Komka Magdolna 1949. augusztus 1.-én született Salgótarjánban. Elsős gimnazista korában Szász Jánosné tanárnő figyelt fel tehetségére, és irányította a SKSE atlétái közé, ahol Szepesi Antal, a kohászok ugróedzője vette pártfogásába. Első kiugró sikerét 1966-ban érte el, amikor magasugrásban 152 cm-el megnyerte a magyar ifjúsági bajnokságot. A kiváló atlétanő 1967-ben robbant be a hazai élvonalba. Előbb 160 cm-el második lett az utánpótlás-bajnokságon, majd a felnőttek magyar bajnokságán beállította a 164 cm-es országos csúcsot. Ezek után nem volt meglepő, hogy a remek ugrónő helyet kapott az 1968-as mexikói olimpiára utazó keretben. Az aztékok földjén a magasugróhölgyek negyvenen vetélkedtek a minél jobb helyezésekért. Komka 174 cm-es ugrásával bejutott a döntőbe, ahol 171 cm-el a kilencedik helyen végzett. A tarjáni ugrókirálynő állócsillagnak bizonyult a magyar atlétikában. A SKSE színeiben négy aranyérmet szerzett a felnőtt magyar bajnokságokon (1968, 1969, 1970, 1972). Az 1972-es müncheni olimpia évében 182 cm-el nyerte el itthon az aranyérmet. A grenoble-i fedett-pályás Európa bajnokságon 184 cm-el negyedik lett. Az ötkarikás játékok előtt a Népszava Kupán 185 cm-t teljesített, s jó olimpiai szereplésben bizakodott. Az ötkarikás játékok előtt azonban fájni kezdett a lába. Münchenben is sérülten versenyzett, s az így elért 171 cm-es ugrása a 23. helyre volt elegendő. Ezek után orvosi javaslatra visszavonult. Jelenleg Budapesten él. Férje Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető. Gyermekük, Attila ifjúsági világbajnok tízpróbázó.