljesítményére, hogy eddig sosem tapasztalt, óriási nézőszám előtt kellett hazánk színeiért helytállnia? – fordultam a busznyi lelkes salgótarjáni sportbarát gyűrűjében Zitához. – Csodálatos érzés ekkora közönség előtt versenyezni, főleg hazai környezetben. Szerencsére ez engem nem bénított, hanem feldobott, és még nagyobb lelki erőt adott. – Előzetesen milyen eredményt várt önmagától, hogyan értékeli az Eb szereplését? – Pár apróbb sérülés ellenére jól sikerült a felkészülésem, a formaidőzítésem, tudtam, egyéni csúcsot kell ugranom, hogy a döntőbe kerülhessek. (Zita 6,57-tel beállította legjobbját a selejtezőben – a szerk.) A fináléban már bármilyen helyezés jónak számított, apró nüanszok, pár centik több helyezés sorsáról döntöttek. Rendkívül boldog vagyok, azt hiszem, maximálisan elégedett lehetek mind a helyezésemmel, mind az eredményemmel.
– Az ELTE testnevelés-rekreáció szakán, nyáron jeles eredménnyel diplomázott. Hogyan tudta a versenyzést összeegyeztetni az egyetemi tanulmányaival? – Az a ritka és szerencsés típus vagyok, akinek ez nem okozott gondot. Nem volt se halasztott, se utóvizsgám, és ha már ennyire benne vagyok a tanulásban, ősztől a TF-n folytatom tanulmányaimat a tanári szak nappali tagozatán. – Ön rendkívül sokoldalú versenyző, hiszen gátfutásban, hétpróbázásban, távol és hármasugrásban is jó eredményei vannak. Muszáj feltennem a kérdést: nem forgácsolja szét az erejét, a tehetségét? Nem gondolja-e, hogy a jövőben csak egy számra kellene koncentrálnia, amelyben aztán még többre volna képes? – A távol- és a hármasugrás ezután is marad, mindkettőt párhuzamosan csinálom, azonos fajsúllyal szerepel majd a versenyprogramomban. Nem érzem, hogy az egyik a másik rovására menne.
– Tíz éve a salgótarjáni SKDASE (korábban SKSE) versenyzője. Gondolom, hívták már más klubok is. Miért maradt mégis a salgótarjáni anyaegyesületénél? – Igen, mehettem volna máshová is, de a nógrádi családi kötődés mellett mindig kaptam távoli ígéreteket a felkészülési és versenyzési feltételek javítására, ezért maradtam az anyaegyesületemben. Mindemellett el kell mondanom, hogy négy éve nem voltam edzőtáborban, pedig az edzőm szerint minimum négyszer kellene edzőtáboroznom. Jómagam úgy tartom, először le kell tenni valamit, utána lehetnek az embernek elvárásai. Remélem, felfigyeltek eredményeimre Salgótarjánban is, s végre lépnek az illetékesek. Ám, ha ez nem következik be, a pályafutásom érdekében váltani kényszerülök, tovább várnom öngyilkosság lenne. Szerencsére az Adidas ellát versenyfelszerelésekkel, sokat köszönhetek a cégnek.
– Szűkebb pátriánk sportbarátai nevében is reméljük, hogy egy többszörös ifjúsági, junior magyar bajnoknőt, akit most már felnőttként az európai élmezőnyben is jegyeznek, megtart városunk, megyénk. Befejezésül a további terveiről szeretném kérdezni. – Jövőre az Universiadén szeretnék minél jobb eredményt elérni, majd természetesen az olimpia a cél.
