A labdajátékokban a labdarúgás után (a NB I-es szereplést figyelembe véve) Salgótarjánban a kosárlabda volt a sikersportág. A felszabadulás után a SSE férfi és női csapatai a NB I-ben eredményes szereplésükkel növelték a város versenysportjának hírnevét. A nagy játékos egyéniségek, mint Balázs Manyi, az utánpótlás válogatott Babják Éva, a férfiak közül Kobán és Kovács a NB I valamennyi együttesével szemben veszélyt jelentett. Mindkét együttes magas színvonalon játszó tagjait, s a belőlük alkotott csapatokat tisztelte az ellenfél. Akkor még az acélgyári iskola miniatűr tornaterme a sportágban oroszlánbarlang volt, ahol a legjobbak is elvéreztek. Az 1951-es, erőszakos átszervezés mély szintre süllyesztette a megyei bajnokságra kárhoztatott kosárlabdát. A játékosok nagy része abbahagyta, vagy máshová távozott, s mindent elölről kellett kezdeni. Sajnos a másodvirágzás nem következett be. A két város, Salgótarján és Balassagyarmat kosárlabdázói mintegy 30 éven át érezték a legfőbb verdikt súlyát, a szinten tartást. Talán volt időszak, amikor a megyei ötéves tervekben előírt, kényelmes célkitűzés nem is volt túlságosan ösztökélő. Ugyanakkor más városokban, Körmenden, Zalaegerszegen, Kecskeméten, Szekszárdon (a nagyobbakról nem is beszélve) virágzó volt a sportág.
Három évvel ezelőtt valami más történt e berkekben. A STC vezetőit nagyon megijesztette férfi kosárlabdacsapatának kitűnő, ezüstérmes szereplése. Boronyai Tamás, a sokoldalú edző, egy-két év alatt nagyszerűen összehangolt csapatmunkát fejlesztett ki. Fiai már sokszor látványos játékokkal, fölényes győzelmeket arattak, s a legjobbakkal mindig egyenrangú ellenfélként léptek pályára. Juhász volt a legfőbb játékmester. Szabó, Balogh, Petrucsik, Lajgut, Magyar, az örökifjú Palla és Tóth jóvoltából egy igen jó szellemű, egyre tudatosabban játszó együttes alakult ki. Közben többen távoztak a csapatból. Magyar, majd Laczkó visszatért, s a gárda már Lajgut és Petrucsik nélkül is megcélozta a dobogós helyek valamelyikét. Erről az utolsó három évről, köztük a legutóbbiról Laczkó Sándortól, a stafétabotot Boronyai Tamástól átvevő edzőtől kértünk nyilatkozatot.
– Mindenekelőtt: visszaesésnek, vagy előrehaladásnak értékeli az elmúlt bajnoki év szereplését? – Le kell szögeznem, csupán egyetlen hazai kisikláson múlott (Mezőberény) a dobogós hely. A sorozatban elért 11 győzelmünk nem a visszaesést jelentette. – Figyelembe véve az előző évi célkitűzést, az ötödik hely túlteljesítését, önként felvetődik a kérdés, hogy a klubváltozással kapcsolatban hogyan látja a jövőt? – A klubszínek változtak. De szívünk, a sportághoz fűződő szerelmünk nem. Juhász, Magyar, Tóth, Szabó, Balogh, Novák, Angyal, Dániel, Kojnok és jómagam, úgy érzem, szerénytelenség nélkül tűzhetjük magunk elé a dobogós helyek valamelyikét. A június 25-i szakosztály beszámolón az elnökség jóváhagyta a tervünket, kiegészítve a két-három éven belüli NB I-gyel…
– Mi az akadálya a rövidebb terminusnak? – Ma adott egy egységes, jól működő, a fiatalok és öregek jól sikerült keverékéből álló csapat. Magyar, Szabó, Balogh korosztályának értékes tagjai, Petrucsik és Lajgut közben eltávoztak, pótlásuk nem történt meg. Az előző évben a feltörő fiatalok, mint Dániel, Kojnok és az idén beépített Angyal, még nem rendelkeznek a megkövetelt rutinnal. – Hogyan állnak az utánpótlással? – Az utánpótlás biztosítását jómagam, mint az első csapat edzője végzem. Várakozók: Pintér, Angyal, Herczeg, Vörös és Pál. Az utánpótlással Boronyai visszatértével ő, továbbá Szabó foglalkozik. A fiatalok beépítése függvénye a főiskolai felvételeknek is. Nagy lendületet adna a fiatalok fejlődéséhez a magasabb szintű versenyzés biztosítása. Elérhető lenne a Budapest-bajnokságban való részvétellel. – Gondoltak az erősítésre? – Lajgut visszatérésével számolunk, az orvosi egyetem elvégzése után. Remény van az ugyancsak tanulmányait végző, jelenleg a Vasas Izzó ifjúsági csapatában játszó Verebélyinek a hazatérésére is.
– Beszélne valamit az edzésmunkáról, a taktikus játék kialakításáról? – Sikerünk titka a rendszeres edzésben rejlett. Magyar, Balogh és Angyal minden edzésen részt vett. Az idősebbek intenzitásban pótolták indokolt távolmaradásukat. Taktikánk meghatározója Juhász Béla volt. Amikor az idősebbek kerültek a pályára, a kezdő ötös, akkor igyekeztek Juhász magassági fölényét helyzetteremtésekkel, váratlan bejátszásokkal és jól irányított rájátszással kihasználni. A fiatalokkal teletűzdelt együttes az egész pályás letámadással igyekezett ellenfeleit zavarba hozni. – Nem volt túl nehéz feladat a játékos-edző szerepköre? – Juhásznak és Tóthnak, meg az idősebbeknek nagyon sokat köszönhetek. A taktikai fegyelem betartásával és betartatásával megkönnyítették kettős szereposztásomat. A 11, sorozatban aratott győzelem már igazolta a bizonyítványomat. – Valamit a legérdekesebb statisztikákból… – A legtöbbet Magyar volt pályán, minden mérkőzésen részt vett. Szabó Péter 29, Tóth és Juhász 28 találkozón játszottak, őket Novák Gyula (25) követte. A pontszerzésben a bajnok (ez egyúttal a Keleti csoport bajnoki rekordja, országos szinten is kiemelkedő teljesítmény!), Juhász Béla 891 pontjával. Szabó Péter 438, Magyar János 354, jómagam 266 pontot gyűjtöttem, Balogh István pedig 157-et. Én egyébként csak a tavaszi idényben léptem pályára. – Hogyan tovább? – Augusztus 1-én edzőtáborozással kezdünk itthon, majd Tardoson. Ezután részt veszünk a Szert és a Dobó Kupa küzdelmeiben. Remélem, hogy az új klubban majd jobban odafigyelnek a szakosztály gondjaira. Érdekünk is, hogy a SSE sok dicsőséget szerzett kosárlabda szakosztálya, a SKSE-nél újból felvirágozzon.
